Az ukrajnai háború talán legfontosabb újítása a különféle kis méretű drónok tömeges alkalmazása volt. Az apró eszközök felderítésre, ellenséges egységek kiiktatására, de úgy néz ki a sebesült katonák kimentésére is használhatóak.
A nemzetközi diplomácia és védelmi technológiák terén jelentős előrelépést jelentett, hogy Törökország hozzájárult drónok szállításához Egyiptomnak. Ez a lépés a két állam közötti kapcsolatok normalizálódásaként értelmezhető. Hakan Fidan, Törökország külügyminisztere szerint ez új fejezetet nyitott a két ország viszonyában - írja a Reuters.
Vasárnap három amerikai katona is meghalt, miután egy Iránbarát milícia kamikaze-drónja becsapott egy jordániai bázison; az előzetes vizsgálatok szerint a repülő eszköz egyszerűen azért tudott berepülni a támaszpont területére, mert a légvédelem azt hitte, hogy amerikai drón tart feléjük – írja az AP.
Alighanem a második születésnapját véste be a naptárába a két orosz katona, akiknek szó szerint hajszálon múlt az életük: járművük szélvédőjébe ukrán kamikaze-drón csapott be, de a pilóta nélküli repülőgépre erősített robbanószer nem működött el. Az esetről fotó is készült.
A múlt hétvégén hirtelen hatalmas robbanás rázta meg Uszty-Luga kikötőváros egyik vegyiüzemét: kiégett egy gáztároló a Szentpétervártól mindössze 80 kilométerre, nyugatra található településen. Röviddel ezután újabb robbanás következett: ezúttal egy olajtároló komplexum kapott lángra. A hét második felében pedig Szocsi mellett, Tuapsze határán csaptak fel a lángok. Ezeket, a mélyen Oroszország nemzetközileg elismert területén belül található településeket szinte biztosan az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) vette célba, saját fejlesztésű, nagy hatótávolságú drónokkal. Mik ezek az eszközök, és hogyan működnek? Egyáltalán hogyan jutott hozzá Ukrajna olyan fegyverekhez, melyekkel csapást tudnak mérni akár 800-1000 kilométerre is az ukrán határról? Megválaszoltuk a legégetőbb kérdéseket.
Sokmilliárd dolláros pénzügyi veszteséget könyvelhet el Oroszország, ha Ukrajna tudatosan támadni kezdi az ország olaj- és földgázexport központjait – írja a Newsweek.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint a légvédelem lelőtt egy drónt a moszkvai, kettőt pedig az ország második legnagyobb városát, Szentpétervárt körülölelő leningrádi régió fölött csütörtökre virradó éjjel – írja a Reuters.
Érdekes videó jött valahonnan az ukrajnai háború frontvonaláról: egy orosz drón akcióját láthatjuk rajta, ahogy az szó szerint atomjaira robbant egy amerikai gyártmányú, ukrán hadsereg által használt M1224 MaxxPro típusú MRAP-et. A jármű aknamentesítő robbanószereket szállított, a drón a rakományra dobta rá az aknagránátot.
Bár az ukrajnai háborúban az első napoktól kezdve komoly szerepet játszanak a katonai drónok, még mindig nincs olyan, hatékony és széles körben alkalmazott megoldás, mellyel drónok tudnának ellenséges drónokat hatástalanítani. Friss videó jött, melyen látható: még mindig a legegyszerűbb megoldás működik a legjobban, a nagyobb drónok egyszerűen nekirepülnek a kisebb drónoknak.
Támadást hajtott végre az ukrán Shadow (árnyék) műveleti csoport egy drón és egy tüzérségi rendszer segítségével egy orosz RB-109A Bijlina elektronikus harcászati rendszer ellen, melynek egyik elsődleges feladata az ellenséges drónok elleni elhárítótevékenység támogatása – írja a Forbes.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma pénteken ismét közölte a szokásos, orosz ukrán háborúval foglalkozó napi jelentését, melyben ezúttal az orosz csapatok herszoni veszteségeivel foglalkoztak.
A washingtoni hatóságok kiszúrták, hogy az Oroszország középső részén, Tambovban működő pékségben nem csak kenyerek készülnek. A pékáru mellett a sütödét kis méretű drónok is elhagyják, amelyeket aztán az ukrajnai fronton vet be az orosz hadsereg – szúrta ki az Infostart a Financial Times hírét.
Oroszország és Ukrajna is rengeteget fektet a drónokat semlegesítő elektronikai rendszerekbe, de Moszkva jobban áll ebben, mivel már az ukrajnai invázió előtt nagyobb fókuszt helyezett ezekre a képességekre – írja a Financial Times.
A Bundeswehr és a német kormányzat régóta tud arról, hogy drónok repkednek az ország katonai bázisai felett. Annak ellenére, hogy gyanítják, Oroszország igyekszik kikémkedni az ukrán katonák kiképzését, nem tesznek semmit – számolt be róla a Bild.
Az ukrán csapatok állítólag megsemmisítettek egy orosz parancsnoki állást a Krím-félszigeten található Szakij légitámaszponton - jelentette be Mykola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka. Emellett Oroszország célul tűzte ki, hogy 2030-ra évente több mint 32 000 drónt gyártson és a hazai gyártók aránya legalább 70 százalék legyen - közölte a TASZSZ hírügynökség információi alapján a Reuters. A drónok használata mind Oroszországban, mind Ukrajnában fokozódott, miután Oroszország 2022 februárjában megszállta Ukrajnát. A konfliktus folytatódásával mindkét nemzet fokozza katonai termelését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Ukrajna drónjai nem tudnak érdemi kárt okozni a Krímen található orosz katonai objektumokban, ezeknek a támadásoknak a csupán az a célja, hogy a térségben működő légvédelmi rendszerek felfedjék magukat – állítja a Rybar, Oroszország legnépszerűbb háborús elemzőháza.
Január elsején az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) megosztott egy videót, amelyen egy „Sea Baby” névre hallgató, pilóta nélküli tengerfelszíni jármű rakétákat indít útjára – számolt be róla a Naval News.