Az izraeli jegybank hétfőn bejelentette, hogy akár 30 milliárd dollárnyi devizatartalékot is elad, hogy ezzel is támogassa a hazai devizát, amely a Hamász terrorakciója után gyengülésbe kezdett.
Vlagyimir Putyin adósrabszolgaságról és gazdasági diktatúráról beszél, miközben a rubel árfolyama hanyatlik, és az orosz jegybak vészkamatemelései sem tudják megvédeni.
Méltatlanul kevés visszhangot kapott az az idei januári hír, miszerint Svédországban megtalálták Európa legnagyobb ritkaföldfém-lelőhelyét, amit Per Geijer névre kereszteltek. Szerintem pár szűkszavú beszámolónál több figyelmet érdemel ez a téma: egy rendkívül fontos stratégiai sebezhetőségre nyújt ugyanis megoldást a most felfedezett svéd ércmag.
Az egyik legnehezebb válságon vagyunk túl - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki a BKIK Nagyvállalati Klub rendezvényén tartott előadást. Úgy vélte, hogy már túl vagyunk a nehezén, és a gazdaság alapszövetei nem sérültek. Szerinte 10 további lépésre lesz szükség ahhoz, hogy Magyarország felzárkózása folytatódjon.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsorban egy témánk volt, azt a kérdést jártuk körbe, hogy milyen következményekkel járhat Magyarország számára, ha az EU tényleg megindít egy több szektorra kiterjedő vizsgálatsorozatot tisztességtelennek vélt kínai állami támogatási gyakorlatok miatt. A témáról Szabó Dánielt, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük.
Az exportorientált német vállalatok hangulatindexe hároméves mélypontjára süllyedt szeptemberben a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése alapján.
A gazdasági növekedés helyreállítása érdekében a kormány új bankadó kivetése helyett a hitelezés újraindítását várja el bankszektortól - idézi Nagy Mártont a GFM közleménye. A gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn délután hivatalában fogadta a Bankszövetség elnökségét, köztük Jelasity Radovánt, a szövetség elnökét.
Egyiptom megállapodott a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) arról, hogy gazdasági reformprogramjának első és második felülvizsgálatát összevonják, miután az első felülvizsgálat késett - írja a Reuters. Az IMF decemberben hagyott jóvá egy 3 milliárd dolláros kibővített alapfinanszírozási hitelt Egyiptom számára, amelynek célja az ukrajnai háború gazdasági következményei által súlyosbított pénzügyi nyomás enyhítése.
Szakképesítést is adó középfokú végzettséggel a 25-34 évesek nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni az OECD tagállamaiban, így Magyarországon is, mint az általános középfokú végzettséggel – derül ki a szervezet oktatásról szóló idei éves jelentéséből, amelynek központi témáját a szakképzés adta. A hazai mutatók szerint a 25-34 év közötti férfiak esetében a szakképesítéssel is rendelkező középfokú végzettségűek 94%-ának volt munkája tavaly, míg az általános középfokú végzettséggel bírók esetében ez csak 83%-ot tett ki. A nők esetében pedig 84%, illetve 77% az arány. 2015-höz képest egyben az OECD-n belül Magyarországon csökkent az egyik legnagyobb mértékben a két nem mutatói közötti eltérés szintje a szakképesítéssel is rendelkező középfokú végzettségűek körében.
2023 az infláció letörésének, 2024 a gazdasági növekedés helyreállításának az éve - mondta Nagy Márton a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen megtartott előadásában Egerben. Három csapdát (energia, kamat, fogyasztási sokk) összesen tizennyolc intézkedéssel kezel a kormány. Aktualitásként az üzemanyagárak komponenseinek a vizsgálatát említette, amelyek körében ha túlzott elemet talál a kormány, akkor beavatkozik. Idén 0% körüli, jövőre már 4%-os GDP-növekedéssel kalkulál a miniszter, az infláció év végén a korábban vártnál kissé magasabban, 8% körül lehet. Jövőre szerinte már az lesz a kérdés, a növekedéstámogató vagy az infláció elleni politika lesz-e az erősebb.
