Virtuális valóság, kiterjesztett valóság és mesterséges intelligencia - vázolta fel a jövőt a Facebook tegnap és ma tartó F8 fejlesztői konferenciája. Összeszedtük a legfontosabb újításokat.
Sztárpapírként indult a Snapchat tőzsdei pályafutása, a részvények szárnyalással debütáltak. Könnyen bele lehet látni a lufit a sztoriba, hiszen masszívan veszteséges a cég, a papírok drágák, a felhasználószám növekedése lassul és a versenytársak sem tétlenkednek. Az Instagram nagy veszélyt jelent a cégre és egy ázsiai szereplő, a Snow is megjelent, amely a kínai piacot tarolja le.
A napokban ünnepelte 13. születésnapját a Facebook, ez alkalomból a Benzinga összegyűjtötte a cég történetének 13 legfontosabb mérföldkövének számító dátumát.
A bíróságon támadják amerikai vállalatok Donald Trump bevándorlási rendeletét. 97 vállalat - főként a technológia szektorból -, köztük az Apple, a Facebook, az eBay, a Google és a Microsoft is aláírta a beadványt, ezzel hivatalosan is fellépve az amerikai elnök nagy ellenállást kiváltott rendelete ellen. A cégek aggódnak, ugyanis a lépés negatívan érinti az üzletmenetüket.
Tőzsdére megy a Facebook nagy kihívója, a fiatalok egyre népszerűbb közösségi oldala, a Snapchat. A cég dinamikusan növekszik, bevétele hétszereződött tavaly, viszont hatalmas veszteségeket termel. És a menedzsment nem is ígéri, hogy valaha nyereségesek lesznek. Ettől függetlenül könnyen lehet, hogy az alkalmazás körüli nagy hype közepette sikerül eladni 3 milliárd dollárért a Snap-részvényeket. Amiből fejlesztene, bővülne a vállalat. Ennek pedig lehet, hogy a Facebook nem örül majd.
A világon minden negyedik ember használja a Facebookot, vagy legalábbis havonta egyszer bejelentkezik. Egyelőre úgy tűnik, még mindig felesleges amiatt aggódni, hogy az emberek elpártolnak más közösségi felületekre, a felhasználók száma ugyanis továbbra is kétszámjegyű ütemben növekszik. A bevétel és a profit masszívan emelkedik a cégnél és az elemzői várakozásoknál jobban teljesített a vállalat az október-decemberi időszakban. A befektetők ennek örülnek, a negyedéves jelentést követő percekben kismértékben emelkedett a Facebook árfolyama a zárás utáni kereskedésben.
Teljes sebességre kapcsolt a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, a héten a technológia szektor nagyágyúi közül többen jelentenek. Az Apple keddi gyorsjelentését követően szerdán az amerikai tőzsdék zárása után a Facebook publikálja az október-decemberi időszakra vonatkozó számait.
Technológiai vállalatok egy csoportja találkozót tervez, hogy együttesen, jogi úton lépjenek fel Donald Trump bevándorlási rendelete ellen. A Reuters értesülései szerint ma kerül sor a megbeszélésre.
Van egy titkos, új részleg a Facebooknál, ami nem kisebb célt tűzött ki magának, minthogy telepátiával és a gondolatolvasással kísérletezzen, pontosabban olyan eszközök fejlesztésével, amelyek "újfajta kommunikációs csatornákat" nyitnak meg - írja a Business Insider.
A Goldman Sachs közzétett egy listát, melyben azok a vállalatok szerepelnek, mely kilátásaival kapcsolatban a leginkább pozitív az elemzőház és amelyekre az adott célár alapján a legnagyobbat emelkedhet az árfolyam. Mutatjuk a lista első 12 helyezettjét.
Az Európai Bizottság ma új adatvédelmi szabályokról nyújtott be rendelettervezetet, amely az ígéret szerint növelni fogja a magánélet védelmét és új lehetőségeket tár fel a vállalkozások előtt. Mivel a jelenlegi elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv csak a hagyományos távközlési szolgáltatókra vonatkozik, így a 2018 májusáig hatályba lépő új csomag olyan elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó cégekre is érvényesek lesznek, mint a WhatsApp, a Facebook Messenger, a Skype, a Gmail, az iMessage és a Viber.
A távközlési cégeket érintő veszélyekről, a hálózatok ellen elkövetett támadásokról, a Google és a Facebook hálózatépítéséről, a SIM-kártyák eltűnéséről, az appek uralmáról és a mobiltelefonok utáni világról beszélgettünk Christopher Mattheisennel, a Magyar Telekom vezérigazgatójával.
A felhasználók és külső elemző cégek segítségével a Facebook ezentúl jelölni fogja azokat a híreket, amik nagy valószínűséggel valótlanságot tartalmaznak. Az olvasók figyelmeztethetik a Facebookot, ha szerintük egy hír kamu, amit ezek a külső cégek leellenőriznek, és megerősítik, ha valóban téves információt tartalmaz a cikk.
Berendelte magához Donald Trump mára a Szilícium-völgy nagyágyúit, többek között az Apple, a Microsoft és az Amazon vezérigazgatója is tiszteletét teszi a Trump Towerben. Bőven van mit megvitatni, például azt, hogy a tech cégeknek haza kell-e vinniük a külföldön tartott elképesztő méretű készpénzállományokat, vagy hogy hogyan teremthetnek munkahelyeket az Egyesült Államokban, ahelyett, hogy Ázsiában vagy Dél-Amerikában hoznának létre állásokat. A hangulat nem csak amiatt lesz feszült, mert a tech cégek érdekei sok mindenben ellentétesek Trumpéval, de azért is, mert az elnökválasztás alatt több tech cég vezetője egyértelműen Clinton mellett állt ki. A legélesebben a HP vezérigazgatónője, Meg Whitman bírálta Trumpot, fasiszta diktátorokhoz, Adolf Hitlerhez és Benito Mussolinihez hasonlította a következő amerikai elnököt. Ha Whitman is ott lesz a találkozón, biztos a botrány.