EU-pénzek: még csak most kezdődik az igazi hegymenet
Március végéig minden uniós pályázat megjelenik, aztán nyár közepéig az ütemezett beadás jön, év végéig pedig a 7 évre szóló keret 85%-ára már nyertest hirdetnek - többek között ezt a feszített menetrendet jelezte a Portfolio csütörtöki Uniós Források 2017 című konferenciáján Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője. A beadási hullámra informatikailag is készülnek, ezt már Dányi Gábor, a tárca helyettes államtitkára jelezte, míg Karsai Tamás, a Nemzetgazdasági minisztérium helyettes államtitkára azt emelte ki: immár közel 600 milliárd forintnyi gazdaságfejlesztési támogatás van kint a gazdaságban. Eltúlzott a kkv-k körében a közbeszerzési törvény által jelentett kötöttségektől való félelem - ezt már Csányi István, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára emelte ki. A konferencián bankvezérek, tanácsadók, piaci szakértők tucatjai fejtették ki véleményüket a fejlesztéspolitika különböző szakkérdéseiről és a résztvevők a közvetlen brüsszeli források lehetőségeivel is megismerkedhettek. A konferenciáról készült képgalériánk ezen a linken érhető el.