ingatlan

Robbanásszerű fejlődés vár a hazai építőiparra, de hogyan?

Robbanásszerű fejlődés vár a hazai építőiparra, de hogyan?

A hazai építőipar anyagfelhasználásának digitalizációja elindult, ugyan még gyerekcipőben jár, de a legnagyobb kivitelezők már megkezdték pilot projektjeiket és a beszállítók is elkezdték a standardhoz nélkülözhetetlen intelligens szállítóleveleket kiállítani. A digitális változások legizgalmasabb kérdéseiről, a szereplők nyitottságáról és kételyeiről is beszélgettünk, Dálnoki Ádámmal, a BauApp vezetőjével.

Ez az interjú is az idén már online megjelenő „TOP 50 ingatlanos” különkiadásunk, vagyis a hazai ingatlanpiac legbefolyásosabb szereplőit összegző kiadványunk része.

Duplázott Magyarország a felvásárlásokban tavaly

Duplázott Magyarország a felvásárlásokban tavaly

Az Allen & Overy tavalyi negyedik negyedévi M&A Insights jelentése szerint a tranzakciók száma a Covid-19 világjárvány miatt globálisan csökkent, amelynek hatását enyhítette az év második felében tapasztalható fellendülés. A magyar felvásárlási piac azonban duplázott 2019-hez képest, köszönhetően a Goodman, az Aegon és a SVEA eladásoknak.

Csendben elfogadták az új szabályt, ami csúnyán megdobhatja az új lakások árait

Csendben elfogadták az új szabályt, ami csúnyán megdobhatja az új lakások árait

Módosították az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) azon pontját, ami kimondja, hogy egy új építésű lakópark esetében lakásonként mennyi parkolóhelyet köteles a beruházó építeni. A fejlesztői oldalon egy plusz költségtényező a több beállóhely, ráadásul a sor végén a vásárlónak sem túl jó hír, hiszen a drágább kivitelezés a lakás árában is lecsapódik, attól függetlenül, hogy vesz valaki beállót, vagy sem. Megkérdeztük a piaci szereplőket, a fejlesztői érdeképviseletet és a döntéshozáshoz közel álló szakértőkkel is egyeztettünk. Kiderült, hogy különböző értelmezések, információk keringenek a kérdésben, és nem egyértelmű, hogy a szabályozás milyen jogokat, kiskapukat, vagy kötelezettségeket róhat az önkormányzatokra, vagy éppen egy fejlesztésre.

Megjelent a kormányrendelet a bérleti díjak elengedéséről - Mutatjuk, kik élhetnek vele

Megjelent a kormányrendelet a bérleti díjak elengedéséről - Mutatjuk, kik élhetnek vele

A napokban írtunk róla, hogy a kormány bérletidíj-mentességet jelentett be azoknak a vendéglátósoknak, akik önkormányzati, vagy állami tulajdonú ingatlanban bérelnek területet. Ezzel párhuzamosan a főpolgármester is megfogalmazott javaslatokat, illetve több kerület is további díjelengedések bevezetésével támogatta a vendéglősöket. Az éjjel megjelent a Közlöny, amely részletezi, hogy kiknek, és mely hónapokra nem kell bérleti díjat fizetni.

A felújítási milliók újabb buktatója: nagyon nem mindegy, melyik banknál kopogtatsz

A felújítási milliók újabb buktatója: nagyon nem mindegy, melyik banknál kopogtatsz

Már hat banknál érhető el az Orbán Viktor miniszterelnök által karácsony előtt bejelentett kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön. Bár a kamata egységesen 3 százalék, a felvehető hitelösszeg legfeljebb 6 millió forint, a maximális futamidő pedig 10 év mindenhol, mégsem mindegy, melyik banknál igényeljük ezt a fajta jelzáloghitelt. Akadnak eltérések például a minimálisan elvárt jövedelemben, és akinek lakáshitele van, annak korlátozott lehetősége lesz másik banknál ilyen hitelt felvenni.