Kína azt fontolgatja, hogy enyhít azokon a szabályokon, amelyek a kínai tőzsdén jegyzett cégekben lévő külföldi tulajdont korlátozzák, mivel a kormány visszacsábítaná a globális alapokat az országba – számol be a hírről a Bloomberg.
Fumio Kishida japán miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy kormánya kész minden szükséges intézkedést meghozni a devizapiac túlzott volatilitásának kezelésére. Kishida a New York-i Gazdasági Klubban tartott beszédébe hangsúlyozta az árfolyamstabilitás fontosságát.
A kulturális és kreatív iparágakat a gazdaság egyik legperspektivikusabb ágazataként ismerik el világszerte, ezek nagy potenciállal rendelkeznek, hozzájárulnak a helyi és regionális jóléthez, illetve munkahelyeket teremtenek. A 21. század első évtizedében a kulturális és kreatív ipar (CCI) a gazdaság jelentős részévé vált. Cikkünk a kulturális és kreatív gazdaság helyzetét vizsgálja a Szigetközben. Célunk a szűken értelmezett kulturális és kreatív ipar erejének és a benne rejlő, eddig még feltáratlan potenciáloknak a feltárása komplex módon a vizsgált 35 településen a 2015-2020 időszakban. A tanulmány a szigetközi kistáj kulturális és kreatív iparának problémái és hiányosságai mellett a fejlesztési lehetőségekre is rávilágít.
A túlságosan csapadékos időjárás és az egészségügyi sztrájkok miatt júliusban havi alapon 0,5%-kal esett a brit GDP, ami meghaladta a 0,2%-os csökkenést valószínűsítő elemzői konszenzust – derült ki a brit statisztikai hivatal (ONS) szerda reggeli jelentéséből.
Érdekes módon nem egy nyugati ország áll az élen a digitális banki csatornák használatát tekintve: az első hely ugyanis Törökországé, de talán még meglepőbb, hogy a második helyen pedig Nigéria áll - derült ki a Portfolio Követeléskezelési trendek 2023 konferenciáján tartott előadásból. A második szekcióban szó volt arról is, hogy a ChatGPT milyen szerepet tölt be az üzleti életben.
A dél-koreai régiók több mint feléből teljesen eltűnhet a lakosság - derült ki a kedden közzétett statisztikai adatokból. A friss előrejelzések szerint 2100-ra a népességszám 53%-kal, 24 millióra csökkenhet az országban.
Józan várakozásokkal állt elő hétfőn Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója, aki szerint ugyan az amerikai gazdaság jelenleg jól teljesít, mégis nagy hiba lenne abban bízni, hogy ez a következő években is így lesz - írja a CNBC.
Tajvan politikai és katonai jelentősége mind az Egyesült Államok, mind pedig a Kínai Népköztársaság számára gordiuszi csomót jelent, amelyet bármely fél kísérel meg átvágni, könnyen rajta veszthet. Ahogy a cikksorozat előző három részében bemutattuk, történelmi, geopolitikai és politikai okok egyaránt magyarázzák a felek eltökéltségét, de mindezek mellett még különösen fontos a szigetország gazdasági jelentősége. Egy katonai konfliktus Tajvan körül nem csupán a közvetlenül értintett felekre, hanem az egész világgazdaságra súlyos hatást gyakorolna.
Törökország várhatóan szerdán csökkenti gazdasági növekedési előrejelzését és növeli inflációs előrejelzését, ami teszteli az ortodoxabb és reálisabb politikai megközelítés irányába történő elmozdulást - írja a Reuters.
Az amerikai állami intézmények költségvetési finanszírozásának fenntartásáról kezdett politikai vitát a nyári szünet után kedden összeülő amerikai törvényhozás.