finanszírozás

Fantasztikus negyedévet zárt a Goldman

6,28 dolláros egy részvényre jutó eredményről számolt be a Goldman Sachs, ami lényegesen jobb, mint az 5,38 dollár, melyre az elemzők számítottak, míg bevételük 8,65 milliárd dollár lett a várt 8,38 milliárddal szemben. Nyitás előtt 0,63%-os pluszban vannak a pénzintézet részvényei.

Szép eredményt közölt a Morgan Stanley

Lenyomta az elemzők várakozásait a Morgan Stanley, amerikai befektetési bank. 1,17 dolláros egy részvényre jutó eredményről számolhattak be a harmadik negyedévben, ami 15,8%-os változást jelent a várt 1,01 dollárhoz képest, míg a bevételük a várt 9,55 milliárd dollár helyett 9,87 milliárd lett, ami 3,4%-kal jobb a vártnál. A nyitás előtti kereskedésben 2,2%-os pluszban vannak a társaság részvényei.

Csányi Sándor a lakástakarékügyről: Nem látok problémát

Tegnap meccs volt, hajnalban értem haza, a kollégáimmal még nem igazán konzultáltam - nyilatkozta a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetésével kapcsolatban az OTP elnök-vezérigazgatója. Szerinte ha a támogatást szélesebb körben lehet majd felhasználni, kedvező is lehet a változás.

Kétnapos bankszünnap jön a Budapest Banknál

A Budapest Bank október 24. szerda 21:00 órától 2018. október 29. hétfő 6:00 óráig vezeti be új kártyarendszerét, a négy napig tartó informatikai átállás ideje alatt ideiglenesen több szolgáltatás elérhetősége szünetel majd. A bankkártyás fizetés és az ATM-es készpénzfelvétel ez idő alatt is működni fog, de kisebb kiesések előfordulhatnak. Az átállás két bankszünnappal is jár, ezért az október 22-ével kezdődő héten − a munkaszüneti napokat is figyelembe véve − bankfióki ügyintézésre, utalás indítására és fogadására csak október 24-én, szerdán lesz lehetőség.

Kivégzik a lakástakarékokat - Mi lesz az OTP-vel?

A parlament már ma dönthet a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetéséről, ami középtávon akár javíthatja is az OTP versenyhelyzetét, hiszen a lakáshitel-piac egyik nagy szereplőjének kiesésével javulhat a piaci pozíciója.

Harmati László: korlátozni kellene a készpénzhasználatot

Nagyon sajnálom, hogy ilyen nehéz helyzetbe tervezik hozni a lakás-takarékpénztári szektort - mondta előadásában az Erste Bank vezérigazgató-helyettese a Portfolio mai Öngondoskodás 2018 konferenciáján. Harmati László szerint a túlzott készpénzhasználat elleni leghatékonyabb fegyver az összegszerű korlátozás lenne a tranzakciók során.

Lakástámogatási konstrukciókat dolgoz ki a kormány

A lakástakarékpénztári megtakarítások állami támogatásának megtartása mellett érveltek ellenzéki képviselők a támogatás kivezetéséről szóló előterjesztés hétfő esti vitájában, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülésén, míg kormánypártiak arra mutattak rá: a megtakarítási lehetőség megmarad, a változtatás célja csupán az, hogy pénzintézetek ne tehessenek szert extraprofitra.

Új igazgató az MFB-nél

Sipos-Tompa Leventét az MFB igazgatósági tagjává választották.

Részvényeket vettek a CIG vezetői

Dr. Kádár Gabriella vezérigazgató és Barta Miklós vezérigazgató-helyettes is CIG-részvényeket vásárolt.

Viszlát, lakás-takarékpénztár, szerettünk!

A magyar öngondoskodás intézményrendszerének egyik legfontosabb pillérét készül romba dönteni a parlamenti többség kedden a lakás-takarékpénztári támogatási rendszer megszüntetésével. Miközben érteni véljük a kormánypártok politikai szándékát, és látjuk a szektor hibáit, szakmai oldalról erős fenntartásaink vannak. Nem a megszüntetést, hanem az eddigi nagyvonalú rendszer alapos újraszabályozását választottuk volna.

