Megint megbotlott a forint - Eddig tartott ki a korrekció?
A múlt héten enyhült a nyomás a forinton, a korábbi mélypont közeléből érezhetően erősödni tudott. Hétfő reggel aztán megint inkább a gyengülés felé mozdult a magyar deviza.
A múlt héten enyhült a nyomás a forinton, a korábbi mélypont közeléből érezhetően erősödni tudott. Hétfő reggel aztán megint inkább a gyengülés felé mozdult a magyar deviza.
Védeni az eurót válság idején (Safeguarding the Euro in Times of Crisis) címmel Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus (European Stability Mechanism, ESM) ügyvezető igazgatója (képünkön) megírta az intézmény történetét és a könyv megjelenésének alkalmával Pierre Gramegna luxemburgi pénzügyminiszterrel (az ESM székhelye Luxemburgban van) együtt a történeti áttekintés mellett a jövendő lehetőségeiről és feladatairól is véleményt mondtak.
Politikailag elképzelhető olyan forgatókönyv, hogy reális veszély legyen Magyarország kilépése az Európai Unióból, azonban gazdaságilag-társadalmilag annyira integrálódtunk a kontinensbe, hogy ezek a szálak eltéphetetlenek – mondta a Portfolionak adott interjújában Jaksity György. A Concorde Értékpapír Zrt. elnöke szerint húsz év múlva talán már nem emlegetik velünk egy mondatban a lehetséges államcsődöt, de eurónk lehet, hogy még akkor sem lesz.
Az amerikai-kínai kereskedelmi viszály eszkalációja miatt az idén várhatóan hétévi mélypontra lassul a világgazdaság növekedése, és jövőre tovább gyengül - áll a Fitch Ratings kedden Londonban bemutatott, lefelé módosított negyedéves globális előrejelzésében.
Kedd reggelre sem tudott jelentősen erősödni a forint az euróval szemben, 335 körül indul a magyar deviza napja. Ez egyben azt is jelenti, hogy továbbra is történelmi mélypont körül jár a forint, a hangulat esetleges romlásával még mindig az fenyeget, hogy esetleg korábban nem látott mélypontra esik a hazai fizetőeszköz.
Kiadta friss elemzését a Concorde az Appeninnre a vállalat péntek reggeli gyorsjelentésére reagálva, egyelőre a korábbi ajánlás (felhalmozás) és a korábbi célár (743 forint) felülvizsgálat alá kerül, új ajánlást és célárat nem fogalmazott meg az elemző. Az ok, hogy a Concorde modelljében az eredményvárakozások az előző menedzsmenthez kapcsolódnak, de az Appenin azóta más úton jár - olvasható az elemzésben.
Csődeljárást kért maga ellen hétfőn az Adria Airways szlovén légitársaság - közölte a helyi sajtó. A vállalat törölte az összes járatát.
Hétfőn sem tudott érdemben erősödni a forint az euróval szemben, továbbra is 335 körül jár az árfolyam, de mivel a dollár hétfőn új bő 2 éves csúcsra ugrott az euróval szemben, így a dollárral szemben új 18 éves mélypont közelébe bukott a magyar fizetőeszköz.
Egyre nehezebb helyzetben vannak a brit fintechek, melyek egykor azzal fenyegettek, hogy radikálisan átalakítják az ország nagybankjai által uralt piacát – írja a Financial Times.
Az országhatárokon átívelő üzletkötéseknek az egyik legalapvetőbb rizikófaktora az árfolyamkockázat, ami az ingatlanpiacot és ezen belül a bérleti szerződéseket sem kíméli. Legyen szó egy irodaházról vagy logisztikai központról, a tulajdonosok többnyire euróban törlesztik a pénzügyi intézménytől kapott hitelt. Megszokott és logikus lépés, hogy a tulajdonukban álló ingatlan bérleti szerződését is euróban fixálják, így egyedül a bérlő viseli a forint gyengülésének hatásait. De lássuk mennyit jelent ez eggy közepes irodánál és mi lehet rá a megoldás?
A csődbe ment Thomas Cook csoporthoz tartozó német légitársaság, a Condor német állami segítséget kapott azért, hogy legalább idén folytathassa működését, a német állam azonban nem ingyen nyújtott segítő kezet.
Reggel 335,5 forintot ért egy euró a bankközi piacon, vagyis a hét elején kialakult történelmi mélyponthoz (336,1) közelről indul a kereskedés. Délelőtt pedig meg is dőlt a korábbi történelmi mélypont. A forint gyengülésén nem lepődhetünk meg: az MNB kedden újra hangsúlyozta, hogy tartósan laza monetáris kondíciókat alkalmaz, ami nem kedvez a hazai devizának, miközben egyre többen játszanak a forint esésére. Délután valamelyest eltávolodott történelmi mélypontjától a hazai deviza, de kifejezetten gyenge szinten zárja a hetet.
Ma reggel tette közzé legfrissebb számait az Appeninn, az ingatlan bérbeadásból származó bevétel kétszámjegyű ütemben bővült az idei év első félévében, emellett a társaság jövedelmezősége is javult, az EBITDA több mint háromszorosára nőtt.
Az MNB keddi kamatdöntése, a további monetáris lazítás mellett a forint csütörtökön sem tudott érdemben erősödni, az euróval szemben a délutáni-esti órákban a minap elért történelmi mélypont körül hullámzott, a dollárral szemben pedig újabb 18 éves mélypontra bukott.
Tovább erősödik Magyarország együttműködése a Daimlerrel és a Bosch-sal - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a németországi Stuttgartban, a két vállalat vezetőivel folytatott tárgyalásai után.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?