Portugáliában pénteken a koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a 750 ezret, a kórházak intenzív osztályai megteltek, most először ápolnak ezekben több mint 900 beteget a közegészségügyi intézet adatai szerint.
Napi 400-500 idős, 80 év feletti embert oltanak be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban a Pfizer és a BioNTech cég közös vakcinájával - közölte az intézmény főigazgatója pénteken Budapesten.
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében a svéd kormány meghosszabbítja a korlátozásokat, egyebek mellett tilos lesz alkoholt árusítani este nyolc óra után - közölte a kabinet csütörtökön.
A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok alapján megközelítette a 10,5 milliót a koronavírus ellen beadott oltások első dózisainak száma Nagy-Britanniában. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt brit lakosság 20 százalékát már beoltották.
1652 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 371 988 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 832 főre emelkedett.
Több mint hetvenezer TAJ-szám válhat érvénytelenné, mert február 12-én élesedik a társadalombiztosítási szigor. Nekik így nem fog járni ingyenes állami egészségügyi ellátás.
Megkapta szerdán a koronavírus elleni védőoltás második adagját a 84 éves Ferenc pápa, aki immár védettnek számít - közölte Matteo Bruni vatikáni szóvivő.
Az AstraZeneca vakcinája 100%-os védelmet nyújt a súlyos megbetegedés, a kórházi kezelés és a halálozással szemben a fázis III vizsgálatok elsődleges elemzése szerint - közölte a vállalat.
Úgy tűnik, az elmúlt 24 óra hírei mind alátámasztják a brit kormány elnyújtott oltási tervét: először az Oxfordi Egyetem jött ki egy tanulmánnyal, amely szerint az AstraZenecával közösen fejlesztett vakcinájuk első dózisának hatékonysága 12 héten keresztül megmarad, most pedig egy újabb tanulmány arra világít rá, hogy aki már átesett a koronavírus-fertőzésen, legalább hat hónapig védettséget élvez.
A karácsonyi lazításokkal és a brit vírusmutáció tombolásával pillanatok alatt kicsúszott a kontroll a portugál járványkezelés fölül és januárban annyira berobbant a járvány, hogy összesen 5510-en haltak meg, csaknem annyian, mint tavaly egész évben a vírus miatt. (6972 fő). A drámai helyzetben a portugál egészségügy telítődött, az ország nemzetközi segítséget kért, miközben két hete már országos lezárások vannak, amelyek kezdik mutatni az első biztató eredményeket. Portugália mellett még Csehország és a balti-államok számítanak jelenleg a járványhelyzetben forró pontnak, idehaza egyelőre a meglévő este 8-as kijárási korlátozás és egyéb intézkedések mellett nagyjából stagnál a járvány, bár még mindig sokan halnak meg a fertőzésben. Keddi hírfolyamunk a koronavírus-járvány friss fejleményeiről.
Romániában február 8-ától, a második iskolai félév első napjától megnyitják az iskolákat és óvodákat azokon a településeken, amelyeken nem rendeltek el vesztegzárat a koronavírus-járvány miatt.
Az ombudsmanhoz és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezethez (ILO) is fordultak szakszervezetek az egészségügyi szolgálati törvény miatt - tájékoztatta az Összefogás az Egészségügyért akciószövetség kedden az MTI-t.
2016-ban Haraszti Péter célja egy olyan kiváló minőségű, magas szakmai színvonalú, országos lefedettségű magánegészségügyi-rendszer felépítése volt, amely nemzetközi kitekintéssel is rendelkezik. Jó úton halad, hogy befektetőtársaival és egy gondosan kiválasztott menedzsmenttel közösen ezt meg is valósítsa.
A gazdaság hosszú távú növekedése leginkább két dologtól függ. Az egyik a rendelkezésre álló munka, a másik meg a tőke. Persze a kettő mágikus kapcsolatából és felhasználásából létrejövő termelékenység is fontos. A Covid-válság pedig mindenre hatással lehet, főleg ott, ahogy kifejezetten nagy a járvány.