Július első felében az orosz Gazprom a júniusi átlaghoz képest 28 százalékkal növelte az Európába irányuló vezetékes földgázexportját, ezzel 2023-as csúcsot ért el a behozatal. Ezt az ugrásszerű növekedést Ukrajnán és a Török Áramlaton keresztül szállított mennyiség tették ki, ugyanis jelenleg egyedül ezen a két módon érkezik az orosz gáz a kontinensre.
A tervezett kereskedelmi megállapodás Irak és Irán között, amely iráni földgáz iraki olajra való cseréjét foglalja magában, három volt amerikai tisztviselő szerint valószínűleg sérti a Teheránnal szembeni amerikai szankciókat, hacsak az Egyesült Államok nem ad felmentést.
Egyszerűen reménytelen, hogy újra kössük a 2024 végén lejáró orosz-ukrán gáztranzit megállapodást, hiszen a háború mellett a kétoldalú tárgyalások lehetetlenek, így 2025 elejétől a magyar-orosz gázszerződés egy része is ki fog esni – gyakorlatilag ezt üzente az ukrán energiaügyi miniszter.
Katar és Magyarország között „a pénzügyi területen való együttműködésünk továbbra is egy fontos preferencia, örülünk annak, hogy az ezen együttműködést célzó tárgyalások jól haladtak, és most már a finisükhöz érkeztek” – jelezte Szijjártó Péter pénteken a katari-magyar gazdasági vegyesbizottság ülése előtti rövid beszédében. Ez arra utal, hogy rövidesen megjelenhet Katar pénzügyi befektetőként Magyarországon, például állampapír vásárlóként is, igaz ez a téma minisztériumi közleményben csak úgy mellékesen szerepelt. A közleményben más furcsaságok is vannak.
A földgáz szerepe jelenleg, és az elkövetkezendő évtizedekben is megkerülhetetlen a hazai energiaellátásban, de az energiaátmenetben is kulcsszerepet játszik. Az ország gázfogyasztásának több mint négyötöde import, az elmúlt évek legnagyobb eredménye, hogy majdnem minden szomszédos országgal kiépültek a határösszekötők, így ma már kellően diverzifikáltak a beszerzési útvonalak. Azt azonban pontosan nem lehet meghatározni, hogy milyen forrásból származó gázmolekula kerül a földgázszállítási rendszerbe. Bár a magyar rendszeren összességében elégségesek a vezetékkapacitások, új alternatív forrásként reálisan leginkább Románia-Bulgária-Törökország felől érkezhetne nagyobb mennyiségben földgáz, azonban az ezen az útvonalon meglévő vezetékhálózati szűkületek feloldásához további fejlesztések szükségesek. Nagy lökést adhat a fekete-tengeri Neptun gázmező kitermelésének beindulása, amely Magyarország energiabiztonságát is nagyban növelheti, de a kibontakozóban lévő hidrogén- és biometán forradalom is segíthet a kitettség csökkentésében. A Portfolio Ferencz I. Szabolcsot, a hazai nagynyomású földgázszállító vezetékrendszer tulajdonos és üzemeltető, az FGSZ Zrt. elnök-vezérigazgatóját kérdezte a földgáz szerepének megváltozásáról, a beszerzési források diverzifikálásáról és az alternatív energiahordozók fokozatos térnyeréséről.
A legfrissebb adat szerint már átlépte a 80%-ot Európában a gáztárolók töltöttsége, és Magyarországon is 70% felett jár, rendkívül gyors ütemben emelkedve, az igazán lényeges fogyasztásarányos töltöttség terén pedig a harmadik legmagasabb aránynál járunk 44% felett, ami sokkal magasabb, mint a tavaly ilyenkori 28% és az elmúlt tíz év 32%-os átlaga – derül ki a Portfolio rövid vizsgálatából.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 500 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Prvo Plinarsko Drustvo (PPD) horvát energiakereskedőt piaci manipuláció miatt.
Szerbia 588 millió köbméter földgázt kötött le a következő télre a saját területén és Magyarországon található tárolók lefoglalásával - jelentette ki Aleksandar Vučić szerb elnök a Karl Nehammer osztrák kancellárral és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel Bécsben folytatott megbeszélés után. Magyarország viszont Görögországon is LNG-t vásárolhat, ejtve ezzel a teljes orosz függőséget.
