A városi lakáspiacot rövid távon stimulálhatja a városi CSOK eltörlése és a babaváró hitel feltételeinek szigorítása – egyebek mellett erről beszélt Sándorfi Balázs, a Bankmonitor alapító-ügyvezetője a Portfolio Checklist csütörtöki adásának.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása, amelyben a kormány ma bejelentett döntéseit járjuk körbe. Ezek közül a legjelentősebb a bolti árstop kivezetése, a CSOK és a babaváró hitel szabályainak szigorítása, valamint a kötelező akciók kiterjesztése. Elsőként ezen intézkedések makrogazdasági pályára gyakorolt hatását jártuk körbe Csiki Gergellyel, a Portfolio lapigazgatójával. A CSOK és a babaváró módosításáról Sándorfi Balázst, a Bankmonitor alapítóját kérdeztük, a harmadik blokkban pedig a vélhetően legtöbb embert érintő árstop kivezetéséről és a kötelező akciók szabályainak módosításáról beszéltünk Hornyák Józseffel, a Portfolio makroelemzőjével.
Eleged van már mindenből és inkább élnél egy távoli szigeten? Itt a lehetőség, ugyanis Írország pont egy ilyennel kecsegtet, és még pénzt is ad hozzá – számol be a hírről a CNBC.
Megjelent az OTP legfrissebb Termőföld Értéktérképe, amely ismét részletes térképeken mutatja be Magyarország termőföldjeinek statisztikáit. Az elemzésből kiderül, hogy tavaly 19%-kal kevesebb tranzakció keretében 21%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2021-ben. Az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, így a tavalyi 3,2%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2022-re összességében már átlagosan 3,2-szeresére növelte árát. Az idén júniusban induló állami földárverések, illetve az erőteljes inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, ami még magasabb szintekre hajthatja az árakat.
Az orosz nyelvű interneten egyre több magyarországi letelepedési lehetőséget reklámozó üzleti ajánlat jelenik meg, miközben hivatalos állami program erre nem létezik. A jövedelemszerzési célú engedélyek megszerzése teljesen legális, de újabb és újabb különös programok jelennek meg, amelyeket inkább már kínaiaknak és oroszoknak reklámoznak, és úgy festik le ezeket, mintha államilag támogatott lehetőségek volnának. A statisztikákból látszik, hogy ezek sokakat megmozgatnak, de még tömeges bevándorlás nem indult el Magyarországra.
Jelentősen csökkentek a lakásárak Nagy-Britanniában, szakértők szerint ez főként a zavaros ingatlanpiacnak és a kamatlábak emelkedésének köszönhető – írja a Financial Times.
Kína a korábban vártnál sokkal lassabban fog növekedni idén, az elemzőházak sorra módosítják lefelé a növekedési előrejelzésüket. Ezúttal a Goldman Sachs mérsékelte a növekedésre vonatkozó előrejelzést a csökkenő népesség és a magas eladósodottság miatt – írja a Bloomberg.
Peking jelentős lépéseket tervez az ország gazdaságának fellendítésére, beleértve a több milliárd dolláros új infrastrukturális kiadásokat és a szabályokat lazítását, amelyekkel az ingatlanbefektetőket több lakás vásárlására ösztönöznék - mondják az ügyre rálátó személyek a Wall Street Journal-nak.
Többnyire kedvező változást hoznak az energetikai tanúsítványra vonatkozó, illetve az épületenergetikai szabályozásban a május végén megjelent rendeletek, de fennáll a kockázata annak, hogy lesznek, akik kijátsszák a jogszabályt, és összességében kevesebben készíttetnek majd tanúsítványt. Az épületállomány energiahatékonyságát nemcsak az előírt értékek befolyásolják, hanem a rendelet betartásának ellenőrzése és szankcionálása is - hangsúlyozta lapunknak Pálffy Anikó, a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) szakpolitikai munkatársa.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében azt jártuk körbe, hogy miért akadozik az állami pénzek folyósítása a kamattámogatott hiteleknél és ez milyen veszélyt jelent a hitelintézetekre és a kkv-re nézve. Vendégünk volt Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője. A második részben a budapesti ingatlanpiaccal foglalkoztunk, ahol az átlagos eladási ár átlépett egy lélektani határt az új lakásoknál. Erről Futó Pétert, a Portfolio ingatlanpiaci elemzőjét kérdezzük.