Megverte az elemzőket a Bank of America

Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Bank of America harmadik negyedéves eredménye: 66 centes eredményről számoltak be részvényenként a 62 centes várakozásokkal szemben, bevételük pedig 22,8 milliárd dollár lett a várt 22,67 milliárd dollár helyett.

Nyugdíjpénztári körkép: 1,5%-ot is bukhatsz, ha rosszul választasz

A nyugdíjpénztárak tavalyi kiemelkedő hozamát az idén nehéz lesz felülmúlni, és ez már most látszódik a pénztárak teljesítményén. Nem mindegy azonban, milyen pénztárat választunk a nyugdíjcélú megtakarításokra, a Diófa Alapkezelő friss kutatása szerint ugyanis a több portfólióval bíró önkéntes pénztárak teljesítménye éves szinten nettó 1-1,5%-kal múlja felül az egy portfólióval rendelkező pénztárakét.

Holnap dönt is a parlament - Lehalt a Fundamenta honlapja

Elfogadta a parlament Törvényalkotási Bizottsága a lakás-takarékpénztári rendszer megszüntetéséről szóló törvénymódosítás kivételes eljárásban való tárgyalását, így a parlament keddi ülésén kerül sor a zárószavazásra. Ha Áder János gyorsan aláírja a törvényt, akár már szerdán hatályba léphet. Ez a létező leghamarabbi menetrend.

Most rohanj lakás-takarékpénztári szerződést kötni!

Most rohanj lakás-takarékpénztári szerződést kötni!

Ha Áder János gyorsan aláírja, akár már szerdán hatályba léphet a lakás-takarékpénztári konstrukció megszüntetéséről szóló törvény. Aki tehát biztosra akar menni, ma vagy holnap alá kell írnia szerződését az évi 72 ezer forintos támogatás elnyeréséért. A lakás-takarékpénztár gyorsaságától is függ még ilyenkor, időben hatályba lép-e a szerződés.

Eltörlik a lakástakarékok állami ingyenmillióit - Egyetértesz vele?

Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke törvénymódosító javaslatot nyújtott be hétfőn, mely felmenő rendszerben megszüntetné a lakástakarékpénztárak állami támogatását. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy olvasóink hogyan vélekednek a javaslatról.

Egyre több fiatal bízza privátbankokra a pénzét

A magyarországi privátbanki szolgáltatók vagyona idén június végéig 16 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, és meghaladta a 4600 milliárd forintot. Parádi-Varga Tamás, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatója, a Portfolio Öngondoskodás 2018 konferenciájának előadója úgy látja, hogy a gazdasági növekedéssel együtt fog növekedni ez a szektor is, az életkor szerinti szegmentációnak pedig kiemelten hangsúlyosnak kell lennie a következő években.

Bréking! Kivégzi a lakástakarékokat a kormány!

Bréking! Kivégzi a lakástakarékokat a kormány!

Felmenő rendszerben megszüntetné a lakástakarékpénztárak állami támogatását az a törvényjavaslat, amelyet Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke nyújtott be az Országgyűlésnek hétfőn. A törvényjavaslat már meg is jelent a parlament.hu-n, az általános indoklás szerint az így megtakaríott költségvetési kiadás a CSOK bővítésének fedezetként szolgálhat. Azt is megjegyzik, nem volt kellően hatékony a lakástakarék-támogatás, mivel sokszor "medence vagy szauna" épült az állami forintokból.

Okoskarkötős, mobilappos egészségbiztosítással tör előre a magyar biztosító

A Fitpuli nevű magyar startup segítségével növekszik tovább a három osztrák tulajdonú hazai biztosító egyesülésével létrejött Union Biztosító a magyar egészségbiztosítási piacon - derült ki a társaság mai sajtótájékoztatóján. Bár a cafeteriaszabályozás január 1-jétől kedvezőtlenül változik, továbbra is főleg a nagyvállalati csoportos biztosításokban hisznek, így a céges egészségprogramokban alkalmazzák az innovációt, ugyanakkor az életmódtól függő árazást egyelőre nem vezetik be.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nukleáris bázis mélyen Grönland jege alatt? Szupertitkos támaszpontra bukkant az Egyesült Államok repülőgépe
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.