Márciusban a német és a francia gazdasági konjunktúramutató a várakozásoknál nagyobb mértékben emelkedett. A beszerzésimenedzser-indexek (bmi) javíthatják az európai gazdaságról alkotott képet, igaz, ez a turbulens globális környezetben egyelőre nem hagy erős nyomot a pénzpiacokon.
Gazdasági események tekintetében ma valamelyest felborzolhatta a kedélyeket, hogy a svájci jegybank az erősödő inflációs nyomásra hivatkozva 50 bázisponttal 1,5 százalékra, 2008 novembere óta a legmagasabbra emelte meg az irányadó kamatot a bankrendszer mostanában látott nehézségeinek ellenére.
Tegnap volt az amerikai jegybank kamatdöntő ülése, amit a mostanában látott bankcsődök miatt kiemelt figyelem övezett, a Fed végül az előzetes várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatszintet. A piac által várt módon alakuló döntés után Jerome Powell jegybankelnök úgy fogalmazott, hogy már nem feltétlenül lesz szükség további kamatemelésekre, a bankválság miatt ugyanis maguktól szigorodnak a pénzügyi feltételek. Azt viszont hozzátette még az elnök, hogy kamatvágásra nem számítanak a Fednél, ez nem része az alapforgatókönyvnek, vélhetően ennek is köszönhetően a nap végére lefordultak a tengerentúli tőzsdék, ez hatással lehet az európai piaci hangulatra is, ahol szintén rosszul teljesítenek a vezető börzék. A tengerentúlon ezzel szemben nagy emelkedést láthatunk a tőzsdéken.
Tovább erősödik csütörtökön a forint az euróval szemben miután a tegnapi Fed-döntés után a dollár komoly esésben van. A magyar deviza számára kedvező hír az euró erősödése, hiszen a kockázatvállalás növekedését jelzi. Az euróval szemben 10 napos, a dollár ellenében 3 hetes forintcsúcsról beszélhetünk.
A közlekedés csaknem valamennyi formáját ellehetetlenítő munkabeszüntetés várható hétfőn Németországban több szakszervezet közös sztrájkfelhívása szerint.
A Budapesti Értéktőzsde első euróalapú IPO-jára készül és a tőzsde prémium kategóriáját célozza meg a kelet-közép-európai fókuszú Adventum a 18 kiskereskedelmi egységből álló ingatlanportfóliójával – olvasható az Adventum közleményében, amely a tegnapi Bloomberg-értesülésekre reagál, miszerint euróban denominált részvénykibocsátásra készül a budapesti tőzsdén az ingatlanos alapkezelő cég.
Az amerikai jegybank kamatdöntésére vártak ma egész nap a befektetők, a döntés nem okozott nagy meglepetést, a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelték meg az irányadó kamatot, a kamatsáv ezzel 4,75-5%-ra nőtt. Éppen sajtótájékoztatót tart Jerome Powell, a befektetők erre figyelnek és reagálnak.
Kedden jókora erősödéssel 389-ig jutott a forint az euróval szemben, aztán egy szerda délelőtti átmeneti esés után még tovább erősödött 388 körülig, és itt egy kulcsszintbe ütközött a magyar fizetőeszköz. Ma este a Fed kamatdöntésére, a kamatpálya előrejelzésére, illetve a kamatdöntési sajtótájékoztatóra figyelnek a piacok, az információk nagy piaci mozgásokat okoznak.
Az elmúlt hetekben látott negatív tőzsdei hangulat után tegnap már inkább egy kisebb hangulatjavulás látszott a piacokon, ami részben annak is köszönhető volt, hogy a svájci UBS hétvégén bejelentette, hogy megvásárolja a problémákkal küzdő Credit Suisse-t egy sürgősségi mentőakció keretében. A bankválsággal kapcsolatos befektetői aggodalmak enyhülése pozitívan hatott a tőzsdékre, így Európában ma is folytatódott az emelkedés, elsősorban a bankrészvények vezetésével, de az Egyesült Államokban is erőt mutatnak a vezető indexek.
Komoly erősödést mutat kedden a forint, fokozatosan kapaszkodott az euróval szemben, délután pedig már a 390-es szintet is áttörte. A mostanihoz hasonló, bő másfél százalékos javulás ritka a magyar deviza piacán.
Mérföldkőhöz ért a magyarok immár kedvenc lakossági állampapírja: februárban a Prémium Magyar Állampapír állománya átlépte az 5000 milliárd forintot. Ezzel már közel háromszor annyi megtakarítást tart itt a lakosság, mint a hajdani szuperállampapírban. Van itt más is: időközben megjelent az új, 7 éves PMÁP kiírása is, ez március 27-től lesz megvásárolható.
