Defláció közeli állapotok vannak Kínában
A kínai termelői árak hét és fél éve a leggyorsabb ütemben estek júniusban, amikor a fogyasztói infláció 2021 óta a leglassabb volt.
A kínai termelői árak hét és fél éve a leggyorsabb ütemben estek júniusban, amikor a fogyasztói infláció 2021 óta a leglassabb volt.
Az Invesco éves jelentéséből kiderül, hogy a világ jegybankjai és vagyonalapjai két befektetésre ugrottak rá nagyon az utóbbi időben: a kötvényekre és az aranyra – számol be a hírről a Bloomberg.
Harmadával drágulhat az étolaj, a sertéscomb és a csirkemell az árstop megszüntetése után – vetítette előre Raskó György agrárközgazdász az RTL Híradónak nyilatkozva.
Friss adatok érkeztek a héten az inflációról, a nyugdíjas inflációról, valamint kezdenek kissé változni az inflációs kilátások, ami alapján új helyzet kezd körvonalazódni az időskorúak esetében. A legutóbbi folyamatok alapján Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio-n megjelent írásában már azt sem tartja kizártnak, hogy novemberben elmarad a kiegészítő nyugdíjemelés. Ez igencsak kellemetlen fejlemény lenne az időskorúak számára az eddigi várakozásaikhoz képest, közben a kormánynak két fontos szempontot kell mérlegelnie.
Ha a kormányzat szeptemberben azt a becslést tartja megalapozhatónak, hogy az éves általános vagy nyugdíjas infláció (a kettő közül a nyugdíjtörvény szerint a magasabbat kell figyelembe venni) legfeljebb 15%-os lesz, vagyis a nyugdíjemelési korrekció idén elmarad, akkor bármilyen matematikai bizonyítással is kívánnak élni, a nyugdíjas társadalom előtti hitelesség erősen sérülhet.
A bolgár parlament egy vitatott szavazáson elutasította a szélsőjobboldali Vashrazhdane (Újjászületés) párt által javasolt népszavazást, amelynek célja az euró bevezetésének elhalasztása volt.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke kijelentette, hogy a bank nem fogja passzívan figyelni a profitok és a bérek egyidejű növekedését, miközben az infláció tartósan magas marad az euróövezetben.
Tavaly rájárt a rúd a vegyes alapokra, idén azonban a kedvező kötvény- és részvénypiaci folyamatok már szép hozamokat jelentettek a befektetőknek. A legjobban teljesítő sorozatok között 13% felett volt a legjobb elérhető hozam, de a legjobb alapok többségének teljesítménye minden esetben 10% felett alakult féléves időtávon. Ennek ellenére a kategóriáért valamiért nem kapkodnak a befektetők.
Az Európai Központi Bank (EKB) alelnöke, Luis de Guindos pénteken bejelentette, hogy az eurózónában az alapvető árnyomás kezd enyhülni, ami arra utal, hogy a korábbi kamatemelések hatással vannak a gazdaságra.
Az elemzők szerint az infláció júniusban nem okozott meglepetést, és továbbra is az várható, hogy a dezinfláció a nyár folyamán jelentősen begyorsul, év végére pedig egy számjegyű lesz az infláció. A nagy kérdés viszont az, hogy az ástabilitás mikor áll helyre ténylegesen, a kockázatok ugyanis számottevőek.
Az indiai paradicsomárak rendkívüli mértékben emelkednek, mivel a kedvezőtlen időjárási körülmények megviselik a termést. A jelenség a közösségi médiában olyan mémek áradatához vezetett, amelyek ennek az alapvető élelmiszernek az árát különböző árucikkekhez hasonlítják, beleértve a benzint - írja a Bloomberg. Volt olyan is, aki szerinte egy kiló paradicsom mellé a vevőknek egy iPhone-t is kéne kapniuk.
Elfogadta az Országgyűlés pénteken a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényt - írja az MTI. A parlament 121 igen és 44 nem szavazattal hagyta jóvá a jogszabályt.
Az MNB inflációs alapmutatói is további csökkenést mutatnak júniust illetően – derül ki a jegybank pénteki beszámolójából. A KSH által közölt inflációs adat 20,1 százalékra esett, illetve két év után az élelmiszerek ára csökkent havi bázison.
A várakozásoknak megfelelően 20,1 százalékra esett a magyar infláció júniusban, vagyis nem ugrotta meg az újabb lélektani határt. Persze azért vannak jó hírek is, hiszen tavaly szeptember óta nem volt ilyen alacsony az áremelkedés üteme, az élelmiszerek ára pedig az előző hónaphoz képest már csökkent, amire két éve nem láttunk példát.
Az alapanyagok jelentős drágulása miatt a magyar kiskereskedelmi kávépiac értéke tavaly ugyan 20 százalékkal, 82,8 milliárd forintra bővült, a volumene azonban 11 százalékkal, 18,2 ezer tonnára csökkent - mondta Árok Gábor, a Coca-Cola HBC Magyarország kávé üzletág vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A lengyel jegybank monetáris politikai tanácsa úgy döntött, hogy változatlanul hagyja a kamatlábakat, és a referenciaszintet 6,75 százalékon tartja.
A vállalatok profitjának növekedése egyre kisebb szerepet játszik a magas inflációban, a munkavállalók béremelkedése viszont még felhajthatja az árak emelkedését - derül ki a Wall Street Journal összefoglaló cikkéből.
Akár arra is lehet esély, hogy júniusra újra 20 százalék alatti inflációs adatot lássunk, amire tavaly augusztus óta nem volt példa – vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. A májusi meglepően alacsony adat láttán az év végi várakozások is érezhetően visszaestek, ma már nem kérdés, hogy sikerül-e 10 százalék alá szorítani az áremelkedési ütemet, akár ennél merészebb terveket is kitűzhetne a kormány.
Számos érdekességet tartalmaz az amerikai Fed most kiadott jegyzőkönyve, amely szerint egyes tisztviselők támogatták volna az irányadó kamat további emelését, végül azonban a jegybank szinten tartotta a rátát. A Fed úgy véli, hogy az infláció alakulását és a GDP növekedését is komoly kockázatok övezik. Az alapforgatókönyv az enyhe recesszió.
Törökországban éves szinten lassult a fogyasztói áremelkedés, havi összevetésben viszont megugrott, amiben elsődleges szerepet játszott a líra júniusi gyengülése a főbb devizákkal szemben a május végi elnökválasztások után.
A gátszakadás miatt százak vannak veszélyben Oroszországban.
A miniszter a G20-aknak is előterjesztette javaslatát.
Szigorúan büntetnék a szabálytalanul parkoló, otthagyott járműveket.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.