A Deloitte is nagy leépítést tervez
A Deloitte 1200 amerikai munkahelyet szüntet meg a vállalat növekedésének mérséklődése miatt.
A Deloitte 1200 amerikai munkahelyet szüntet meg a vállalat növekedésének mérséklődése miatt.
A Deutsche Bank azt tervezi, hogy költségmegtakarítás céljából 10 tagról 9 tagúra csökkenti igazgatótanácsát, és leépít valamennyi munkahelyet az infrastruktúrában és a privátbanki üzletágban - közölte egy, a bankhoz közel álló forrás csütörtökön a Reuters hírügynökséggel.
4000 dolgozót küldhet el a Bank of Amerika a keddi jelentése szerint annak ellenére, hogy a bank az első negyedévben a vártnál jobban teljesített – írja a Financial Times.
A Facebook anyavállalata, a Meta Platform már a mai napon újabb elbocsátásokat jelenthet be, egyes információk szerint ezúttal mintegy 4 000 dolgozójától tervez majd megválni a vállalat – írja a Marketwatch.
A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, azonban akik mégis, azoknál a munkáltatók maguktól emelték a béreket az egyre növekvő megélhetési költségek miatt. Akiknél ez nem történt meg automatikusan, ott azután sem volt béremelés, hogy a munkavállalók maguk kérték azt - derül ki a Work Force HR szolgáltató legfrissebb felméréséből.
A brit hírszerzés vasárnapi jelentésében ismételten a kéksapkásokkal, vagyis az orosz fegyveres erők légideszantos egységével (VDV) foglalkozott.
Elon Musk, a Twitter mikroblogplatform tulajdonosa a BBC brit közszolgálati televíziónak szerdán adott interjúban kijelentette, hogy a Twittert irányítani és a tulajdonosának lenni "fájdalmas".
Függesszék fel a Credit Suisse és a UBS leépítéseit az összeolvadás idejére – javasolja a Svájci Bankárok Szövetége (SBVP) a parlamentnek is eljuttatott nyílt levelében.
Akadozik a polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanárok pótlása. Úgy tűnik, a kormányzati megfélemlítés részben sikeres volt: a tiltakozók azóta visszavettek az akciózásból, és mostantól valószínűleg nem az ellen-, hanem a felállás lesz a jellemző - írja a HVG360.
A magyarok véleménye megoszlik a boltok önkiszolgáló kasszáival kapcsolatban, sokan szeretik, de van, aki egyenesen betiltaná. Mások szerint nagybevásárlásra alkalmatlan - írja a Pénzcentrum, amely megkérdezte a boltláncokat, hogy miként állnak a pénztáros nélküli kasszákhoz.
A McDonald's a héten ideiglenesen bezárja amerikai irodáit, a dolgozók pedig home office-ból dolgoznak, a cég ugyanis nagy átalakításokra készül, amik akár jelentős létszámleépítéssel is járhatnak, ezt pedig vélhetően online közlik majd az alkalmazottakkal, írja a Wall Street Journal.
Svájc legnagyobb privátbankja, a Julius Baer felvenné azokat a bankárokat, akik elhagyni kényszerülnek a Credit Suisse-t a UBS felvásárlása után – írja a Reuters.
A legfrissebb hírek szerint 20-30%-os leépítés vár a Credit Suisse UBS általi felvásárlásával létrejött bank alkalmazottaira. A jelentések szerint a bank mintegy Svájcban 11 ezer, világszerte akár 36 ezer munkahelyet szüntethet meg, és a bank amerikai befektetési részlegének munkahelyei is érintettek lesznek - számolt be több svájci napilap.
Az elektromos járműveket gyártó Lucid Group a dolgozói mintegy 18 százalékának elbocsátását tervezi - számolt be a Reuters.
Az Euro 7 környezetvédelmi norma bevezetése a Skoda számára gyárbezárást és modellek kivezetését jelentené - mondta Martin Jahn, aki a Volkswagen csoporthoz tartozó Skoda értékesítési és marketing vezetője.
Több tízezer, korábban Credit Suisse-nél dolgozó bankárt küldhet el a UBS az összeolvadás után – írja a Financial Times.
Újabb 9 ezer dolgozót bocsát el az Amazon a következő hetekben az előző körös, 18 ezer fős leépítést követően – közölte a vállalat vezérigazgatója a CNBC tudósítása szerint.
A Facebook anyavállalata, a Meta Platforms kedden bejelentette, hogy újabb 10 000 dolgozót bocsát el, emellett az újabb létszámleépítés egy szélesebb körű szerkezetátalakítás része, amelynek részeként a vállalat már egy 5 000 munkavállaló felvételére vonatkozó tervét is elvetette, valamint számos, alacsonyabb prioritású projekteket is felszámolt - írja a Reuters.
John Allan (képünkön), a Tesco elnöke jövőre távozik pozíciójából, ugyanis közeledik a 10 éves jubileuma, ami a vállalatirányítási irányelvek értelmében azt jelenti, hogy már nem tekinthető "függetlennek". A brit cég már most megkezdte az utód felkutatását, amihez fejvadászcégeket hívott segítségül - írja a Sky News.
Idén januárban és februárban 2009 óta a legmagasabbra, csaknem 181 ezerre emelkedett a bejelentett létszámleépítések száma az Egyesült Államokban, az elbocsátások több mint harmada pedig a technológiai szektorban történt - derült ki a Challenger, Gray & Christmas Inc. munkaközvetítő cég csütörtökön közzétett jelentéséből.
Kamerákkal ellenőrzik a szabályok betartását.
Világszerte hőhullámok sújtanak és messze még az idei nyár vége.
Trump elnökjelöltje sem kímélte a demokratát.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.