Az utóbbi hetek bankcsődjei nem jelentenek rendszerszintű pénzügyi válságot és nem fenyegetik recesszióval a német gazdaságot - jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter egy keddi nyilatkozatában.
Az Európai Bizottság a Technikai Támogatási Eszközből (TSI) 151 új projekt finanszírozását hagyta jóvá, hogy 2023-ban valamennyi tagállamot támogassa a mintegy 326 korszerű reform előkészítésében, megtervezésében és végrehajtásában. Magyarország öt darab uniós programra is pénzt kap.
Februárban nőtt a német áruexport az Európai Unión kívülre mind havi, mind pedig éves bázison a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése alapján. Oroszország jelentősen visszaesett a német exportpiacok ranglistáján - írja az MTI.
Hat EU-tagország - Magyarország, Lengyelország, Románia, Csehország, Szlovákia és Bulgária - kért rendkívüli támogatást az Európai Bizottságtól a gabonapiaci helyzet megoldására, azonban csak csak Lengyelország, Románia és Bulgária kap pénzt, mintegy 53 millió eurót.
Eséssel kezdte a hétfői napot a forint a svájci bankmentés miatt nagyon borús nemzetközi befektetői hangulatban, így az euró jegyzései 402 felett is jártak, de aztán ahogy világszerte gyorsan fordult a hangulat, a forintnál is megtörtént ez. Aztán ahogy tovább javult délután a hangulat, szinte már szárnyalásba váltott a magyar fizetőeszköz a magas kamattartalom segítségével, így kora estésre 395-ig süllyedt az euró jegyzése.
Nemzetközi adományozók összesen hétmilliárd eurót ajánlottak fel a február elején Törökországot és Szíriát sújtó földrengés túlélőinek megsegítésére és az újjáépítés támogatására - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Brüsszelben.
Tegnap este bejelentésre került, hogy a UBS kormányzati közvetítéssel megállapodott a Credit Suisse megvásárlásáról, emellett a CS-mentés és egyéb bankok körüli aggodalmak piaci hatásainak csillapítására vasárnap este a világ hat nagy jegybankja bejelentette, hogy napi gyakoriságúra sűrítik a dolláralapú likviditásnyújtási tendereket. A bejelentések úgy tűnt, hogy nem tudják megnyugtatni a befektetőket, miután ázsiai után az európai kereskedés első óráiban is a bankrészvények vezették az esést. A délelőtti órák óta azonban fokozatosan javul a hangulat a tőzsdéken, a nap korábbi részében látott eséseknek pedig már nyoma sincs.
Remélhetőleg az uniós tagállamok védelmi és külügyminiszterei megállapodnak a lőszerek közös biztosításáról, ellenkező esetben nehézségekbe fog ütközni a fegyverszállítás Ukrajnának - hívta fel a figyelmet Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben. Borrell üdvözölte továbbá, hogy múlt héten a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen Ukrajnában elkövetett háborús bűnök miatt.
Főleg a közlekedésben sokan vetélytársként tekintenek az tüzelőanyag-cellás hidrogénnel működő, valamint az akkumulátoros elektromos autókra, ám a két technológia inkább egymást támogatja, és egészíti ki, nemcsak a közlekedésben, hanem más iparágakban egyaránt. Megújuló energián alapszik a zöldáram, ahogy megújuló energia szükséges a zöld hidrogén előállításához is, mégsem veszik el egymástól a lehetőségeket. Épp ellenkezőleg, a hidrogén segíthet az egyes időszakokban keletkező többletenergia hasznosításában, csökkentve a villamosenergia-rendszer leterheltségét, míg a villamos energia meg tud ágyazni a zöld hidrogén széles bázisú alkalmazhatóságának. Mindkét technológia egy eszköz arra, hogy megszabaduljunk a fosszilis energiaforrásoktól. Az elektrifikáció felfutásának éppen szemtanúi vagyunk, és a zöld hidrogén területén is hasonló boomra készül a tudományos szféra. De nem holnap valósul meg minden. Türelem kell hozzá. A zöld hidrogén piacáról, magáról a technológiáról kérdeztük Tompos Andrást, a TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézet igazgatóját, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség szakmai tanácsadó testületének vezetőjét.
A hét első napján tovább folytatódik a gázár esése a holland TTF gáztőzsdén. Ugyan az időjárás továbbra is meglehetősen enyhe, a francia nyugdíjreform miatti sztrájkok következtében három francia LNG-terminál sem üzemel, ami megnehezíti a tárolók feltöltését Európa szerte.