Új ötlettel álltak elő: így jutna el a földgáz a Közel-Keletről az EU-ba
Ciprus a Földközi-tenger keleti térségéből származó földgázt egy LNG-hajójárat révén szeretné eljuttatni Európába - írja a Reuters.
Ciprus a Földközi-tenger keleti térségéből származó földgázt egy LNG-hajójárat révén szeretné eljuttatni Európába - írja a Reuters.
A ciprusi hatóságok bejelentették szombaton, hogy szigorú büntetőintézkedéseket vezettek be azon személyek ellen, akiket az Egyesült Államok és Nagy-Britannia korábban azzal vádolt meg, hogy orosz oligarcháknak segédkeztek a Moszkva elleni szankciók megkerülésében.
Még az év végéig megszületik a végső beruházási döntés az izraeli tengeri gázmezők Olaszországgal való összekötéséről, amely vezeték kezdetben évi 10 milliárd, de később évi akár 20 milliárd köbméternyi gázt is szállíthatna az uniós gázpiacra – jelezte az Edison energiaipari csoport gázeszközökért felelős ügyvezető alelnöke a Reutersnek adott interjúban.
Letette a hivatali esküt és megkezdte ötéves, 2028-ig szóló hivatali megbízatását Nikosz Hrisztodulidisz új ciprusi elnök, a februári ciprusi államfőválasztás nyertese kedden.
Nikosz Hrisztodulidisz volt külügyminiszter aratott győzelmet a ciprusi elnökválasztás vasárnapi második fordulójában - közölte a szigetország közszolgálati rádiója a nicosiai belügyminisztériumra hivatkozva.
Vasárnap Ciprus szigetének szavazásra jogosult állampolgárai február 5-e után másodszor járulnak az urnákhoz, miután az elnökválasztás első fordulójában a 14 jelölt közül egyik sem szerezte meg a szavazatok 50 százalékát. Két jelölt csap össze: az egykori külügyminiszter, de pártjával, a jelenlegi kormánypárt Demokratikus Összefogással (DISY) szakított Nikosz Hrisztodulidisz, illetve a kommunista Ciprusi Nép Haladó Pártja (AKEL) által támogatott, szintén független Andreasz Mavrojannisz. Bárki is győzzön, továbbra is az egyik legfontosabb ügy lesz a sziget északkeleti egyharmadát birtokló, szakadár Észak-ciprusi Török Köztársasággal az utóbbi években megbicsaklott tárgyalások folytatása.
Legkevesebb 195 halálos áldozata és 440 sérültje van a hétfő hajnali földrengésnek Törökországban és Szíriában a helyi hatóságok jelentései szerint. A Törökország középső részét és Szíria északkeleti felét megrázó, 7,8-as erősségú földmozgás épületeket döntött romba, és Cipruson és Libanonban is érezhető volt. A jelentések szerint a szíriai és a libanoni fővárosban is az utcára szaladtak az emberek, attól tartva, hogy házaik összedőlnek.
Cipruson ma elnökválasztást tartanak, és a közvélemény-kutatások szerint nem valószínű, hogy egyértelmű győztes születik, így a második fordulóra készülnek - írja a Reuters.
Ciprus már 1,5 milliárd eurónyi (593 milliárd forintnyi) uniós szankciós listára került orosz vagyont zárolt - közölte csütörtökön Konsztantinosz Petridesz ciprusi pénzügyminiszter.
Az olasz Eni és a francia TotalEnergies közös konzorciuma újabb földgázmezőt talált Ciprusnál. Ez tovább növeli Európa reményeit az orosz gázról való maradéktalan leválással kapcsolatban – írta meg a Reuters.
„Az Afrodité mezőből kitermelendő ciprusi gázra már hosszú évek óta reális alternatívaként tekintünk, és sürgetjük az együttműködést ciprusi partnereinkkel” – hangsúlyozta mai egyik Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter.
Feloldotta az Egyesült Államok a Ciprus elleni fegyverembargót, a döntést Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök szombaton történelminek nevezte, Törökország hibának minősítette.
Ismét egy nagy gázmezőt tártak fel Ciprustól délre - jelentette be hétfőn a nicosiai kormány energiaügyi minisztere.
Óriásplakáton fenyegették meg az ukrajnai orosz agresszió ellenzőit Cipruson. Az egyik érintett a Reuters hírügynökségnek csütörtökön azt mondta, nem hátrálnak meg.
Az Európai Bizottság technikai támogatást és finanszírozást nyújt kilenc tagállamnak, amely támogatási kérelmet nyújtott be az ukrajnai háború elől menekülők fogadásához, ellátásához és alapvető szükségleteik biztosításához - közölte az uniós bizottság kedden.
Ciprus megvonta az állampolgárságot huszonegy orosz személytől, köztük négy, uniós szankciós listán szereplő oligarchától - jelentette szerdán a Fileleftérosz című helyi lap a nicosiai kormányra hivatkozva.
Ritka intézkedései egyikeként ideiglenes felügyelőt nevezett ki az Európai Központi Bank a ciprusi RCB Bankhoz annak szoros és kiterjedt orosz kapcsolatai miatt. Csődről nincs szó, de leépítik a társaság banki tevékenységeit.
Nem maradt erős ellenző erő, amelyik gátolná az oroszok kizárását a SWIFT-rendszerből - jelentette be a litván miniszterelnök. Közben Ciprus külügyminisztere is jelezte, hogy országa nem fogja blokkolni az orosz leválasztást a globális bankrendszerről. A Kyiv Independent újság Twitter-posztjában egyenesen úgy fogalmazott, hogy az EU-tagok közül már csak Magyarország ellenzi a lépést. A Reuters értesülése szerint napokon belül megszülethet a döntés.
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap a csak Törökország által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Joe Biden visszalépését követően.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.