Mentőcsomag a terézvárosi vendéglősöknek: lépett a kerületi polgármester

Mentőcsomag a terézvárosi vendéglősöknek: lépett a kerületi polgármester

A VI. kerületi polgármester, Soproni Tamás közösségi oldalán jelentette be, hogy mentőcsomagot nyújtanak a kerületi vendéglátósoknak, mert nem szeretnék, hogy lehúzott rolók és bedeszkázott üzletek várják az újranyitás időszakát. A csomag nemcsak a kormány által is bejelentett önkormányzati és állami ingatlanok bérleti díj mentességét, hanem többek között a teraszdíjak elengedését is tartalmazza.

Extra adót kér a Tesco - Persze nem magának

Extra adót kér a Tesco - Persze nem magának

A Tesco vezérigazgatója, Ken Murphy is csatlakozott többek között az Asdához és a Waterstoneshoz a fizikai értékesítési egységekkel rendelkező kiskereskedelmi cégek adózásával foglalkozó témában, levelükben arra kérték a brit kancellárt, hogy biztosítsa számukra az egyenlő versenyfeltételeket az online versenytársakkal szemben – példaként az Amazont nevezték meg a cégvezérek.

Mikor tarolja le a lakáspiacot a Fundamenta?

Mikor tarolja le a lakáspiacot a Fundamenta?

A pandémia ugyan igazán komoly hatást tett a személyes közvetítésére épülő üzleti tevékenységekre és a 2019 végén megfogalmazott, lakáspiacot letaroló elemekkel teletűzdelt tervekre, továbbra sincs változás a 88 pontba szedett hosszú távú célkitűzésekben a Fundamentánál. A jövőt nézve pedig, ahogy az szinte mindenki másnál is igaz, végképp pozitívak a várakozások, hiszen kétszámjegyű a növekedés a lakáshiteleknél, valamint a kormányzati programok várhatóan az ingatlan eladásokat és vételeket is felpörgetik. De beválnak-e a számítások és letarolja-e a lakáspiacot is a cég, ahogyan azt ígérték? A Portfolio Ingatlan podcast-jének legújabb vendége Morafcsik László, a Fundamenta-Lakáskassza vezérigazgató-helyettese.

Új mozit kap a KÖKI (képek)

Új mozit kap a KÖKI (képek)

Egy több mint 1200 fő befogadására alkalmas multiplex mozit építenek a KÖKI-ben, az üzemeltető a KULTIK mozihálózat lesz - szerepel az Adventum közleményében.

Gyorsabban felépül mint egy téglaház, ráadásul munkásbrigád sem kell - Eljött a készházak kora?

Gyorsabban felépül mint egy téglaház, ráadásul munkásbrigád sem kell - Eljött a készházak kora?

A hosszú otthon töltött idő valószínűleg sokak számára hozott változást abban, hogy milyen környezetben szeretnének lakni. Egyre többen vágynak egy csendesebb, a városközponttól távolabbi helyre, ami ráadásul beleilleszkedik a sok munkahely által hosszú távon is fenntartott home office jelenségébe. Egy másik népszerű alternatíva, hogy meghagyják a városi életformát, de menekülőútvonalként egy nyaralót vásárolnak, vagy építenek vízpart mellett, erdőszélen, vagy akár a szimpatikusabb falvak egyikében. A nyaralókínálatot nézegetve feltűnhet, hogy sok, ezek közül nem hagyományos téglaház, hanem fa-, vagy acélszerkezettel (pl. konténerház) rendelkezik. Utánajártunk, hogy mire számíthat az, aki ilyen nyaralót vesz, vagy épít fel magának. Lazításként pedig mutatunk pár Budapesthez közeli helyszínt, ahol már régóta élvezhetik nyaralóikból, faházaikból a tulajdonosok a közvetlen vízparti környezet élményét.

