Lane hangsúlyozta, hogy a monetáris politikának előretekintőnek kell lennie, amint a dezinflációs folyamat befejeződik. Szerinte azt kéne figyelnie a jegybanknak, hogy mik azok az új sokkok, amelyek kisebb vagy nagyobb inflációs nyomást eredményezhetnek" - nyilatkozta a Financial Times-nak.
A vezető közgazdász rámutatott, hogy bár az inflációs ráta már közel van az EKB 2%-os céljához, még van tennivaló. Kiemelte, hogy a szolgáltatások inflációjának további lassulására van szükség. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az euróövezeti infláció novemberben 2,3%-ra emelkedett az októberi 2,0%-ról, ami összhangban van a piaci várakozásokkal.
Lane szerint a jövőben új kihívásokkal kell szembenézni.
Egy bizonyos ponton át fogunk lépni a nagyon fontos dezinflációs kihívás helyett az új kihívásra, az infláció 2%-on tartására, fenntartható módon
- fogalmazott.
Az EKB az idei évben már háromszor csökkentette a kamatlábakat. A befektetők arra számítanak, hogy ez a tendencia folytatódik, és legalább jövő júniusig minden ülésen további kamatcsökkentések és monetáris politikai enyhítések várhatók.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images