Nagyon nagy az érdeklődés a hétfőn megnyitott új lakossági napelemes pályázatra, hiszen eddig „már több, mint 17 ezer előregisztrációt töltöttek fel a honlapra, és így már jól látszik, hogy ez egy nagyon népszerű program lesz” – jelezte egy kedd délelőtti sajtóeseményen Steiner Attila.
PannErgy alulteljesített a hőértékesítésben az enyhe időjárás és a Miskolci Projekt késlekedése miatt; 2024-re mérsékelt EBITDA növekedést tervez menedzsment - közölte a vállalat.
Varsó új kormánya azt tervezi, hogy időpontot tűz ki a szénenergia-termelés megszüntetésére, ezzel eltávolodva a korábbi kormány klímavédelmi álláspontjától.
A mai napon új szakaszába lépett a zöldenergia termelésére és tárolására ösztönző program, és ugyan volt a technikai hibák, ezek elhárítását követően az az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerint már összesen közel 11 000 lakossági előregisztráció érkezett.
A háztartásokat zöldenergia termelésére és tárolására ösztönző program a mai nappal újabb szakaszába lépett, megkezdődött a lakossági előregisztráció - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfői közleményében. A pályázati felületre való belépésben a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) oldalán bekövetkezett rendszerhiba okoz fennakadást. A külső probléma elhárításán a teljes helyreállításig dolgoznak, több mint ezer előregisztrációs kérelem már beérkezett.
Három éve vezették be Magyarországon az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszert (EKR), amelynek célja, hogy piaci alapokra helyezze az energiamegtakarításokat mind lakossági, mind vállalati szereplők esetén. A hagyományos világítótestek lecserélésétől kezdve a dolgozók szemléletformálásáig, a fűtéskorszerűsítéstől, a nagy ipari energetikai beruházásokig rengeteg projekt auditálható és elszámolható a rendszerben. Az idei első negyedévben pedig lehetővé válik, hogy a hitelesített energiamegtakarításokkal (HEM) már egy erre speciálisan létrehozott tőzsdén lehessen kereskedni. Bár a piac most is működik, történnek tranzakciók, de az igazi felfutás a közeljövőben várható, és minden jel szerint keresleti nyomás alakulhat ki, amely akár a HEM-ek árát is felfelé tolhatja. A Portfolio Kádár Mártont, a magyar energiatőzsdék értékesítési vezetőjét, az EKR szervezett piaci projekt vezetőjét, és Garai Dánielt a CEEGEX vezérigazgatóját kérdezte az EKR rendszer működéséről, a hitelesített energiamegtakarítások elszámolhatóságáról, a tőzsdei kereskedés elindulásáról, illetve a HEM-ek piaci értékesíthetőségéről.
Felfokozott az érdeklődés a hétfőn, január 15-én induló új lakossági napelemes pályázat körül, mert idáig már 555 vállalkozó végezte el az előregisztrációt és még száz céggel bővülhet a lista, amelyek együtt eddig 555 eszközre nyújtottak be regisztrációs kérelmet – összegezte vasárnapi Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium. Az is a pályázat körüli pezsgésre utal, hogy az eddigi összes ügyfélszolgálati megkeresés fele az utóbbi egy hétben ömlött be.
Megkezdheti működését Szlovénia, Szerbia és Magyarország közös áramtőzsdéje 2024 első felében. A szlovén, szerb és magyar vállalati-szakmai döntések megszülettek, a kormányzati jóváhagyások vannak hátra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Pénteken megjelentek a 2023-as teljes körű inflációs adatok, amelyekből kiderül, hol drágult leginkább az élet az év folyamán, és mely termékek lettek olcsóbbak. Az elmúlt két év hektikus ármozgásai után biztosra vesszük, hogy mindenkinek okoz meglepetést néhány termék toplistákon való feltűnése.
Jövő hétfőn, január 15-én délelőtt 10 órától élesedik a lakossági előregisztrációs felület a napelemes pályázatban ügyfélkapus azonosítóval, és miután ezt megteszi az érintett háztartás, egy kiválasztott kivitelezővel kell szerződnie, és csak utána tudja benyújtani a támogatási kérelmét – hívta fel a figyelmet péntek reggeli közleményében az Energiaügy Minisztérium. Bőséges már a kivitelezői kör, amelyből választani lehet, mert a számukra már december elejétől elindult előregisztrációs folyamatban már több mint félezer vállalkozás kapott jóváhagyást regisztrációjához.
