Valamikor a tavalyi év folyamán Oroszország is gyártani kezdte a korábban Irántól beszerzett Sahed-131 és Sahed-136 típusú kamikaze-drónokat, most először meg is mutatták a médiának az üzemet, ahol ezek az eszközök készülnek.
Egy olasz romboló szombaton lelőtt egy felé tartó drónt a Vörös-tengeren, ahol a jemeni húszi lázadók gyakran támadnak hajókat a gázai palesztinok támogatására - közölte a védelmi minisztérium.
Harctéri beszámolók, és a közösségi médiában megjelent felvételek alapján Ukrajna egy először a középkorban megjelent, majd az első világháborúban elterjedt taktikát alkalmaz az orosz utánpótlás megakasztására.
Svédország védelmi minisztériuma bejelentette, hogy az ország 7,1 milliárd svéd korona értékű katonai segélycsomagot küld Ukrajnának, amely a legnagyobb ilyen jellegű szállítmányuk - írja a Reuters.
Felszín alatt közlekedő tengeri drónt vetettek be a jemeni húszi lázadók - tudósított a CBS. Az amerikai haditengerészet válaszcsapásokat hajtott végre a térségben.
A libanoni Hezbollah és az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest képzi az orosz haderő drónkezelőit – olvasható ez az ukrán katonai hírszerzés, a HUR friss jelentésében.
Hétfőre virradóra Oroszország ismét drónokkal támadta Ukrajnát. Az ukrán légierő szerint 17-ből 14 drónt lelőttek. Friss térképek alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy Avgyijivka eleste már inkább napok, mint hetek kérdése lehet.
Hétfőre virradóra Oroszország ismét drónokkal támadta Ukrajnát. Az ukrán légierő szerint 17-ből 14 drónt és egy H–59 Ovod cirkálórakétát lelőttek – írja a Reuters.
Már szinte közhely, hogy az ukrajnai háborúban fontos szerepet játszanak az egyszerű, civil piacra készült drónok, a legtöbb ilyen eszköz azonban csak nappal tud működni, mivel a hőkamera, éjjellátó felszerelése pont azt a tulajdonságot veszi el tőle, ami az egyik legnagyobb előnye: vagyis, hogy olcsó. Az ukránok pár hónapja mégis összeraktak egy olyan drónt, melyet kifejezetten éjjeli műveletekre használnak: felraktak egy hőkamerát egy nagyméretű hathajtóműves pilóta nélküli repülőgépre és az éj leple alatt elkezdték velük bombázni az orosz gyalogsági alakulatokat. Meg is kapta fejlesztőitől a Vámpír nevet. Az eszköz olyannyira hatékonynak bizonyult, hogy az orosz katonák inkább Baba Yaga névvel kezdték el illetni, a szláv néphagyomány „vasorrú bábája” után. Más fegyverekhez hasonlóan persze a Vámpírok sem hibátlanok: volt már, hogy egy ilyen drón kezelőinek vesztét okozta túlzottan nagy mérete miatt.
Elpusztította az orosz haderő az ukrán haderő egyetlen RAK-12 rakéta-sorozatvetővel felszerelt HMMWV 4x4-esét – derül ki ez egy több közösségi oldalon megjelent videófelvételből.
Az orosz hadiipar olyan sok drónt fog gyártani hamarosan, hogy az minden ukrán katonára veszélyt jelent majd, érdemes lenne a gyalogságot felszerelni kis méretű, rövidcsövű lőfegyverekkel, melyekkel meg tudják magukat védeni az ukrán katonák – javasolja Szerhij Flash ukrán újságíró.
A különféle polgári drónok az orosz-ukrán háború során számtalan meglepetést okoztak: a szabadidős "játékszerek" az ellenség bombázására, utánpótlás szállítására, vagy felderítésre is bevethetőek, az ukránok pedig úgy tűnik, egy új szerepkört is megpróbálnak rájuk aggatni, vegyes eredménnyel.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasítást adott egy drónokra specializálódott részleg létrehozására az Ukrán Fegyveres Erőkön belül, kiemelve e technológia kulcsszerepét az Oroszországgal szembeni konfliktusban.
A török Baykar dróngyártó cég elkezdte felépíteni ukrajnai üzemét Kijev határában, és ötszáz embert fog ott foglalkoztatni Bayraktar TB2, vagy TB3 pilóta nélküli harci repülőgépek gyártására - közölte kedden a vállalat vezérigazgatója.
A pilóta nélküli repülőgépeket működési elvüknek hála meglehetősen nehezen tudja egy darabban megkaparintani az ellenség, most azonban nagyon úgy néz ki, hogy az ukránoknak sikerült rátenniük a kezüket Moszkva egyik legmodernebb drónjára.