A horvát kormány csütörtökön eltörölte a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Művek (HEP) azon kötelezettségét, hogy minden Horvátországban kitermelt földgázt fel kell vásárolnia az INA horvát olajipari vállalattól - közölte a horvát közszolgálati televízió.
A világon egyre több országban kampányolnak a gáztűzhelyek betiltása mellett, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban pedig már tervek is vannak erre. Most azonban egyre hevesebb az ellenállás a terv ellen.
Sok európai ország "stratégiai és történelmi léptékű" energiaellátási hibákat követett el, és ezek egyike az volt, hogy ezek az országok túlzottan függővé váltak "egyetlen beszerzési forrástól", vagyis Oroszországtól - mondta hétfőn elhangzott nyilatkozatában a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója.
Az egyik utolsó, Európába orosz gázt szállító vezetéket jövő év végén elzárhatják, amikor lejár Ukrajna szállítási szerződése a Gazprommal - közölte az ukrán energiaügyi miniszter az FT-vel.
Hektikusan mozgott az elmúlt napokban az európai földgázár, több tényező hat mindkét irányba, ma éppen nagyot emelkedett a holland földgáztőzsdén a gáz ára.
A Gazprom orosz energetikai óriásvállalat egy friss közleményében nyilvánosságra hozta, hogy ma csak 41,3 millió köbméter gázt tervez szállítani Európába Ukrajnán keresztül, ami cjóval kevesebb a tegnapi 41,8 millió köbméteres korábbi értékhez képest, írja a Reuters.
A Fitch Ratings a tegnap publikált riportban fenntartotta az MVM tavaly megállapított BBB minősítését, emellett a kibocsátó hitelminősítésének negatív kilátásain sem változtatott.
A holland kormány október 1-jén bezárja Európa legnagyobb, 60 éve működő, gázmezőjét – szivárogtatta ki tegnap egy forrás a Bloombergnek éppen akkor, amikor két norvég gázmező és egy gázfeldolgozó kényszerszünete miatt egyébként is ideges volt az európai gázpiac, és ezek együtt okozták az elképesztő, 20% feletti drágulást és hatalmas volatilitást. Azóta már jelentős áresés történt, de a friss fejlemények összességében arra mutatnak rá, hogy ha az egyébként egész jó fundamentumokkal rendelkező európai gázpiacon összejön pár kedvezőtlen kínálati oldali hír, akkor rögtön vészjelzéseket küld a piac, és a válság tavalyi akut szakaszában látott napon belüli vad csapkodások is kialakulhatnak. Mindez egyébként a forint látványos esésében is szerepet játszhatott tegnap, hiszen a gázár szárnyalása az energiamérlegen és a költségvetési egyenlegen keresztül Magyarországra is nyomást gyakorol.
António Guterres, az ENSZ főtitkára a fosszilis tüzelőanyagokról való fokozatos leválásra szólította fel az államokat és a vállalatokat - írta meg a Reuters, amely egy másik cikkében arról is beszámolt, hogy Kanadában olyan jogszabályt terjesztettek elő, mely felkészíti a munkavállalókat a zöld gazdaságban betöltött új szerepekre.
A Szentpétervári Gazdasági Fórum egyik panelbeszélgetésén ülve osztotta ki a nyugati szövetségeseket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt hangsúlyozva, hogy az energiaszállítás nem politikai, hanem fizikai kérdés, és azt bizonygatta, hogy Magyarország energiaellátása az orosz energia nélkül nem lehetséges. Az európai energiaellátás biztonságához szükséges négy pont egyikében keményen kiosztotta az ukrán és horvát olajvezeték üzemeltető cégeket, akik szerinte „őrült módon, összehangoltan” emelték meg a tranzitdíjakat.
Az éves karbantartási munkálatok sikeres lezárása után újraindult a földgázszállítás Magyarországra a Török Áramlat vezetéken keresztül, így a betárolás menetrendszerűen halad tovább a téli időszakra - emlékeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szentpéterváron. A fejleményről hétfőn és szerdán részletesen írtunk, a szállítási volumen teljesen visszaállt a korábban megszokott napi közel 10 millió köbméterre.