euró

Nincs megállás a lejtőn: büntetik a forintot, már 409 felett az euró

Nincs megállás a lejtőn: büntetik a forintot, már 409 felett az euró

Kedden meredek gyengüléssel kezdett a forint a vezető devizákkal szemben. A reggeli esési hullámban történelmi mélypontja közelébe került az euróval szemben, majd meg is döntötte azt, a dollár ellenében is elérte mindenkori legrosszabb árfolyamát. Napközben gyakorlatilag óráról órára esik új mélypontra a forint, amiben kulcsszerepe van a hazai gazdaságpolitikának.

A gázár miatti recessziós félelmek hatására esik az euró és ütik a forintot is

A gázár miatti recessziós félelmek hatására esik az euró és ütik a forintot is

Az Oroszország és a Nyugat közötti gazdasági háború egyik frontja jól láthatóan a gázpiacon zajlik, olyannyira, hogy mostanra elképesztő magasságokba emelkedett az európai tőzsdei gázár az orosz szállítások visszafogása és egyéb szállítási bizonytalanságok hatására, mindez pedig a téli ellátási aggodalmakkal együtt jókora gazdasági recessziós félelmeket váltott ki Európában (is). Ennek hatására ma közel 20 éves mélypontra esett az euró a dollárral szemben és a negatív piaci hangulatban a forintot is tovább ütötték. Ez részben éppen amiatt történt, mert a nagyon drága gáz az áramárat is felhajtja, aminek harmadát szintén importálja Magyarország a kőolaj döntő többsége mellett, így mindez a külső egyensúlyunk további romlását generálja, az pedig még nagyobb nyomást helyez a forintra. Ennek az öngerjesztő folyamatnak a megfordítására mind a kormánynak, mind a jegybanknak lenne lehetősége hathatós lépésekkel, amelyek lehet, hogy egyúttal fájdalmasak is lennének.

Itt a forint újabb fekete napja – Miért küldték padlóra kedden a magyar devizát?

Itt a forint újabb fekete napja – Miért küldték padlóra kedden a magyar devizát?

Újabb szomorú napja van ma a forintnak, hiszen reggel óta mélypontról mélypontra bukdácsol a magyar deviza, délután 407 felett járt a jegyzés. Pedig látszólag semmi nem történt tegnaphoz képest, egész egyszerűen annyi történt, hogy kezd elromlani a nemzetközi hangulat. A rossz hír, hogy a forint már a jó hangulatban sem tud erősödni, amikor pedig kicsit elbizonytalanodnak a befektetők, akkor rögtön a magyar fizetőeszközt találják meg elsőként.

Kiderült: a rezsicsökkentett gázár hétszeresét fizette a magyar állam az oroszoknak áprilisban

Kiderült: a rezsicsökkentett gázár hétszeresét fizette a magyar állam az oroszoknak áprilisban

Áprilisban 934 euróra nőtt ezer köbméterenként az orosz gázimport ára, azaz köbméterenként 350 forintra, miközben az Energiahivatal 50 forinton tartja nyilván a gázmolekula árát a rezsicsökkentés keretében, így gyakorlatilag hétszeres áron vette a magyar állami cég a gázt, amin több mint 100 milliárd forintos vesztesége keletkezhetett – mutat rá a friss statisztikák alapján a Népszava. Éppen ezért kérdéses, hogy a kormány által minap bejelentett rezsivédelmi alap 600 milliárdos keretösszege elegendő lesz-e az idei évre, hiszen a gázárak extrém magasságok felé tartanak az orosz szállítási bizonytalanságok miatt.

Mindenki megszenvedi a 400  forintos eurót - Mi vár Magyarországra?

Mindenki megszenvedi a 400 forintos eurót - Mi vár Magyarországra?