Az európai építési piac idén és jövőre mérsékelt csökkenést könyvelhet majd el és fellendülés legkorábban 2025-re várható a 95. Euroconstruct konferencián közzétett új előrejelzés szerint. Magyarországon 2024-ig nagyobb mértékű visszaesésre lehet számítani, majd 2025 itt is fellendülést hozhat. A konferenciát az Eib, a szervezet holland tagintézete rendezte Amszterdamban.
A 2021-es rekordév után változó aktivitás jellemezte a vállalatfelvásárlási piacot 2022-ben, összességében azonban pozitívabban zárult az év, mint ahogy azt a piaci szereplők a baljós előjelek alapján várták – mutat rá a DLA Piper akvizíciós piac (M&A) elmúlt évéről, illetve várható trendjeiről készített nemzetközi éves jelentése.
A Parlament 2023. május 31-én tárgyalta „A vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról” szóló törvényjavaslatot, melynek hatályba lépése 2023. november 1-je lesz. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) indokoltnak és időszerűnek tartja az újraszabályozást törvényi és végrehajtási szinten, ugyanakkor az általános törvényi szabályon belül, tekintettel az építőipar sajátos foglalkoztatási jellegére és helyzetére, külön ágazati szabályozást, ágazati kikötéseket javasol.
Nem sok látszik egyelőre az MNB múlt havi kamatcsökkentéséből a lakáshiteleknél, év eleje óta mindössze néhány tized százalékponttal ment lejjebb a hitelek kamata. Ha valaki nincs elég megtakarítása a vásárlásra, és most szeretne felvenni 20 millió forint lakáshitelt 20 évre, akkor piaci kamatozás mellett nagy átlagban még mindig 184 ezer forintos törlesztőrészlettel kell kiegyeznie, szemben a két évvel ezelőtti 122 ezer forinttal. Megnéztük a bankok aktuális ajánlatait, a költözők számára személyre szabott kalkulációhoz pedig a Pénzcentrum kalkulátorát javasoljuk.
Az ingatlanpiac hagyományos működését alapjaiban boríthatja meg az AI és a digitalizáció. Ezek már nem a jövő kérdései, az első átalakulások elindultak, folyamatos változásra számíthatnak az ingatlanpiac szereplői is. Többek között a mesterséges intelligenciáról, a digitalizációról és a retail szektor jövőjéről is szó volt a Property X konferencia délutánján.
Belenyúl a kormány az állami vagyonról szóló törvénybe „a feladatellátást közvetlenül nem szolgáló vagyonelemek hatékony értékesítési feltételeinek szabályozásával”, amelynek keretében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kezébe delegálja azt, hogy kijelölje az értékesítésre váró ingatlanokat.
Biztosítási szempontból viszonylag csendes volt a május, a hagyományos viharszezon első hónapjában a biztosítók mintegy egymilliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Több mint egy évtizede nem volt ilyen mértékű az ingatlanárak csökkenése az Egyesült Királyságban, a visszaesést javarészt a magas kamatlábak és a megélhetési költségek növekedése okozta – írja a Financial Times.
A Property X konferencia nulladik napján a résztvevők egy kisebb csoportja elindult a Magyar Zene Házától, hogy biciklivel jusson el, a fenntarthatóság jegyében is, a balatonfüredi eseményre. A napokban frissen elkészülő, felújított füredi Anna Grand Hotel ad exkluzív helyszínt a hazai ingatlanpiac döntéshozói számára, amit a hivatalos nyitás előtt kizárólag a az esemény résztvevői számára nyitnak meg. A konferenciára még jelentkezhetnek, a június 7-8 közötti rendezvényen az ingatlanpiacot leginkább lázban tartó kérdésekről, a gazdasági kilátásokról, az energiaválságról, az ESG-ről, a mesterséges intelligenciáról a jövőbeli várakozásokról lesz szó. A szakmai program ezen a linken érhető el.