Nem csillapodik a lakáspiacon tapasztalt lendület, 2015 februárjában, országosan 10 776 lakóingatlan értékesítése zárult le, ami a második legmagasabb érték 2012 januárja óta. Országszerte egyre drágább lakások cserélnek gazdát, miközben folyamatosan csökken a vevői alku mértéke - áll a Duna House havi elemzésében.
Egy Starbucks mellet élni annak a lakástulajdonosnak is előnyös is lehet, aki nem túlzottan rajong a kávéért. Egy, a Zillow ingatlanpiaci kutató cég felmérése szerint a Starbucks negyed mértföldes (400 méteres) körzetében a lakóingatlanok értéke ugyanis gyorsabban emelkedik - adta hírül a CNN Money.
Elképesztő látványberuházást jelentettek be a súlyos gazdasági és politikai problémákkal küzdő Egyiptomban. Úgy döntöttek visszanyúlnak az ország történelmi gyökereihez és felépítik a környék legmagasabb felhőkarcolóját, mely a gízai piramisok mellett kap majd helyet.
2015. március 15-étől a Budapesti Közlekedési Központ az áruházakat érintő buszjáratokon a jelenlegi ünnepnapi közlekedési rendet lépteti életbe, ezért azok a jövőben vasárnap nem érintik a zárva tartó bevásárlóközpontokhoz tartozó megállókat. Az új menetrenddel párhuzamosan egységes lesz ezen buszjáratok számjelzésének rendszere is. Az üzletek vasárnapi zárva tartásáról rendelkező törvény elfogadását követően BKK felülvizsgálta a speciálisan a bevásárlóközpontokat kiszolgáló járatok menetrendjét - áll a közlekedésszervező közleményében.
A CBRE közreműködésével az Union Investment megvásárolta a cseh ingatlanpiac legnagyobb presztízsű ingatlanjának, a Palladiumnak többségi részvénycsomagját egy, a Hannover Leasing által menedzselt vállalkozástól. A tranzakció a cseh ingatlanpiac történetének legnagyobb üzlete.
Magyarország első körben 17 közlekedésfejlesztési beruházással pályázik az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaira. A 2015. március elején benyújtott, nettó 150 milliárd forint összköltségű beruházások közé tartozik a komáromi Duna-híd megépítése, a Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal korszerűsítése és a vízi közlekedés biztonságának fejlesztése mellett az első hazai cseppfolyósított földgáz (LNG) töltőpontok létesítése is - áll az NFM közleményében.
Áprilistól kérelmezhetik az útdíjfizetési kompenzációt a nagycsaládosok és a mozgásukban korlátozottak, ha a kormány elfogadja az erről szóló rendelettervezetet - írta pénteki számában a Magyar Nemzet a javaslatra hivatkozva.
Új épülettel gazdagodik a Belváros, a Central European University (CEU) új campusa 2019-re készülhet el. Előadótermek mellett könyvtár, közösségi terek, tanári- és tanulószobák is helyet kapnak majd a 35 ezer négyzetméteres komplexumban - a világ egyik legismertebb építészeti portálja, az archdaily.com is beszámolt az építkezés megkezdéséről.
Az ING Bank Slaski S.A. és az ING Bank N.V. együttesen 193 millió euró értékben nyújtanak refinanszírozást a TriGranit által fejlesztett krakkói Bonarka City Center (BCC) bevásárlóközpontnak. A Bonarka City Center hitelezési ügyletét 2015. február 27-én kötötték meg, a bankok tanácsadója a Norton Rose Fulbright Warsaw volt, míg a TriGranit jogi tanácsadását a Dentons képviselte.
Megkezdődött a Déli pályaudvarra vezető alagút bejárata melletti-feletti támfal és rézsű ideiglenes helyreállítása. A munkálatokat a geotechnikai problémák megoldására szakosodott Gradex Mérnöki és Szolgáltató Kft. végzi, a kivitelezés legkésőbb április közepéig tarthat - derül ki a MÁV közelményéből.
Bár a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) közötti szerepek megosztásáról hivatalosan csak a Főváros március 25-i közgyűlésén döntenek, jelenleg úgy tűnik, mégsem vesznek el annyi feladatot a BKK-tól, mint az korábban tervezték - értesült a Portfolio.
Jelenleg összesen 524 000 négyzetméter üresen álló irodaterületből válogathatnak Budapesten az irodát kereső bérlők, ilyen limitált rendelkezésre álló területre az elmúlt 5 év alatt nem volt példa. Az egyes alpiacokat vizsgálva jelentős eltérések vannak az üres irodák számában és minőségében. A fejlesztői aktivitás miatt a Váci úton található a legnagyobb választék, míg Dél-Budán gyakorlatilag elfogytak az üres területek. Limitált lehetőségei vannak azoknak is, aki Buda, illetve Pest központjába szeretnének költözni, főleg, ha nagy területigényük van. A bérlőknek érdemes az egész piacot feltérképezni a költözés előtt, a nagy irodaterületet keresőknek pedig azokkal a fejlesztőkkel tárgyalni, akik néhány éven belül fejleszthetnek nekik székházat - összegzi a DTZ ingatlantanácsadó és a CA Immo ingatlanbefektető.
Továbbra is Bécs a világ legélhetőbb városa, Budapest a 230 várost tartalmazó listán Ljubljanával együtt a 75. helyet szerezte meg. A világon a legrosszabb Bagdadban élni a vizsgált városok közül, míg Európát tekintve Minszkben - a Mercer legújabb életszínvonal rangsora alapján.
Megvalósíthatósági tanulmányt készít a BKV a hármas metró repülőtéri meghosszabbításáról - tudta meg a VS.hu. Az értesülést meg is erősítette a társaság a portálnak, azonban a főváros közölte: nincs napirenden az építkezés.
Erős évet zárt 2014-ben mind a régiós, mind a magyarországi ipari ingatlanpiac. Az elmúlt tíz évben a raktárak száma, és a bérlői kereslet volumene is a négyszeresére növekedett, bár Magyarország csak a régiós állomány 10%-ával rendelkezik. Hazánk fő vonzerejét továbbra is a magas hozamszintek jelentik, ugyanakkor a gazdasági és politikai kockázatok elriaszthatják a befektetőket. Idén már nem elképzelhetetlen, hogy spekulatív jellegű fejlesztések is elinduljanak itthon - vélik a Cushman&Wakefield szakértői.
Győztest hirdettek az M3-as metró állomásépületeire kiírt pályázaton, a győztes az Építész Stúdió Kft. lett. A BKK közzé tette a nyertes pályamunkákat is.
Tavaly mintegy 50%-kal több új társasházi lakást adtak el Budapesten, mint 2013-ban - olvasható az OTP Jelzálogbank legfrissebb elemzésében. A Budapesti Újlakás Értéktérkép ugyanakkor azt is megállapítja, hogy az élénkülő keresletre a beruházók még csak most kezdenek reagálni új projektek indításával. A kis csúszás ellenére az OTP-nél arra számítanak, hogy idén akár negyedével nőhet az épített társasházi lakások száma. A kínálat frissítése azért is sürgető lenne, mert az átadott, de eladatlanul álló lakáskészlet öt év alatt 3800-ról 1100-ra csökkent a fővárosban.
Óriási, több ezer milliárd forint összegű kártérítést kellene fizetnie a Dohány utcában lévő Continental Hotel Budapestnek a Zara név engedély nélküli használatáért, de a bírósági döntés még nem jogerős - írja a Napi.hu.