Kétharmados készültséget ért el 2023 végére a Forest-Vill Kft. azon munkálatokban, amelyeket a MAVIR által kiírt nyertes tendereken vállalt a nagyfeszültségű alállomások terhelhetőségének növelésére – közölte a budaörsi székhelyű cég csütörtökön. A 2024 végéig befejeződő munkálatok azt célozzák, hogy még több megújulóenergia-kapacitást lehessen csatlakoztatni a hálózatra. Mindez azért is fontos fejlemény, mert éppen szintén csütörtökön közölte az Energiaügyi Minisztérium a naperőművi kapacitások tavalyi rohamos növekedésének egész éves számait, amely során arra is rámutatott, hogy mekkora hálózatfejlesztési és kiegyenlítési kihívásokat okoz az időjárásfüggő megújuló energiák gyors terjedése.
A Veolia csoport magyarországi és lengyelországi tagvállalatai 53%-os többségi tulajdoni részesedést szereztek a szennyvizek hőenergiájának hasznosítását célzó innovatív technológiát kifejlesztő THERMOWATT Energetikai és Építőipari Kft.-ben – közölte a cégcsoport.
A CEEGEX Zrt. földgáz-piaca mellett 2024-től új tőzsdét indít. Az első negyedévben induló hazai EKR (Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer) szervezett piac lehetőséget teremt a hitelesített energiamegtakarítások tőzsdei kereskedelmére, egyúttal az energiahatékonysági kötelezettségek teljesítésére. A tőzsdéhez való csatlakozás lehetősége megnyílt, az első felhasználói tesztekre is le lehet már adni a jelentkezést - tájékoztatta a Portfoliot a CEEGEX Zrt.
Egy év alatt 39 százalékkal nőtt azoknak a brit háztartásoknak a száma, amelyek nem tudják rendesen fizetni a rezsiszámlájukat. A növekedés azért is aggasztó, mert az infláció csökken az országban.
Az enyhe időjárás, a rezsicsökkentési rendszer átalakítása és a reálbér-csökkenés együtt kilencéves mélypontra, 3 milliárd köbméterre süllyesztette a magyar lakossági gázfogyasztást 2023-ban – derült ki az előzetes 2023-as adatokból. Eközben a nem-lakossági gázfogyasztás az elmúlt évtized egyik legmagasabb szintjére, 5,5 milliárd köbméterre ugrott, a magyar gázkitermelés trendje pedig ismét emelkedést mutat az új gáztalálatok nyomán. Az is érdekes, hogy miközben a lakossági spórolás miatt a teljes magyar gázfogyasztás 8,5 milliárd köbméterre, sokéves mélypontra bukott, addig a magyar gázimport magas szinten, 10 milliárd köbméternél stagnált, és így a tárolók „csurig” töltése mellett a magyar gázexport is megugrott.
A 2023-as évben összesen 1632 megawattal nőtt a magyarországi naperőművek beépített kapacitása, ami több, mint másfélszerese a 2022-es egész éves növekedésnek, és messze új történelmi rekordot jelent – közölte a MAVIR előzetes adatai alapján csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium. A hatalmas bővülési ütemet jól érzékelteti, hogy a tavalyi kapacitásnövekedés meghaladta azt, amennyi naperőműves kapacitás összesen kiépült 2020-ig az országban (1415 MW), és éppen ezért szokatlan módon a tárca arra is rámutat, hogy mennyire súlyos kihívásokat okozott a rendszerüzemeltető MAVIR-nak tavaly ennek a hatalmas kapacitásnövekedésnek, illetve az abból adódó hálózati kiegyenlítetlenségnek a kezelése.
Az Ukrajnában zajló háború és a Hamász október 7-i terrortámadását követő gázai harcok nem vonhatják el a világ figyelmét a közös prioritásainktól, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről, a 2050-re kitűzött karbonsemlegesség elérésről, a biológiai sokféleség megőrzéséről, valamint a szegénység és az egyenlőtlenség elleni küzdelemről. Ez az a doktrína, amelyet Franciaország nemzetközi szinten, a Párizsi Paktum az Emberekért és a Bolygóért, valamint a One Planet csúcstalálkozókon keresztül valósít meg. Stratégiánk sarokkövének az ökológiai átmenet felgyorsításának és a szegénység elleni küzdelemnek kell lennie. Elvégre is, ma már kristálytisztán látszik, hogy egyetlen ország sem fog a bolygó védelmére törekedni, ha az az ár, amelyet ezért fizetnie kell, társadalmi-gazdasági zsákutcát okoz a polgárai számára.
A Wall Street nagyrészt arra számít, hogy a központi bank már márciusban lazítani fog a monetáris politikán, de egy piaci veterán ezzel ellentétes álláspontot képvisel.
A norvég parlament a kormány és a nagyobb ellenzéki pártok között a múlt hónapban létrejött megállapodásnak megfelelően kedden megszavazta az északi-sarkvidéki tengerfenéki ásványkincs kitermelésének engedélyezését.