2022. július elsején lép hatályba az új szerkezetátalakítási törvény, amely megoldást nyújthat a fizetésképtelenség határára sodródott vállalkozások pénzügyi nehézségeinek korai kezelésére, fizetőképességük helyreállítására - hívta fel a figyelmet a DLA Piper nemzetközi jogi irodahálózat közleménye.
Május 4-én zárult le a részletes vita az Országgyűlés előtt arról a törvényjavaslatról, amelynek célja szerkezetátalakítási irányelvként ismert (EU) 2019/1023 irányelv átültetése a magyar jogrendbe. Az irányelv célja egy olyan intézmény bevezetése, amellyel a még életképes, ugyanakkor financiális gondokkal küzdő vállalatok megmenthetőek lesznek. A szerkezetátalakítási eljárás a magyar jogrendben hiánypótló jelentőséggel bír, mindemellett segítséget nyújthat az elhúzódó koronavírus miatt pénzügyi válságba került vállalatoknak talpra állni.
Közeledünk a hitelmoratórium végéhez, de elképzelhető, hogy a kormányok a nehezebb helyzetben lévő hiteladósok esetében kitolják a határidőt. Győrfi Gábor, a Qualco üzletfejlesztési igazgatója a Portfolio-nak adott interjúban elmondta, hogy a vállalati szektor mellett nagy a nemfizetési kockázat a lakosság körében is, utóbbi esetben a hitelbedőlések mértéke még a pandémia során képzett extra megtakarítások szintjét is meghaladhatja. A szakember szerint nehezíti a bankok helyzetét, hogy az elmúlt évben jelentősen megváltozott az ügyfeleik fizetési és vásárlási preferenciája, ilyen környezetben pedig nagyon nehéz előrejelezni. A gépi tanuláson alapuló követeléskezelési rendszerek fontossága tehát most jobban felértékelődik, mint valaha.
Észrevehetően emelkedhet hamarosan a vállalati fizetésképtelenségek száma az eurózónában a (különösen a szolgáltatószektort sújtó) gazdasági nyomás és a moratóriumok várható kivezetése miatt – írja friss elemzésében az UniCredit.
Ha egy cég fizetésképtelenné válik Magyarországon, akkor nagy valószínűséggel nincs számára visszaút: a csődeljárás vagy a felszámolás a cég közelgő megszűnését jelenti az esetek többségében. Részben e „végzetes” fizetésképtelenségi eljárásokkal, részben pedig a megegyezésen alapuló szerkezetátalakítással szemben kínál alternatívát egy új uniós irányelv, amely várhatóan a közeljövőben alkalmazhatnak az EU-ban és Magyarországon is. Nemcsak a fizetési nehézséggel küzdő adósok, de a többi hitelezővel szemben a főhitelező bankok pozíciója is erősödhet egy ilyen eljárással.
Az évek óta alacsony kamatkörnyezet csak megnehezíti a mostani válságot – mondta Eric Rosengren, a bostoni Fed elnöke a CNBC-nek. Rosengren úgy véli, igazán láthatták volna előre a Fed döntéshozói, hogy ez lesz.
Teljesen átalakította a gazdasági környezetet világszerte, így Európában is a koronavírus-járvány: a gazdaságban egyszerre okozott kínálati és keresleti sokkot - derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb, az európai vállalkozások fizetőképességét vizsgáló elemzéséből. Magyarországon az idén májusig 19,8 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma, de ezen belül a felszámolási eljárások száma 24 százalékkal csökkent, a végelszámolásoké pedig 45 százalékkal nőtt.
A koronavírus miatti védekezés jegyében közel két hónapig tartottak zárva az amerikai edzőtermek, bútorboltok, luxuscikk-üzletek, ruhaboltok, az üzleteket üzemeltető nagyvállalatok viszont nem kaptak törlesztési moratóriumot. Sok cégvezetőnek nem volt más választása, mint csődöt jelenteni, aztán tömeges leépítésekbe, végleges boltbezárásokba kezdeni. A CNN összeszedett hat nagyvállalatot, amely a Covid-19-krízis alatt ment csődbe.
Az Ifo felmérése szerint kevés olyan német cég van, amely úgy véli, sokáig tudna még fennmaradni a koronavírus miatt jelenleg érvényben lévő korlátozások mellett – írja a Reuters.
Szükséges az új fizetésképtelenségi törvény megalkotása, amely érinti többek között a csődtörvényt, a cégeljárás egyszerűsítését, a törlési eljárásokat és a végelszámolási eljárásokat is - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) vállalatvezetői fórumán, Budapesten.
Tagadja a Bitfinex, a világ egyik legnagyobb kriptopénz-tőzsdéje, hogy fizetésképtelen lenne vagy hogy elvesztette volna banki összeköttetéseit - írja a Coin Telegraph.
Hatályba léptek a határon átnyúló fizetésképtelenségi eljárásokra vonatkozó új európai uniós szabályok, amelyek célja, hogy elősegítsék a követelésbehajtást ezekben az eljárásokban - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Fizetésképtelenné vált a a TOP 5 hazai húsipari csoport közé sorolt törökszentmiklósi Surjány-Hús Kft., a cég ötszáz dolgozója nem kapta meg májusi fizetését, információk szerint csődbiztos vette át a céget, a bank mindent lefoglalt - írja a szoljon.hu.
A kockázatkezelés és - mérés terén vezető szerepet betöltő minősítő ügynökség, a Moody's Analytics közzétette a humán erőforrásokkal kapcsolatban a pénzügyi ágazat szereplőit világszerte érintő kockázatokról szóló tanulmányának eredményeit. Úgy tűnik, nem mindegy, kiket alkalmaznak a bankok, hiszen ez jelentősen befolyásolhatja akár a bank fizetőképességét is - áll a tanulmányban.