Az idei év elején még 350 forint körül ingadozott a forint az euróval szemben, az elmúlt napokban viszont többször történelmi mélypontra esett a hazai deviza, 400-as árfolyam felett. A gyenge árfolyam elméletileg jó az exportáló vállalatoknak, mindenki másnak rossz. Most azonban - a gyors esés és a nagyon jelentős ingadozás - miatt már a külföldre termelő cégek sem örülnek. A legnagyobb bajban a kisebb vállalkozások vannak, a gyenge forint a gazdaság minden szektorát bizonytalansággal tölti el. És újabb árnyomást okoz.

Ott folytatja a forint, ahol a múlt héten abbahagyta, 402-nél az euró

Ott folytatja a forint, ahol a múlt héten abbahagyta, 402-nél az euró

Hétfő reggelre sem tudott jelentősen erősödni a forint az euróval szemben, így ma reggel továbbra is 400 körül járt a jegyzés. Egyelőre nem is látszik, mitől tudna jelentősen erősödni a magyar deviza, vagy ha látszik is, akkor sincs kilátásban, hogy az bekövetkezik.

Jó hangulatban indul a hét a tőzsdéken

Jó hangulatban indul a hét a tőzsdéken

A hét első napján az iránykeresésé lehet a főszerep, Ázsiában vegyes a hangulat, Európában jó hangulatban indult a kereskedés, az amerikai tőzsdék ma Függetlenség Napja miatt zárva tartanak.

Mit jelent a nyilvános vételi ajánlat, és Tiborcz István megjelenése a Waberer'sben?

Mit jelent a nyilvános vételi ajánlat, és Tiborcz István megjelenése a Waberer'sben?

Bombaként robbant a hír, hogy a Waberer's nagytulajdonosai nyilvános vételi ajánlatot tettek a cég részvényeire, hiszen az ajánlati ár közel 30 százalékkal magasabb, mint a múlt pénteki záróár, az árfolyam pedig ma ki is lőtt a hírre. Talán ennél is érdekesebb, a nyilvános vételi ajánlattal párhuzamosan Tiborcz István cége, a BDPST Group is beszáll a cégbe, miután adásvételi szerződést kötött a Waberer's-ben 21 százalékos tulajdonos, MHB Optimum megvásárlásáról.

Gigantikus épületfestményen elevenedik meg a Pál utcai fiúk híres jelenete

Gigantikus épületfestményen elevenedik meg a Pál utcai fiúk híres jelenete

Hamarosan átadják a Corvin Sétány mentén épült utolsó lakóépület, a Cordia által jegyzett Grand Corvin második ütemét is. Az épület befejezésével végéhez közelít Közép-Európa legnagyobb városrész-megújítási projektjének egyik legfontosabb fejezete. A cég a projekt melletti tűzfalra a Színes Város Csoporttal közösen a Pál utcai fiúk egy részletét eleveníti meg.

ING: Borús hónapok várnak Magyarországra, csak az MNB határozottsága mentheti meg a forintot

ING: Borús hónapok várnak Magyarországra, csak az MNB határozottsága mentheti meg a forintot

Az első félév változatosra sikerült a magyar gazdaságban, de összességében alakulhatott volna rosszabbul is - írja elemzésében Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza. Az elemző a rövid távú kilátásokkal kapcsoltban már kevésbé optimista: ahogy ő fogalmaz, a következő hónapokat borús kilátások jellemzik. Ősztől viszont pozitív fordulat állhat be, amennyiben az infláció tetőzik, és az EU-val sikerül megállapodni a jogállamisági kérdésekről. Addig viszont az MNB-nek folytatnia kell a határozott szigorítást, hogy stabilizálni tudja a forint árfolyamát.

Brutálisan drágul a horvát nyaralás

Brutálisan drágul a horvát nyaralás

A Horvát Nemzeti Bank (HNB) elnöke 2022-ben 5 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol, ami lényegesen magasabb a jelenlegi előrejelzéseknél, ugyanakkor jelezte: a gázszállítások esetleges leállása recessziót eredményezhet 2023-ban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.