Év végén elkezdődhet a 3-as metróvonal felújítása
A főpolgármester szerint a 3-as metró infrastruktúrájának felújítása az év végén megkezdődhet.
A főpolgármester szerint a 3-as metró infrastruktúrájának felújítása az év végén megkezdődhet.
Szerdán derült ki, hogy a főváros ezentúl szigorúbb lesz a járművekkel szmogriadó esetén, de nemcsak a közelkedés felelős a szennyezésért: az sem mindegy, mivel fűtünk. A világ számos nagyvárosa távhőre kapcsolt az élhetőbb jövőért, de Törökország például a pisztáciahéjra esküszik. Mi oldhatja meg a problémát Budapesten?
Kedd este Szegeden folytatódott a Portfolio, az FHB Bank, a Takarékok és az Otthontérkép által szervezett országos CSOK-roadshow. A rendezvényen a szervezők többek között kitértek az otthonteremtési program építőiparra és lakáspiacra gyakorolt várható hatásaira, de górcső alá vették a CSOK igénylésének gyakorlati tudnivalóit is, külön figyelmet szentelve a legfrissebb módosításoknak.
Az előkészítési feladatok befejezése után, 2017-ben kezdődhet meg a Keleti pályaudvart Újpalotával összekötő új, gyorsvillamosvonal kivitelezése - így válaszolt a parlament honlapján Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára Tóth Csaba, az MSZP zuglói országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére.
Az állami támogatások komoly hatással vannak az agglomerációs ingatlanpiacra. Legalábbis ezt mutatják a múltbéli tapasztalatok, a nagyobb támogatás hatására jelentősen növekedett az épített lakások száma, főként a saját célú építkezéseké. Most is hasonló folyamatra számítunk, az új otthonteremtési támogatás szabályok újabb löketet adhatnak az "alvó városokban" való építkezéseknek.
A Rozália Parkban 9 380 nm-es területet vett bérbe a Gimek Zrt.
Közép-Kelet-Európa után Nyugat-Európa féle terjeszkedik a magyar tulajdonú KÉSZ Csoport, mely új leányvállalatát Németországban nyitotta meg. A cég vezetése szerint az EU-ban ez a piac fog az egyik legdinamikusabban fejlődni, ezért 2016 elején KEMAG Deutschland GmbH. néven alapították meg az ottani céget. Első generál kivitelezési projektjük április elején veszi kezdetét.
Az Otthon Centrum 135 ezerre becsüli a 2015-ös lakáspiaci adásvételek számát, idén azonban már 150 - 155 ezerre számítanak, mivel a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) nemcsak az új lakások forgalmára, de a nemrég bejelentett módosításokkal a használt piacra is komoly hatással lesz. A kereslet élénkülésével idén még nem tudnak lépést tartani az ingatlanfejlesztők, így rövidtávon - nagy régiós eltérésekkel - 5-25% közötti árnövekedésre lehet számítani az új lakások piacán. 2016-2019 közötti 4 évben országosan összesen 50 és 100 ezer közötti CSOK igénylő családra számít az ingatlanközvetítő.
Átalakuló és megszűnő HÉV-vonalak, új vasúti megállók és vágányok, új Duna-híd, két autópálya kiszélesítése - többek között ezekre a beruházásokra készül a kormány a 2024-es olimpia megrendezéséhez szükséges infrastruktúra-fejlesztésekről szóló határozat szerint.
2015 negyedik negyedévében sem tört meg a közép-kelet-európai ingatlanpiacokon uralkodó általános optimizmus. Magyarországon 2008 óta nem látható magasságba emelkedett mind a bérlői, mind a befektetői hangulatot mérő index, miközben Bulgáriában, Csehországban és Romániában is rendkívül pozitívak a kilátások - derült ki az RICS legfrissebb Nemzetközi Kereskedelmi Ingatlan Monitor kutatásából.
