Sosem látott fotók jelentek meg a Gáza elleni invázióról: ez zajlik valójában a csatatéren
Friss fotókat publikált az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Twitter-oldala a Gáza ellen zajló katonai műveletekről.
Friss fotókat publikált az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Twitter-oldala a Gáza ellen zajló katonai műveletekről.
Gáza város kapujában állnak az izraeli egységek a Gázai övezet iszlamista terrorszervezetei, a Hamász és az Iszlám Dzsihád elleni háború 26., a szárazföldi hadműveletek 5. napján - jelentették izraeli katonai szóvivők szerdán.
Újabb kilenc izraeli katona esett el a Gázai övezet északi részén a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet ellen vívott háborúban - jelentette az izraeli hadsereg szerda reggel.
Szaúd-Arábia szerdán "a lehető leghatározottabban" elítélte egy gázai menekülttábor elleni izraeli bombázást, amely több tucat halálos áldozatot követelt, és Izrael szerint a Hamász palesztin iszlamista mozgalom egyik parancsnokát vette célba.
A hétvége során korlátozottan ugyan, de megindult a gázai invázió harmadik szakasza: az Izraeli Védelmi Erők (IDF) katonái több ponton behatoltak az övezetbe, céljuk egyértelműen a terület felszabdalása. A nemzetközi közösség aggodalmát fejezte ki a gázai civilek miatt, és humanitárius katasztrófára figyelmeztetett, Jeruzsálemet azonban úgy tűnik, már semmi nem tántoríthatja el. Nézzük, mire számíthatunk az elkövetkező hetekben.
Felvételt rakott ki az Izraeli Védelmi Erők (IDF) parancsnoksága a Gáza térségében összevont páncélos-alakulatokról, illetve a terület ellen kezdett támadás első műveleteiről. A videók valószínűleg több naposak, de művelet-biztonsági szempontból csak most jelentek meg.
Izraeli repülőgépek szórólapokat dobtak le a Gázai övezet fölött, amelyekben felszólították a Hamász fegyvereseit, hogy adják fel magukat - közölte Ofir Gendelman, az izraeli miniszterelnök szóvivője az X-en, korábban Twitteren közzétett bejegyzésében.
Izrael kiterjesztette légi és szárazföldi támadásait a Gázai övezetben. Közben a Hamász bejelentette, hogy fegyveresei készen állnak arra, hogy teljes erővel szembeszálljanak a fokozódó izraeli támadásokkal. Szombati hírfolyamunk az izraeli eseményekről.
Gázában a pénteki nap óta nincs internet a támadások következtében, Elon Musk azonban egy, az X-en (korábban Twitter) megjelent válaszában a milliárdos úgy fogalmazott, hogy a Starlink képes lesz internetet biztosítani a nemzetközileg is elismert szervezetek számára.
A túszok kiszabadításáért folytatott tárgyalások falba ütköztek, ezért az izraeli hadvezetés úgy döntött, hogy "kiterjesztik" a Gáza ellen indított szárazföldi műveleteket - mondta el két meg nem nevezett izraeli tisztviselő az Axiosnak.
A Gázában egyre súlyosbodó humanitárius válság kezelésére az Európai Unió több segélyszállítmány küldött a térségbe, amelyek közül a legutóbbi 51 tonna alapvető ellátmányt visz Koppenhágából. Az Unicef által koordinált misszióban gyógyszereket, orvosi felszereléseket és oktatási anyagokat küldtek a térségbe. Ez az erőfeszítés része az EU folyamatban lévő humanitárius légi hídműveletének, amelynek keretében a következő két hétben további hat járatot terveznek – írja közleményében az Európai Bizottság.
Hiába halmozta fel Gáza mellett páncélozott járművek ezreit és katonák tízezreit az izraeli hadvezetés, még mindig nem indult meg a térség ellen többször is beharangozott szárazföldi offenzíva. A New York Times számos izraeli katonai és politikai vezetővel folytatott beszélgetés során megtudta: a késlekedés fő oka az, hogy az izraeli vezetők nem tudnak konszenzusra jutni azzal kapcsolatosan, hogy pontosan hol, mikor, milyen módon támadjanak, illetve, hogy támadjanak-e egyáltalán.
Rakéta csapódott be az Izrael határán fekvő egyiptomi városban, Tábában, hatan megsebesültek - közölte csütörtök este a helyi média és szemtanúk. Az izraeli hadsereg is megerősítette, hogy tudomása van az "incidensről".
Jelenleg négy magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük két gyerekről van tudomásunk Gázában, s a kormány mindent megtett a biztonságba helyezésük érdekében, amit eddig megtehetett - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tbilisziben.
Infrakamerákkal rögzített felvétel látott napvilágot a gázai határkerítés térségéből, melyen az látható, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) műszaki egységei serényen dolgoznak azon, hogy a terepet könnyen átjárhatóvá tegyék az IDF páncélozott járműveinek. Valószínűleg a szárazföldi offenzíva utolsó simításait láthatjuk.
Vlagyimir Putyin szerint az Izrael-Hamász háború eszkalálódása pusztító következményekkel jár, és "messze túlterjedhet a Közel-Kelet határain".
A mai Kormányinfó fő témája a CSOK Plusz, amellyel külön cikkben foglalkozunk. Gulyás Gergely többek között beszélt az EU-s büdzséről, amelynek a módosítását nem támogatják, Magyarország uniós tagságáról, illetve a rezsiárak alakulásáról is.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsor különleges, nemcsak azért, mert angolul közöltük, hanem mert nemzetközi jogi szempontból jártuk körbe a Hamász és Izrael konfliktusát. Az adásban Mchael L. Grosst, a Haifai Egyetem professzorát kérdeztük egyebek mellett arról, hogy milyen jogi környezet alapján viselhetnek háborút országok és fegyveres csoportok a XXI. században, jár-e a Hamász terroristáinak a nemzetközi jog szerinti harcos státusz, és hogy a palesztin területek izraeli megszállása, valamint blokádja teremthet-e jogi alapot azokra a tettekre, amiket a Hamász október 7-én hajtott végre.
Az izraeli hadvezetés több alkalommal is kommunikálta az elmúlt napokban, hogy készen állnak bármikor a Gáza elleni szárazföldi invázió megkezdésére: a térségből érkező felvételek gigantikus csapatösszevonásról árulkodnak. Nagyon úgy fest, hogy az IDF sokszáz harcjárművet vont össze a gázai kerítés izraeli oldalán.
Izrael az ország déli részén az iszlamista Hamász terrorszervezet gázai, északon pedig a síita Hezbollah milícia libanoni katonai célpontjait lőtte vasárnap és hétfőre virradóan. Mindeközben támogatásukról biztosították Izraelt a Hamász elleni gázai háborúban, és a nemzetközi jog betartására szólítottak fel az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország és Kanada vezetői hétfői közös nyilatkozatukban. Cikkünket folyamatosan frissítjük az izraeli-palesztin konfliktus híreivel.
Hosszabb határidőt szabott magának.
Úgy tűnik, mégis megoldódott a kérdés.
Mindenáron megbuktatná a brit kormányt.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.