Merre veszi ma az irányt a forint?
A tegnapi gyengülés után ma nincs nagy elmozdulás a forint árfolyamában az euróval szemben. Egyelőre a lengyel zloty és a cseh korona sem mozdul, az euró-dollár jegyzés is a tegnapi szint környékén van.
A tegnapi gyengülés után ma nincs nagy elmozdulás a forint árfolyamában az euróval szemben. Egyelőre a lengyel zloty és a cseh korona sem mozdul, az euró-dollár jegyzés is a tegnapi szint környékén van.
Erősödéssel kezdi a napot a forint., 8 óra után nem sokkal a magyar deviza jegyzése 350 alá erősödött az euróval szemben, utoljára a hónap elején járt ezen a szinten. Azóta viszont fordulatot látunk, a régiós devizákkal egyetemben a forint is gyengülést mutat.
A vártnál lényegesen kedvezőbb első negyedéves GDP adatok, valamint az eredményes vakcinázási folyamat által lehetővé tett fokozatos nyitás miatt a GDP idei évi növekedési prognózisát érdemben, 7,7%-ra javította a korábbi 6,6%-ról a TakarékBank, a gyermeket nevelők szülők jövő év elejére tervezett jövedelemadó visszatérítésének köszönhetően pedig a jövő évi növekedési előrejelzésüket 7%-ra emelték. A járvány előtti szintet már akár a második, de legkésőbb a harmadik negyedévben érheti el a GDP, azonban egyes ágazatok, mint az ipar, építőipar, infokommunikáció, már bőven meghaladhatják, míg más ágazatok helyreállása csak lassabb lehet, ami jövőre folytatódhat. A második félévben már újra munkaerőhiány léphet fel, ami gyorsíthatja a bérnövekedést. Idén 4,2 százalékos átlagos inflációra számítanak, amit a nyersanyag-, és agrárárak meredek emelkedése, a nyitás miatti keresleti-kínálati súrlódások, valamint a dohánytermékek jövedéki adóemelése határoz meg. Az MNB enyhe szigorítása és a hazai gazdaság vártnál lényegesen gyorsabb kilábalás hatására a forint megőrizheti az erősödését, sőt, kismértékben tovább erősödhet.
Az európai metodológia nem, illetve alig tartalmazza a lakásárak emelkedését, az amerikai módszertan szerint számítva pedig már az elmúlt években is simán 6-7 százalék infláció lett volna idehaza, nyilatkozta a Magyar Narancsnak Zsiday Viktor.
Az utóbbi napok árfolyammozgása alapján az látszik, hogy a forint lendülete teljesen kifulladt a keddi kamatemelés és inflációs üzenetek mellett is: az euróval szembeni jegyzések napok óta csak rövid időre tudtak a 350 alatti tartományba jutni az euróval szemben. Pénteken reggel 351 felett folytatódott a kereskedés, aztán kora délutánra 352 fölé lendült az árfolyam, onnan viszont egy határozott erősödés indult el. A délutáni amerikai lakossági inflációs mutató csak minimális dollárgyengülést hozott, de ez most éppen segített a gyengélkedő forintnak.
A GOPD közzétette a kibocsátó igazgatósága által 2021. április 20. napján – a közgyűlés hatáskörében eljárva – elhatározott névérték-módosításhoz és alaptőke-emeléshez kapcsolódó részvényfelosztás és részvényrábocsátás technikai lebonyolításáról és ütemezéséről szóló információkat.
A keddi MNB kamatemelés és további szigorításokkal kapcsolatos üzenet határozott forinterősödést váltott ki a 356 körüli szintről 350-ig az euróval szemben, amit szerdán megtartatott, csütörtök délelőtt pedig fokozni próbált a forint. A 349-es szintnél azonban ma is elakadt a magyar fizetőeszköz, és délutánra 351-ig visszagyengült az euróval szemben. Mindez azután történt, hogy az MNB ma közzétett inflációs jelentése még inkább rávilágított: az alap inflációs mutatókban láthatóromlás miatt kellett lépnie a jegybanknak és a következő hónapokban is jöhet további szigorítás.
Továbbra is kifejezetten alacsony a forint elleni spekulatív pozíciók állománya, utoljára majdnem négy éve értékelték a külföldi befektetők ennyire pozitívan a magyar devizát – derül ki az MNB szokásos ábrakészletéből. Komolyabb fordulópontot jelenthet az MNB kedden elindított kamatemelési ciklusa, ami a forintnak is meghozhatja az áttörést.
A kedden bejelentett MNB kamatemelés és az akár havonta várható további lépések jelentős forinterősödést váltottak ki kedden estig, ami szerdán délelelőtt folytatódott egészen 348-ig. Aztán kora délután éles fordulat történt, a jegyzések rövid idő alatt visszaemelkedtek 350-ig.
Kedden délelőtt kismértékű forintgyengülés történt, aztán az MNB 2-kor bejelentett kamatdöntésére (+15 bázispont 0,9%-ra) kezdetben eséssel reagált. Az euróval szembeni jegyzések átmenetileg 356,5 felett is jártak, azaz öthetes mélypontra bukott a forint, majd a 3 órási kamatdöntési sajtótájékoztató üzenetei hatására (akár havonta is bekövetkezhet kamatemelés) szárnyra kapott a forint. A jegyzések délután 4 óra tájban 352 alatt jártak.
