A lengyel kormány tárgyalásokat folytat a bankokkal és szükség esetén nagyobb mértékben támogatná a svájci frank árfolyamának megugrása miatt bajba került devizahiteleseket - közölte Janusz Piechocinski lengyel gazdasági miniszter egy vasárnap esti sajtóértekezleten.
Megmarad a bankadó Magyarországon, de korrekciójáról már a közeljövőben megállapodás születhet - mondta Varga Mihály a Napi Gazdaságnak. A nemzetgazdasági miniszter szerint az szja egyszámjegyű, a társasági adó pedig egységesen 10% körüli lehet a ciklus végére.
A bankok elszámoltatását követően visszatérünk az autóhitelek kérdésére - mondta a Fidesz frakcióvezetője a Hír TV-nek. Rogán Antal nem zárta ki, hogy megmentik őket a megemelkedett frankárfolyam miatt.
Több mint félmillió lengyelt ért sokkszerűen a svájci frank árfolyamának megugrása, az ellenzék támogató intézkedéseket sürget, míg a kormány a frank gyengülésében bízik.
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) 2014. december 31-ig összesen 24 263 ingatlan-felajánlást fogadott be, így a törvényben biztosított 25 000-es keret jelentős részét már kihasználták a NET Zrt.-hez forduló ügyfelek - közölte a társaság. A felajánlott ingatlanok közül a társaság 13 927-t már meg is vásárolt, így 2015 végéig várhatóan sikeresen lezárulnak a felvásárlások.
Romániában a kormány és az ellenzék is tárgyalásokat javasolt a frankhitelesek megsegítéséről, miután a svájci valuta több mint 15 százalékkal erősödött a lejhez képest csütörtökön.
Egyre több bankból halljuk, hogy a devizahitelek törlesztőrészletének átlagos tavaszi csökkenése közel sem lesz annyi, amennyit az MNB kommunikált, és amekkorát saját számításai alapján korábban a Portfolio is közölt. Az ellentmondás oka, úgy tűnik, legalább részben a nem teljesítő hitelek decemberben kikristályosodott kezelésében rejlik. A csalódás az ügyfelek nagy részénél talán nem lesz olyan nagy, sőt lesznek, akik kifejezetten örülhetnek, de az elégedetlenkedők rohamának kezelésére biztosan fel kell készíteni a bankok fiókjait és call centereit.
Lengyel leánybankjánál rendelkezik a legnagyobb frankhitel-állománnyal a Raiffeisen, de a forintosítást követően Magyarországon is marad mintegy 220 millió franknyi frankhitele, főleg vállalati hitel - közölte az osztrák bankcsoport a Reuters beszámolója szerint.
"Isten velünk van" - jellemezte egy piaci megfigyelő a Reutersnek a magyar jelzáloghitelesek helyzetét. A tavaly novemberben elindított forintosításnak köszönhetően ugyanis már nem kell, hogy fájjon a fejük a mostani frankerősödés miatt. Más országok frankhitelesei nem ilyen szerencsések: különösen a lengyeleknek és az osztrákoknak fáj a svájci jegybank lépése. Lengyelországban megnőtt egy devizahiteles csomag esélye.
Tizenhét nonprofit szervezet 80 millió forint támogatást nyert el az MNB által az elszámolási törvénnyel kapcsolatos fogyasztóvédelmi tájékoztatás ösztönzésére kiírt pályázaton. Az MNB a pályázatra meghirdetett teljes 80 millió forintnyi összeget megítélte a nyertes nonprofit szervezeteknek - írja az MNB legfrissebb közleményében.
A jelzáloghitellel rendelkező devizahiteleseket most már hidegen hagyhatja a forint gyengülése, hiszen januártól már a forintosítási árfolyamon törlesztenek, és február 1-jei hatállyal forintosítják is a hitelüket. A devizás autóhitellel vagy személyi kölcsönnel rendelkezők azonban most rosszul járnak a forintgyengüléssel, a magasabb árfolyam ugyanis eltüntetheti az elszámolásból származó teherkönnyítés egy részét vagy akár egészét is.
Tavasszal az igazságügyi Minisztérium kidolgozza a magáncsőd intézményére vonatkozó jogszabályokat - erről Trócsányi László beszélt a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában.
Elképesztő nyomás alatt működnek majd a bankok 2015 első felében. Tudom, sokan nem sajnálják őket, de az a rossz hírem van, hogy ez a nyomás sajnos kihathat a mi életünkre is, még akkor is, ha nem vagyunk devizahitelesek. Az adatkezelés a digitális korban sem gyerekjáték, hibák mindenütt előfordulhatnak, ez pedig akár leállásokat is eredményezhet. Az alábbiakban Sallai György, a KPMG igazgatójának cikkét közöljük.
Másodfokon is elutasította a bíróság az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Ingatlanlízing Zrt. devizahitel-szerződések ügyében a magyar állammal szemben benyújtott keresetét. A Fővárosi Ítélőtábla egyúttal részben megváltoztatta az elsőfokú ítélet indoklását is határozatában.
Az OTP és az Erste Bank is mérlegeli a jogorvoslati lehetőségeket a forint alapú fogyasztói kölcsönszerződései egyoldalú szerződésmódosításainak tisztességességének bizonyításával kapcsolatban, és a K&H is perindítást tervez - derül ki az MTI-nek adott banki válaszokból.
A devizahitelek forintosításának egyik kevésbé közismert hatása, hogy a jegybank lépései másként hatnak majd a gazdaságra. Összességében hatékonyabb lehet a kamatpolitika azután, hogy a háztartások mérlegéből eltűnik a devizakitettség.
Földcsuszamlásszerű változásokat indított el 2014 a magyar bankszektorban. Ezek egy részére sokan már nagyon régóta vártak, más részükre viszont kevesen számítottak. Kivonulásról döntött az MKB, a Budapest Bank és a lakossági üzletágban a Citibank tulajdonosa, ezzel egyidejűleg az állam Orbán Viktor "álmának" megvalósítását felgyorsítandó jelentős tulajdonosi pozíciókat szerzett az ágazatban. Év végére szilárd alapokra került a takarékszövetkezeti szektor, és bár a bankoknak vérrel és verejtékkel jár(t), megszülettek a fontos döntések ahhoz is, hogy sikerüljön "a múltat végképp eltörölni" a sokat átkozott lakossági devizahiteleknél, aminek végén egy nagyon szigorúan szabályozott, "fair" lakossági hitelezés rendszere körvonalazódik. Sokáig fogjuk még emlegetni 2014 példátlan eseményeit a bankszektorban, a változásoknak azonban még biztosan nincs végük.
A CIB Bank ma 38 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre, amelyre részben minden bizonnyal a devizahiteles elszámolás várható veszteségei miatt volt szükség.