Magára talált a forint, ledolgozta délelőtti esését
A 335-ös szint elsőre megfogta a forint gyengülését, onnan erősödésbe tudott kapcsolni a magyar deviza, így estére 334 alá kapaszkodott.
A 335-ös szint elsőre megfogta a forint gyengülését, onnan erősödésbe tudott kapcsolni a magyar deviza, így estére 334 alá kapaszkodott.
A novemberi 3,4%-ról az év végére 3,9%-ra ugorhatott az éves drágulás üteme Magyarországon - ez a piaci várakozások rajzolódik ki a Portfolio által megkérdezett elemzők előrejelzéseiből. A holnap megjelenő decemberi inflációs adat ezzel a tavasszal már látott csúcsára érhet, de nem lép ki a jegybank 3%-os céljához tartozó ±1 százalékpontos toleranciasávjából.
Lassulhat ugyan a magyar gazdaság növekedése 2020-ban, de így is felülteljesíthetjük az uniós országok többségét – derül ki az ING Bank friss elemzéséből. A bank szakértője szerint idén is fel kell készülni a tartósan 330 feletti forintárfolyamra, sőt az sem zárható ki, hogy az év első felében új történelmi mélypontot látunk majd a magyar deviza esetében.
Csütörtökön megint jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, napközben 333 felett is járt átmenetileg a jegyzés. Ezzel a magyar deviza feltűnő alulteljesítéssel kezdi az évet, aminek okai változatlanok a tavalyihoz képes: a nemzetközi hangulat ingadozásai mellett a magyar jegybank laza monetáris politikája aggasztja a befektetőket.
Reggel még 331 alatt kezdett a forint az euróval szemben, a nap második felére viszont a 333-as szintet közelíti a jegyzés, amivel alulteljesítő a magyar deviza.
Kedden érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így szerda reggel már a 332-es szintet közelíti a jegyzés. A forint a legfontosabb régiós versenytársával, a lengyel zlotyval közösen gyengült.
Kedd délelőtt ismét 330 fölé gyengült a forint az euróval szemben, vagyis ma is ezzel a lélektani szinttel birkózik egyelőre a magyar deviza. Délutánra aztán a gyengülés folytatódott, már 331 felett járunk.
Egy hajszállal a 330-as lélektani határ alatt kezdi a hétfői kereskedést a forint az euróval szemben, így továbbra is ez a lélektani szint határozhatja meg a hangulatot. A nemzetközi piacon a befektetők továbbra is elsősorban az iráni-amerikai konfliktus miatt aggódnak, ez tartogathat olyan híreket a héten, melyek elbizonytalaníthatják a befektetőket.
A 2019-es rekordgyenge forint után várhatóan 2020-ban sem lélegezhet majd fel a forint. A jegybank azonban eddig jól viseli a deviza tartós gyengélkedését, csak az inflációs céljára koncentrál, amit viszont nem fenyeget a forint. Most viszont úgy tűnik, hogy valami más fenyegetheti, ez pedig az olajár emelkedése, főleg akkor, ha az amerikai-iráni konfliktus eldurvul.
Jelentős erősödéssel zárta a csütörtöki napot a forint az euróval szemben, ezzel 329 alá is benézett az euró jegyzése. Kérdés, hogy ma tudja-e folytatni a menetelést a magyar deviza, egyelőre inkább úgy tűnik, hogy korrekcióra készülhetünk.
A reggeli minimális erősödés után fokozatosan kapott egyre nagyobb lendületet a forint az euróval szemben, így a nap második felére már stabilan átvitte a 330-as szintet is, az esti órákban pedig a 329-es szintet is átlépte.
2019 a forint piacán biztosan a rekordgyenge szintről marad majd emlékezetes, év közben korábban sosem látott 337 feletti euróárfolyamot is láttunk. Az év legvégére kicsit visszakapaszkodott a magyar deviza, de így is 330 felett zárta az évet, amivel világviszonylatban is az egyik legrosszabb teljesítményt mutatta fel. De mi várható 2020-ban? Meg kell barátkoznunk a 340-nel, vagy akár a 350-nel?
Keddre sem történt sok változás a forint piacán, ugyanúgy 331 körül kezdi a napot a magyar deviza, mint ahol tegnap délután járt. Nagy kilengésekre nem is kell számítani, az egyetlen érdemi kérdés az maradt, hol húzza majd meg az MNB az év végi záróárfolyamot délelőtt.
Az OTP Treasury szakértői szerint a forint az euróval szemben további folyamatos gyengülésen mehet keresztül jövőre. Az Amundi pedig úgy látja, ha tovább gyengül a forint, a jegybank 3 százalékos inflációs célja is veszélybe kerülhet.
Érezhető gyengüléssel kezdte a karácsony utáni kereskedést a forint az euróval szemben. Vagyis az év utolsó napjai hasonlóan telnek, mint 2019 egésze, a magyar deviza gyengüléséről szólt az egész év. Közben a dollár is gyengül az euróval szemben az év végi illikvid kereskedésben.
Parragh László, az MKIK elnöke a magyar gazdaság kedvező teljesítményéről beszélt, és úgy látja, hogy a GDP-növekedés jövőre is jól alakulhat. Azonban a világgazdaság növekedése lassul, számos kockázat árnyékolja be a kilátásokat, miközben Magyarországon a munkaerőhiány, a kkv-k alacsony termelékenysége, a forint gyengülése, és a vártnál magasabb infláció jelenthet problémát. Kiemelte: a jelenlegi stabil gazdasági növekedés időszakában a gyengülő forintárfolyam nem biztos, hogy szerencsés a gazdaságnak hosszú távon, mert amikor majd szükség lesz az árfolyambeavatkozásra, akkorra már "elhasználódhat" ez az eszköz.
A kormánynak nincs és nem is lehet árfolyamcélja. A kormánytól független jegybank folyamatosan figyelemmel kíséri a forint árfolyamának alakulását – válaszolta a jobbikos Sneider Tamás kérdésére Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
A jelek szerint 330 körül nyugodott meg kicsit a forint az euróval szemben, továbbra is ennél a lélektani szintnél ingadozik az árfolyam. Ma a parlamenti szavazás miatt az angol fontra is érdemes lehet figyelni, bár komoly meglepetés lenne, ha a képviselők elutasítanák a Brexit-alkut.
Akár Ázsiában is vehet majd bankot a jövőben az OTP, amelynek vezetését még legalább 3 évig tervezi, ötéves távon pedig szerinte további forintgyengülésre van kilátás, mivel az euróbevezetés „időpontja beláthatatlan” – mondta el a HVG-nek adott interjúban Csányi Sándor. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint nincs ingatlanbuborék Magyarországon, súlyos recesszió sem várható az országban, de „kétségtelenül a magyar gazdaság Achilles-sarka, hogy túlságosan kitett az autóiparnak” és az egészségügy helyzete „a legsúlyosabb probléma ma Magyarországon”.
A keddi és szerdai forintgyengülés után ma reggel a technikai elemzési szempontból fontos 331-as szint fölé lendült az euró árfolyama, így úgy tűnt, hogy egy újabb forintgyengülési hullám indult el. Aztán déltól határozott forinterősödés kezdődött.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?