A Raiffeisen Bank 2022 után immár második alkalommal nyerte el a Magyar Nemzeti Bank által odaítélt Zöld Bank Díjat. A díj elismeri a bank kiemelkedő teljesítményét a fenntartható pénzügyi megoldások fejlesztése és népszerűsítése, valamint a fenntartható gazdaság támogatása terén.
Az európai energiapiaci innovátorok éves seregszemléje, az idén Barcelonában megrendezett The Business Booster (TBB) keretében a helyi Forma–1-es versenypályán mutatkozott be a szlovéniai autóipari start-up, az Elaphe, amely egy már több mint egy évszázada kifejlesztett, de azóta nagyrészt elfeledett technológiával teremtené meg az elektromos autók új generációját, az úgynevezett kerékagymotorral hajtott autókat. A kerékbe épített motorok számos előnnyel járnak, ugyanakkor van még néhány technológiailag megoldandó feladat, hogy az ilyen járművek szélesebb körben is elterjedhessenek.
Az egészségügyi rendszer előtt álló kihívásokról és lehetséges megoldásokról beszélt Bodrogi József egészségügyi közgazdász a Portfolio Private Health Forum 2024 konferencián. Szóba került az egészségügyi dolgozók elvándorlásának problémája és a rendszer alulfinanszírozottsága is.
Az idén 35 éves CÉH mérnökiroda egyike azon kevés, a rendszerváltáskor létrejövő magán mérnökszolgáltatók közül, amelyek stabil pozíciót építettek fel a hazai piac élvonalában. Működése során részese mindhárom német prémiumautógyár hazai megépülésének, Azerbajdzsánban szuperkórházat, Srí Lankán hidakat, Norvégiában rehabilitációs központot tervezett. Az elkövetkezendő években a mérnökirodánál az energetikai projektek és a védelmi fejlesztések is előtérbe kerülhetnek, de úgy látják, több olyan híd is van, amelynek a felújítását sem lehet tovább halogatni. Cégportré-interjúnkban Tóth Attilát, a vállalat alapító-elnökét és Losonczi Tibor vezérigazgatót kérdeztük az elmúlt évtizedek jövőbe mutató tapasztalatairól, nemzetközi versenyképességről és a hazai mérnökhallgatók előtt álló kihívásokról.
A tengerszint emelkedése és az erősödő viharok világszerte veszélyeztetik a tengerpartokat. Míg a legtöbb érintett ország hagyományos védekezési módszereket alkalmaz, a Maldív-szigeteken egy innovatív megoldáson dolgoznak a kutatók, amely nemcsak a tengerpartokat építheti vissza, hanem új szigeteket is "kinöveszthet" - írta meg a CNN.
A Geometria Kft. és a Heves Megyei Vízmű Zrt. alkotta konzorcium sikeresen zárta a 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00238 „Víziközmű hálózatok rekonstrukció tervezését támogató informatikai megoldás kifejlesztése és tesztelése” projektet.
A japán munkaügyi minisztérium egyik tesztülete történelmi döntést hozott: az országos átlagos minimálbért mintegy 5%-kal, óránként 1054 jenre (6,85 dollár) emelik ebben a pénzügyi évben. Ez az eddigi legnagyobb ugrás lenne a minimálbér tekintetében - jelentette szerdán az NHK közszolgálati televízió.
Ha a zöld energiatermelésről beszélünk Magyarországon, akkor megkerülhetetlen, hogy szóba kerüljön a Paksi Atomerőmű, amely a teljes országos áramfogyasztás nagyjából harmadát fedezi, időjárástól és napszaktól függetlenül. Hogy építhető be az erőmű a fenntartható energiatermelésbe itthon és mik ennek az előnyei? Többek között erről kérdeztük Kovács Antalt, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatóját, de szóba került a erőművi hő hasznosítása és a Duna jelentős melegedése is, amely az évnek ebben az időszakában különösen aktuális.