A jelek szerint a határidős kamatpiaci szereplőket nem érték váratlanul az MNB ma délutáni kamatdöntésekor elhangzott üzenetek (pl. akár havonta is lehet szigorítás), ugyanis ránézve a határidős kamatláb-megállapodások jegyzéseire, egyik releváns futamidőnél sem látunk néhány bázispontnál nagyobb változást valamely irányba.
A ma délutáni MNB kamatdöntés előtt megnéztük, hogy mit áraznak most a pénzpiacok a következő hónapokra kamatemelés címén és azt tapasztaltuk, hogy még a múlt szerdán beárazott intenzív emelési várakozásokhoz képest is tovább erősödtek ezek a várakozások mostanra mintegy 6-8 bázisponttal.
Meredeken emelkedő olajár, gyenge forint, a kettő együttállásából nem tud más kijönni, mint magas üzemanyagár a benzinkutakon. Hogy mennyire magas? A benzin ára közel 9, a gázolajé 8 éves csúcson áll, és karnyújtásnyira van a korábbi történelmi csúcs, 2012-ben 450 forint körül tetőzött az üzemanyagok hazai ára. Az olajár várható alakulása alapján egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ezek a rekordok hamarosan megdőlnek majd. Éppen ma adott ki egy friss előrejelzést a Bank of America, amiben jövőre már 100 dollár fölötti olajárral számolnak, de más elemzőházak is emelkedő olajárral kalkulálnak, ezek alapján pedig a magyarországi üzemanyagárakban is felfelé vezet az út.
A múlt heti jelentős forintgyengülés után hétfőn délig határozott erősödés jelei látszottak, mivel javult a külpiaci borongós hangulat és a dollár is elkezdett visszagyengülni. Így az euróval szemben 354-ig, a dollárral szemben 297 közelébe visszakapaszkodott a forint. A befektetők egyértelműen a holnapi MNB kamatdöntésre készülnek, ha a Monetáris Tanács meg tud felelni a várakozásoknak, akkor újra forinterősödés indulhat.
Majdnem tíz éve, 2011 decemberében volt utoljára példa arra, hogy az MNB Monetáris Tanácsa megemelje az alapkamatot. Akkor 6,5%-ról 7%-ra kellett szigorítania a jegybanknak, onnan csökkent fokozatosan 0,6%-ra a ráta, ahonnan tavaly nyár óta nem mozdult. Most viszont komoly meglepetés lenne, ha nem emelne az MNB, hiszen hetek óta ezt kommunikálják a befektetők felé.
Az elmúlt napokban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, ebben közrejátszott a Fed szerdai kamatdöntése, ami után komoly dollárerősödés bontakozott ki a piacon. A forint délután további gyengülést mutatott, és elérte a 300-as szintet a dollárral szemben.
A szerda esti Fed kamatdöntéskor elhangzott üzenetek jelentős dollárerősödést váltottak ki már tegnap este, de ez csütörtökön folytatódott, így az euró/dollár jegyzések két hónap után már bőven 1,20 alatt járnak. Emiatt szenvedett csütörtökön a forint, igaz jobban, mint a régió többi devizája, hiszen délután átmenetileg 356 felett is jártak a jegyzések, azaz egyhavi mélypontra bukott. A dollár/forint jegyzések még jobban meglódultak észak felé, az árfolyam a 299-es szintet is megközelítette. A forint esésében a Fed által kiváltott dollárerősödés mellett az a piaci bizonytalanság is meghúzódhat, hogy nem tudják a szereplők: jövő kedden milyen mértékben emel kamatot az MNB és hogy utána a további emelés mikor és milyen ütemű lesz.
A forint csütörtökön még tovább esett az euróval és különösen a szárnyaló dollárral szemben, miközben amint megírtuk: a kamatemelési várakozások tovább erősödtek a határidős piacon. Megkérdeztünk gyorsan egy devizapiaci szakértőt, hogy ő mit gondol, hogyan látja most a folyamatokat.
Jövő kedden 1%-ra emelheti az alapkamatot és az irányadó egyhetes betéti rátát is az MNB Monetáris Tanácsa – olvasható a Morgan Stanley friss elemzésében. Az amerikai bank szerint a következő időszakban az lehet a legnagyobb kockázat a forint szempontjából, ha a jegybank csalódást okoz a befektetőknek.
Azóta, hogy a Magyar Nemzeti Bank alelnöke május közepén bemondta: kamatemelésre készül a jegybank júniusban az inflációs kockázatok ellensúlyozása érdekében, szinte folyamatosan és jelentősen erősödtek a piacon a kamatemelési várakozások. A piaci árazások azt mutatják, hogy olyan szintre ugrottak a bankközi kamatok, illetve a várt kamatemelések mértéke, mint amilyenekre nem, vagy csak egy-kétszer volt példa az utóbbi 5 évben. Nagy kérdés, hogy ilyen intenzív kamatemelési sorozatot valóban végrehajt-e majd az MNB a következő 6-12 hónap során és az is, hogy ettől eltérő pályán halad, akkor az mit okoz a forint árfolyamában.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?