Az új CSOK rendelet adott is meg nem is a budapestieknek. Az új szabályok szerint Magyarország egész területén 35 millió forintban maximálták a támogatásból vásárolható használt ingatlanok vételárát. Vagyis Budapest esetében nem történt változás az eddigiekhez képest, pedig a magasabb árak miatt ez az összeg komoly korlátot jelent a vásárlóknak, míg vidéken sokkal kisebb a 35 millió forintnál drágább ingatlanok aránya. A fővárosban az ingatlanok közel 50 százaléka többe kerülhet 35 milliónál. Jó hír azonban a fővárosiaknak, hogy a 350 ezer forintos négyzetméterkorlátot eltörölték, ami eddig szintén súlyosan érintette a lakásvásárlókat. Elemzésünkben megnéztük, hogy az új szabály mit jelent a vidéki és mit a budapesti lakáspiacokon.
Néhány hónapon belül átadja legújabb irodáházát a Skanska, a Váci úton épülő Nordic Light két ütemben - májusban és szeptemberben - nyitja meg kapuit. Budapesten kívül más régiós városokban is aktív az ingatlanfejlesztő, jelenleg kilenc projekt építése folyik, ebből hét Lengyelországban.
Uniós források felhasználásával, több száz milliárd forintból újulhatnak meg a MÁV tulajdonába kerülő városhatáron átlépő HÉV-pályák - írja a Magyar Idők. A 70-es évek NDK-jából érkezett járműállományt a Stadler FLIRT motorvonatai válthatják ki, melyek már jól beváltak a MÁV elővárosi vonalain.
Tarlós István leállíttatta a Bálna értékesítésének előkészítését - írja a Népszabadság. A főpolgármester több szempontból is gyanúsnak találta az ügyletet, így ahhoz sem járult hozzá, hogy a tender kiírására vonatkozó előterjesztést a jövő héten megtárgyalja a fővárosi közgyűlés.
A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán dönthet arról, hogy az idei költségvetésből biztosítják a 3-as metró infrastruktúrájának rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlást biztosító autóbuszok beszerzésének forrását.
Az év elején az Erste Csoport megkezdte az átköltözést az egykori Südbahnhof helyén, a Belvedere-negyedben álló új központjába, az Erste Campus épületébe. A 25 ezer négyzetméter alapterületű és bruttó 165 ezer négyzetméter hasznos irodaterületű komplexum építését 2012-ben kezdték meg, 300 millió euróból, három év alatt készült el.
Bár az elmúlt hónapokban több jelentős beruházás is lényegében befejeződött, nem áll meg a budapesti villamoshálózat fejlesztése. A Széll Kálmán tér felújítását és egyéb fővárosi közlekedésfejlesztési projekteket nyomon követő Kalef Hírmondó Facebook oldalán bukkantunk rá arra a BKK-s prezentációra, mely "A 2016-2017 években tervezett budapesti villamoshálózati fejlesztések" címmel mutatja be, milyen kötöttpályás beruházásokra számíthatunk a következő két évben. Bizakodásra és aggodalomra egyaránt ad okot a lista, ami kapcsán a fogaskerekű fejlesztésének eddig nem ismert látványterveibe is bepillantást nyerhettünk.
Óbuda polgármestere módosítaná a kerület határait, hogy azok, az egyébként agglomerációs településekhez tartozó lakónegyedek, melyek a kerület közelsége miatt annak infrastruktúráját használják a fővároshoz kerüljenek - írja a Népszabadság.
Az új kongresszusi központ építése 2017-ben elindulhat - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára a Turizmus és profit 2016 című szakmai konferencián.
Államosítanák a Hungexpot tulajdonló céget, a közel 100 százalékos új tulajdonos a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lenne.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Lukasenka végzetes összeomlástól tart.
Megjöttek az amerikai szolgáltatószektori bmi adatok.
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.
Orbók Ilona luxusipari szakértővel beszélgettünk.
Létrejön Magyarország második legnagyobb flottakezelő szolgáltatója.