A BDPST Capital megvásárolta a Budapest XII. kerületében található Mártonhegyi út 6/A szám alatt álló telket, ahol egy fenntartható, a zöldövezeti környezethez illeszkedő ingatlanfejlesztést valósít meg.
A tavalyi utolsó negyedévben sem sikerült javítania a hazai építőipari szektornak, az előző negyedévekhez képest csökkent a megkezdett kivitelezések összértéke, így összességében alacsony számokat hozott 2023. A tavalyi Aktivitás-Kezdés mutató nem érte el a 2500 milliárd forintot – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
A China South City offshore hitelezőinek egy csoportja források szerint pert készül indítani az adóssággal terhelt fejlesztő legnagyobb állami tulajdonú részvényese ellen a tartozások miatt. Ez lehet az első ilyen ügy a válság sújtotta kínai ingatlanszektorban.
Rövid közleményben tájékoztatta csütörtök este a befektetőket a Masterplast Nyrt. a BÉT-en, hogy a romániai leánycégénél korábban elrendelt ingatlan vagyonzár jogerősen is feloldásra került.
Rekordprofit, romániai kivonulás, sajátrészvény-visszavásárlás, van izgalom bőven az OTP-nél, de hogy látják a kilátásokat a bank vezetői? És mi a helyzet a hazai midcapeknél, melyik részvényből lehet a következő blue chip? Mit gondolnak az ingatlanpiaci szakemberek és az alapkezelők, mit vegyünk a tőzsdén és azon kívül? Ezekről beszélt a Portfolio Investment Day 2024 konferencián az OTP vezérigazgató-helyettese, az OXO Holdings alapítója, üzletvezetők és befektetési szolgáltatók vezetői.
Érdemes még várni a lakásvásárlással a hitelkamatok további csökkenésére játszva? Vagy amit hitelfelvevőként megnyerhetünk a kamatokkal a vámon, azt vásárlóként úgyis elbukjuk a lakásdrágulás miatt a réven, sőt, annál jóval többet is? Ezt igyekszünk eldönteni az alábbiakban. Az érdeklődőket várjuk március 5-ei, kedd esti online klubunkon is, az eseményen a téma szakértői fognak választ adni a lakásvásárlással és hitelfelvétellel kapcsolatos aktuális kérdésekre.
Az ázsiai piacok, köztük Kína volt a legkeresettebb régió a hedge fundok körében a február 15-tel záruló héten – írja a Goldman Sachs adataira hivatkozva a Reuters.
Mintegy 123,6 milliárd jüan fejlesztési hitelt hagytak jóvá, és 29,4 milliárd jüant folyósítottak Kínában az ingatlanszektor megsegítésére életre hívott speciális likviditási mechanizmus keretében – közölte a kínai lakásügyi hatóság a Reuters szerint.
Egymilliárd forintos kampánytámogatást, próbavásárlásokat és drákói szigort ígért az MNB azoknak a biztosítóknak, amelyek bármilyen eszközzel akadályozni próbálják az alig egy hét múlva induló lakásbiztosítási kampányt. Egy felduzzasztott kampány veszélybe sodorhatja egyes biztosítók pozitív eredményét, miközben a lakosság soha nem látott összegeket spórolhat majd meg lakásbiztosításának optimalizálásával egyidőben – hívta fel a figyelmet a Holkössekbiztosítást.hu.
A kormány tavaly őszi döntése után hamarosan visszatérhetnek azok a gyorsabb visszaváltású ingatlanalap-sorozatok, amelyek pár éve a magyarok kedvenc befektetései voltak. De nem lesz minden úgy, mit régen, a szigorúbb szabályok és forgalmazási korlátok miatt kevesebben fognak tudni hozzáférni. Megkérdeztük az MNB-t, illetve az érintett magyar alapkezelőket is arról, hány rövidebb visszaváltású sorozattal készülnek a rajtra.
Nemcsak Nyugaton, a világ keleti felén is nagy fejtörést okoz az amerikai kereskedelmi ingatlanok gyengélkedő piaca a bankok számára. Dél-Kora öt legnagyobb bankja a Bloomberg szerint 749 millió dollárnyi veszteséggel néz szembe.
Érdemben nőtt a verseny a lakásbiztosítók között, így jelentős összeget spórolhatnak a családok – hívta fel a figyelmet a márciusban esedékes lakásbiztosítási kampánnyal kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kampányban érvényes díjakat (a minősített fogyasztóbarát termékekét leszámítva) egyébként még nem ismerjük, azokat ráérnek március 1-jén meghirdetni, és menet közben tudják akár módosítani is a biztosítók.
Korrupcióval vádolják Huszain al-Muszallamot, a vizes sportszövetség elnökét, akivel Novák Katalin a lemondása előtti napon Dohában fotózkodott - írja a 444 az insidethegames.biz oldal cikke nyomán.
Az idősödő lakossággal együtt az ellátásalapú szolgáltatások iránti igény is emelkedik, ami az ingatlanbefektetési piacra is hatással van. Bár a kelet-közép-európai régióban ez még gyerekcipőben jár, az Egyesült Államokban - részben az eltérő egészségügyi rendszer miatt - alapvető eszközként jelennek meg az egészségügyi ingatlanok az ingatlanbefektetők és -fejlesztők térképén. Az alábbiakban megnéztük, mennyire tekinthető önálló befektetési eszközosztálynak az egészségügyi ingatlanok kategóriája a tengerentúlon és Magyarországon, illetve mire érdemes odafigyelni, ha valaki magánbefektetőként vásárolna ilyen céllal hasznosítható ingatlant.
A Deutsche Pfandbriefbank (PBB) részvényállományának a 8%-a ellen kötöttek short ügyletet a részvény árfolyamesésére fogadó spekulánsok - derült ki a bank pénteken benyújtott tőzsdei adataiból a Reuters szerint. Jelenleg 0,6%-os emelkedést mutat az árfolyam a pénteki kereskedésben.
A lakásbiztosítási ügyfelek 58 százaléka tervezi majd összehasonlítani a lakásbiztosítási kínálatot a márciusi kampányban – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő több mint 8 ezer fő megkérdezésével lefolytatott kutatásából. Az alkuszcég várakozásai szerint a biztosítók között felerősödő verseny hatására 15-20 százalékkal alacsonyabb díj mellett válthatnak szerződést az ügyfelek. Akár 300 ezer lakásbiztosítási szerződést is lecserélhetnek, ami a teljes állomány közel 10 százalékát teszi ki.
A Norvégia elleni válogatott jégkorongmérkőzéssel avatják fel április 19-én a székesfehérvári Alba Arénát. A 22 ezer négyzetméteres sportlétesítmény közel 46 milliárd forintos kormánytámogatásból valósult meg.
Elkészült a 2022 végén kivezetett otthonfelújítási támogatás újabb változata. A részletek még nem ismertek, de a szakmai szervezetek már csak a hivatalos bejelentésre várnak – írja az Index. Előtérbe kerülhetnek az energiahatékonysági felújítások, és könnyen elképzelhető, hogy vissza nem térítendő támogatás helyett kamattámogatott hitelkonstrukcióról lesz szó.