80 milliárd forintos biznisz is lehetne évente az ingatlanozás

80 milliárd forintos biznisz is lehetne évente az ingatlanozás

Hogy az ingatlanközvetítés (és itt most csupán a lakóingatlanok adásvételére fókuszáló szegmensről beszélünk) nem egy rossz üzlet, azt a számokon túl az is bizonyítja, hogy a társadalom egy jelentős részében a könnyű pénzszerzéssel van azonosítva. Ez persze (legtöbbször) igaztalan vád - és annak ellenére, hogy egy gyors becslés alapján az adásvételekből évente akár 70-80 milliárdos jutalékra is szert tehetnének a hazai lakásközvetítők (a beszélgetésből kiderül, hogy ez még miért nincs így) - ingatlanosok tömegei végzik szakértelemmel és alázattal a hivatásukat évtizedek óta. Persze a könnyűnek titulált pénz szagára érkezik is rendre, az alacsony belépési küszöbbel rendelkező szakmába, boldog-boldogtalan (ezen a ponton nem szabad a politikailag korrekt világunkban más szakmákat említeni, hogy kikből lesz olykor pikkpakk ingatlanos). A szakma lehetőségeiről, kihívásairól, az árakat és a közhangulatot befolyásolni képes statisztikákról és hírekről, a hirdetési piacot uraló portálról, az ingatlanozásért elkért jutalék mértékéről, a "szandálzoknis-hasitasis" ingatlanosokról, az árak változásáról és a digitalizációval egyre jobban előre törő, 0,5 és 2 százalék közötti jutalékokkal a piacból maguknak látható szeletet kiharapni vágyó "ingatlanközvetítő" IT cégekről is beszélgettünk kendőzetlenül Benedikt Károllyal, a Duna House PR és marketing vezetőjével.

Egyedülálló szigetelőanyagot fejlesztett ki egy magyar cég

Egyedülálló szigetelőanyagot fejlesztett ki egy magyar cég

A magyar piacon egyedülálló, a hagyományos termékekhez képest akár 20 százalékos fűtési energia-megtakarítást lehetővé tevő szigetelőanyagot fejlesztett ki szegedi gyárában a Bodrogi Bau Kft. - tájékoztatta a cég az MTI-t.

Az építőiparban megugrott az álláskeresések száma

Az építőiparban megugrott az álláskeresések száma

Szállítás, logisztika, fizikai és segédmunka, személy- és vagyonvédelem, vendéglátás és idegenforgalom – az idei keresések alapján ezek a legkelendőbb álláskategóriák, míg a legnagyobb növekedés most egyértelműen az építőipari állásoknál látható - derül ki a Jófogás és a Trenkwalder felméréséből.

Olyan eget rengető vasútfejlesztés előtt állunk, ami egy életre meghatározza Budapest közlekedését

Olyan eget rengető vasútfejlesztés előtt állunk, ami egy életre meghatározza Budapest közlekedését

Budapest közlekedésének aranytartalékáról, vagyis a vasútban rejlő óriási potenciálról szólt a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia konferencia. Nem túlzás azt állítani, hogy a főváros és az ország egyik legnagyobb hatású és jelentőségű programjának startkövénél állunk éppen, a következő 20 évben új vonalak és megállók, sűrűbb menetrend, korszerűbb, akár Budapesten belüli közlekedésre is alkalmas vonatok közlekedhetnek az agglomerációból a fővárosba. A részletes tervekről szólt a konferencia, melynek lényeges pontjait itt is összefoglaltuk, de a Portfolio Ingatlan oldalán is visszanézhető.

Csökkennek vagy tovább nőnek a lakásárak itthon? - Íme az idei évi előrejelzés

Csökkennek vagy tovább nőnek a lakásárak itthon? - Íme az idei évi előrejelzés

A Takarék is kiadta a legfrissebb, 2020 második negyedévére vonatkozó lakásárindexét. Az elemzésből kiderül az is, az ingatlan-adásvételek számának növekedésére, az újlakásépítések felfutására, valamint, hogy mekkora lakásár-változásra lehet számítani az idei évben. Az előrejelzés alapján az elmúlt évekhez viszonyítva visszaesik a befektetési célú ingatlanvásárlás, a fennmaradó home office miatt pedig csökkenhet a belváros lokációs prémiuma.

Még mindig olcsóbban lehet lakást bérleni, de már nem mindenhol

Még mindig olcsóbban lehet lakást bérleni, de már nem mindenhol

Még olcsóbbak lettek a kiadó lakások, de nem mindenhol. Országosan és Budapesten is kétszámjegyű az átlagos csökkenés a kiadó lakások bérleti díjában 2019 és 2020 decembere között, viszont Pest megyében már inkább stagnálás közeli értékeket lehet látni, sőt az ország egyes részein már nőttek a bérleti díjak - a KSH-ingatlan.com lakbérindexe alapján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.