Az Easyjet 157 új Airbus repülőgépet rendel, amelyeket 2029 és 2034 között szállítanak le. A megrendelés részeként 35 A320neót A321neót cserélnek - írta meg az Airportal.
A hétfői nyitást követően az európai tőzsdéken a légitársaságok részvényei vezetik az esést, miután az izraeli konfliktust követően kilőtt az olajár, ez pedig tovább rontja az ágazat kilátásait, emellett pedig számos légitársaság is felfüggesztette a Tel-Avivba irányuló járatait.
A spanyol fogyasztóvédelmi minisztérium vizsgálatot indított a fapados légitársaságok ellen a kézipoggyászért és egyéb szolgáltatásokért felszámított rejtett díjak miatt, amelyek miatt az ügyfelek gyakran többet fizetnek az eredetileg meghirdetett árnál - írja a Reuters.
Több száz Portugáliába induló és onnan induló járatot törölt a jobb munkakörülményeket és magasabb béreket követelő légiutas-kísérők ötnapos sztrájkja miatt. A törölt járatok az ebben az időszakban menetrend szerint elinduló gépek 69%-át teszik ki, és olyan célállomásokat érintenek, mint Lisszabon, Porto és Faro.
A Wizz Air légitársaság nettó nyeresége a 2023-2024-es üzleti évében 350 és 450 millió euró közti sávba eshet az előző évi 535 millió eurós veszteséget követően.
Erős nyarat vár az easyJet az emelkedő repülőjegy áraknak és az utazások iránti erős keresletnek köszönhetően. A diszkont légitársaság kapacitásnövelésekkel készül a nyári csúcsszezonra, különösen a svájci piacon, abban bízva, hogy nagyobb részesedésre tehet szert a járvány után beinduló forgalomban.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania március 27-én a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az EasyJet Manchesterből Antalyába tartó EZY2139-es számú járatának egy rendbontó utas miatt - írja a hvg.
A járatok ötödét törlik a párizsi Orly reptéren kedden és szerdán sztrájkok miatt – írja a Bloomberg.
Az easyJet szerdán közölte, hogy a vállalat várhatóan felülmúlja majd a 2023-as pénzügyi évre vonatkozó 126 millió fontos adózás előtti nyereségre vonatkozó piaci konszenzust, miután az első negyedévben nőtt a bevétel, és a foglalási kedv a második negyedévben és a nyári szezonban is növekedett - írja a Marketwatch.
Emelkedő költségektől szenved az easyJet, amelyben a kapacitások növelése mellett a munkaerőpiaci problémák és a járattörlések is szerepet játszottak – derül ki a légitársaság negyedéves gyorsjelentéséből. A befektetők mégis jól fogadták a számokat, a részvények árfolyama 2 százalékos pluszban áll ma a londoni tőzsdén.
Lemondott az easyJet operatív vezére, miután a több ezer járatot is törölni kellett a társaságnál az utóbbi időszakban – számol be a hírről a Financial Times.
Folytatódnak a hetek óta tartó fennakadások több európai repülőtéren egyes légitársaságok és néhány helyen a földi kiszolgáló személyzet sztrájkjai, valamint műszaki problémák miatt - jelentették szombaton hírügynökségek.
Csalódásának adott hangot az easyJet a légiközlekedési különadóval kapcsolatban a hvg.hu-nak küldött válaszában, kiemelve, hogy a légiközlekedési ágazat még csak elkezdett kilábalni a járványból.
Az EasyJet azt tervezi, hogy idén nyáron néhány repülőgépén eltávolít néhány ülést, hogy kevesebb utaskísérővel is tudjon járatokat üzemeltetni – számol be a hírről a BBC.
Járatokat kénytelen törölni az easyJet, miután az Egyesült Királyságban ismét felfutott a koronavírus-járvány, megbetegedéseket okozva a légitársaság munkavállalói körében is – írja a Reuters.
A nemrég hozott szigorítási intézkedések ellenére remekelnek ma a légitársaságok részvényei, ez elsősorban egy nemrég közölt, omikronnal kapcsolatos dán kutatás bizakodó előrejelzésének köszönhető.
Kedd délután indult meg a kereskedés.
Mindkét finomítót a Mol működteti, így a hitelkockázatok jelentősek.
Két tűz közé keveredhet Netanjahu.
Friss adatok érkeztek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.