Az elmúlt időszak változásaival és az e-kereskedelem felfutásával párhuzamosan sokan már szinte temetni kezdték a bevásárlóközpontokat, de a pandémia óta eltelt időszak rámutatott arra, hogy az emberek továbbra is ragaszkodnak a fizikai vásárlás lehetőségéhez. Ugyan a korlátozások feloldásával visszatértek a plázákba, az is világossá vált, hogy a stabilabb jövőkép érdekében a bevásárlóközpontok üzleti stratégián és funkcióin is változtatni kell. A Portfolio a retail szektor aktuális kérdéseiről, a plázákban elérhető szolgáltatások átalakulásáról, a vidéki és a városi kiskereskedelmi forgalom különbségeiről Simon Tamást, az Indotek Group ingatlanértékesítési igazgatóját kérdezte.
A divatipar fenntarthatatlanságával kapcsolatos állítások évek óta a döntéshozók, a divatipar vállalatai, valamint a vásárlók érdeklődésének a középpontjában vannak. A gond viszont az, hogy nem is csupán a médiában vagy predátor lapokban, de alapvetően magas impaktfaktorú tudományos folyóiratokban, elismert (és kevésbé ismert) szerzők tollából (és szájából), valamint nagy tiszteletnek örvendő nemzetközi- és nem-kormányzati szervezetek dokumentumaiban keringenek ezek – hamisan. A leggyakrabban előforduló, hamis kijelentéseket vesszük tehát górcső alá – a teljesség igénye nélkül.
A vállalatok működésében egyre meghatározóbb tényező az ESG (environmental, social, governance) szempontok figyelembevétele: az Európai Unió szigorodó keretrendszere mellett a piaci trendek is a fenntarthatósági jelentések növekvő jelentőségét mutatják. A befektetők és a pénzügyi elemzők ezeket a szempontokat elkezdték beépíteni az értékelési modelljükbe, ezáltal általános elvárássá is kezd válni. Vajon a vezetők 2024-re már felismerték, hogy többféle lehetőség is rejlik az ESG jelentésekben? Mit jelent a pénzügyi fenntarthatóság? Hogyan válik fenntarthatóvá egy olyan tevékenység, mint az elektromos energia- vagy gázszállítás? Hegyvári Dávidot, az Opus Global Nyrt. befektetői kapcsolattartóját, ESG projekt koordinátorát kérdeztük.
A 13. kerületben, a Váci út szomszédságában jön létre a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia nagy ívű vegyes funkciójú fejlesztése. A Marina City a Meder utca és az Újpesti-öböl közötti területen, közvetlenül a folyóparton kap helyet. A beruházás méreteiben a Corvin Sétányhoz mérhető városfejlesztést jelent, ami a Duna mellett, 1,2 km hosszú partszakasszal, mindenki számára nyitott zöldterületekkel, okos megoldásokkal és könnyű megközelíthetőséggel valósul meg. A Portfolio a tervezési szakaszról kérdezte Kovács Gábort, a Cordia, és Radványi Gábort, a Futureal főépítészét.
Szerdán az Európai Parlament új szabályokat fogadott el a csomagolás fenntarthatósága és a csomagolási hulladék csökkentése érdekében - közölte az intézmény.
Hatalmas a bankok szerepe abban, hogy milyen területek számára biztosítanak forrást, nem mindegy, hogy egy környezetszennyező vegyipari projektet finanszíroznak, aminek óriási a negatív hatása, vagy pedig olyanokat, amelyek pozitívan hatnak a társadalomra és a környezetre. “A pénz áramlása olyan, mint a vér áramlása, és a bankrendszer, mint ennek a motorja felelős azért, hogy a pénz – hitel formájában – a társadalom legtávolabbi szegletébe is eljusson azokhoz, akiknek szükségük van rá” – emelte ki a Portfolio-nak Fáy Zsolt, a MagNet Bank elnöke.
Ausztria új kötvényértékesítési programot indított a lakossági befektetők számára, különböző futamidővel és zöld kötvényekkel is, reagálva az egyéni megtakarítók növekvő keresletére Európában.
Az Európai Bizottság a közös agrárpolitika (KAP) stratégiai terveiről szóló rendelet egyes feltételeinek célzott felülvizsgálatát javasolja az uniós gazdálkodókra nehezedő adminisztratív terhek enyhítésére - közölte az uniós testület pénteken.
Régóta Németországban élt.
Intenzív szakaszában van a háború.
Kevés részletet osztottak meg.
Német katonák mehetnek akár Ukrajnába is.
Fordulnak a szelek Washingtonban.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?