Hatalmas megrendelést kapott az Airbus: 300 gépet vásárol az Indigo
Háromszáz darab Airbus A320neo családba tartozó repülőgépet vásárolt az európai gyártótól India legnagyobb diszkont légitársasága, az Indigo kedden.
Háromszáz darab Airbus A320neo családba tartozó repülőgépet vásárolt az európai gyártótól India legnagyobb diszkont légitársasága, az Indigo kedden.
Hétfőtől lesz elérhető a postán a szuperállampapír nymotatott verziója, mindeközben több lakossági állampapír kamata, valamint a forgalmazói jutalékok is csökkennek - derül ki az ÁKK friss közleményéből. Ezek után csak akkor lesz kedvezőbb számításunk szerint a Prémium Magyar Állampapír a MÁP Plusznál, ha 3,4, illetve 3,55% fölé megy az infláció.
„Miért is ne lehetnénk végre egyszer győztesek egy világméretű összecsapásban, mi magyarok?” – teszi fel a kérdést Matolcsy György jegybankelnök a Növekedés.hu-n megjelent friss írásában. Az MNB vezére szerint már jó ideje háború van, és még tíz évig nem is várható a békekötés.
Nem tud komolyan eltávolodni a 330-as szinttől a forint az euróval szemben, a hétfői kereskedést is 329 közelében kezdi a magyar deviza. Közben egyelőre a nemzetközi devizapiacon sem látszik nagy mozgás, a befektetők a Fed szerdai döntésére várnak.
Erős technikai akadályokba ütközött a forint mind az euróval, mind a dollárral szemben, így nem véletlen, hogy csütörtökön lepattant ezekről és látványos forintgyengülés alakult ki. Az azonban lényeges ezzel együtt is, hogy az euróval szemben 330 alatt tudott maradni.
Az elmúlt napokban-hetekben fokozatosan eltávolodott rekordgyenge árfolyamától a forint az euróval szemben, azonban a piaci pozícionáltság alig változott – derül ki az MNB friss ábrakészletéből. Vagyis nem kezdett drasztikusan csökkenni a magyar deviza piacán felépült sokezer milliárd forintnyi short állomány, ez pedig továbbra is komoly akadálya a forint tartós erősödésének.
Szerdán érezhetően erősödni tudott a forint az euróval szemben, azonban csütörtök délelőtt megint a gyengülés felé mozdult a magyar deviza.
Azonnali hatállyal megtiltotta a kezesség és garancia ágazatba tartozó új biztosítási szerződések megkötését a CIG Pannónia biztosítójának a Magyar Nemzeti Bank. A lépés oka, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) olasz határon átnyúló tevékenységén olyan károkat szenvedett el, ami tőkeemelést tesz szükségessé. Mint kiderült, egy afrikai viszontbiztosító nevében hamis viszontbiztosításokat kötöttek az EMABIT-tal, és októberben egy több mint 3 milliárd forintos kezesi biztosításra vonatkozó lehívás is érkezett a társasághoz. Az ügy hosszú és bonyolult jogvitába torkollhat.
Fokozatosan erősödik a forint az MNB ma délutáni - meglepetés nélküli - kamatdöntése után és így kora estére már 329 közelébe süllyedt az euró jegyzése, amire hat hete nem volt példa. Ezzel egyébként egyre jobban megközelítette az árfolyam azt a zónát, ami technikai elemzési alapon első körben megállíthatja a forint menetelését. A dollárral szemben egyébként már el is akadt ez a menetelés, igaz ebben a megállapodás nélküli Brexit esélyének jelentős csökkenése, a dollár általános világpiaci gyengülése is szerepet játszik.
A hétvégi brit fejlemények hatására csökkent a megállapodás nélküli október végi Brexit esélye, ez pedig kicsit javította a kockázati étvágyat a világban és ez részben a forintot is segítette a hét első kereskedési napján. Így az euróval szemben 330-nál öthetes, a dollárral szemben 296-nál kéthavi csúcs közelében jár a magyar fizetőeszköz.
Egy év múlva 348-as euró-forint árfolyamot jósolnak a Societé Generale elemzői, akik pénteken tették közzé legfrissebb anyagukat Magyarországról. A francia bank szakértői szerint egy általános negatív hangulat mellett az MNB további lazítása sújthatja a forintot.
Hamarosan kezdődik a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon a hazai cégeknél is, a nagyágyúk október végétől teszik közzé legfrissebb számaikat. Összegyűjtöttük, mik a legfontosabb tényezők, amik mozgathatták a nagy hazai tőzsdei cégek eredményét a negyedévben.
A csütörtökön látott erősödését folytatja ma is a forint, ha a hétvégén összejön a Brexit-alku, akkor szeptember közepe óta először láthatunk 330 alatti euróárfolyamot. Egyelőre a nemzetközi devizapiacon is a szavazást várják, ami majd további irányt adhat a kereskedésnek.
Reggel még gyengült a forint az euróval szemben, majd délelőtt rákapcsolt a magyar deviza miután a jelek szerint megszületett a Brexit-megállapodás.
A hétfői erősödés után kedden megint lejtőre került a forint az euróval szemben, így ismét távolodunk a 330-as lélektani szinttől.
Kora reggel még minimális gyengülést láttunk a forint piacán, délelőttre azonban erősödésbe kapcsolt a magyar deviza, így lassan a 331-et közelíti az euróval szemben.
Az elmúlt napokban elsősorban a nemzetközi hangulat javulásából profitált a magyar deviza, péntek estére viszont elfogyott a forint ereje, az euróval szembeni jegyzés 332 közelében ragadt.
Csütörtök délelőtt az erősödés felé mozdult a forint az euróval szemben, sikerült eltávolodni a 334-es szinttől, délután pedig tovább menetelt a hazai deviza.
Hétfőn újra a gyengülés felé mozdult a forint az euróval szemben, az átmeneti visszakapaszkodás nem tartott sokáig. A reggel megjelent inflációs adat a monetáris politika mozgásterét növelte, de végül csak órákkal a statisztika közlése után indult felfelé az euró árfolyama.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?