23 ezer forint feletti célár érkezett a Molra
A Berenberg német bank 23200 forintos célárat fogalmazott meg a magyar olajtársaságra és így rögtön vételi ajánlást adott ki ügyfeleinek a Molra - számolt be róla a Reuters.
A Berenberg német bank 23200 forintos célárat fogalmazott meg a magyar olajtársaságra és így rögtön vételi ajánlást adott ki ügyfeleinek a Molra - számolt be róla a Reuters.
Felülsúlyozásra javasolja a Magyar Telekom részvényeit a Concorde Értékpapír Zrt. - derül ki a cég szerdai elemzéséből. A távközlési papírokra 530 forintos célárfolyamot határoztak meg az eddigi 510 forinttal szemben.
Csökkentette Mol-célárát az HSBC, de továbbra is vételre ajánlják az olajcég részvényeit.
Az Apple csalódást keltő negyedéves gyorsjelentésére máris reagáltak az elemzők. Bár leminősítés egyelőre nem történt, sokan csökkentették a társaság részvényeire vonatkozó célárukat.
Csökkentette Mol-célárát a Barclays, ajánlásuk egyenlő súlyozás.
Rég voltak annyira megosztottak az elemzők a forint kilátásait illetően, mint most, ami elsősorban a jegybank lehetséges szerepének köszönhető. Senki sem tudja ugyanis, hogy mit akar az MNB, illetve mennyire gondolja komolyan a forint esetleges gyengítését, emiatt a jövő év végére vonatkozó célárfolyamok 295 és 325 között szóródnak az euró-forint árfolyamot illetően.
Merészet lépett a JP Morgan, miközben az elmúlt hetekben tovább nőt a bizonytalanság a tőkepiacokon, az elemzőház optimistább lett az OTP-re, és 7310 forintra emelte célárát, ami közel 40 százalékkal van magasabban, mint a mostani árfolyam. Az alábbiakban körbejártuk, mitől lett hirtelen ilyen optimista a JPM.
Joe Biden visszalépését követően.
Teljes felelősséget vállalt a történtekért.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.