Nem igazán tud egyensúlyba kerülni a női-férfi vezetők aránya Magyarországon, a nőknek egyrészt többet kell teljesítenie az elismerésért, másrészt az sem segíti elő az egyenlőséget, hogy itthon a komoly üzleti döntések még mindig inkább a futballpályákon, a szivarszobákban vagy a vadászatokon születnek - véli azoknak a kis-, és középvállalati vezetőknek az 50%-a, akiket az MVÜK megkérdezett egy felmérésében. A nemi egyenlőtlenségek jobb feltárása érdekében a készített felmérést 221 szenior vezető töltötte ki, ebből kiderült például, hogy az elmúlt 3 évben a vállalatok nagy részében alig változott a női vezetők aránya, illetve, hogy a bérezésben is érződik a különbség. Az Eurostat adatai alapján óránként 17,3%-kal kevesebbet keresnek a nők Magyarországon, mint a férfiak. Vagyis akár azt is mondhatnánk, hogy novembertől decemberig a nők ingyen dolgoznak a férfi kollégákhoz képest.
Az európai nők még mindig átlagosan 13 százalékkal kevesebbet keresnek, mint az azonos munkát végző férfiak - közölte kedden az Európai Bizottság.
Egy új elemzés szerint, ha az Egyesült Államokban a nőknek fizetést adnának a gondozási és gyereknevelési munkájukért, akkor évente 627 milliárd dollárral többet keresnének – írja a Bloomberg.
Egy uniós irányelvnek köszönhetően néhány éven belül nemcsak a cégen belüli bérek lesznek megismerhetőek, hanem az álláshirdetéseknek is kötelező eleme lesz a várható bérsáv. Ezáltal magabiztosabban tudnak a leendő munkavállalók jelentkezni, és az indokolatlan férfi-női bérkülönbségek is szankcionálhatók lesznek - írja a KPMG friss közleményében.
Kijött a KSH friss, 2023-as nyugdíjjelentése, amelyből kiderült, hogy jelentős különbségek vannak a férfi és a női nyugdíjak között - írja a HVG.
Csupán minimális előrelépés történt az Egyesült Királyság pénzügyi szektorában a nemek közötti bérszakadék megszüntetésében, sőt, egyes bankok még növelték is a különbséget – derült ki a brit kormány Gender Pay Gap Service oldalán közzétett adatokból.
A bérek könnyebb összehasonlítása és a különbségek láttatása érdekében egy új uniós jogszabály nyilvánossá teszi az uniós cégek bértábláit. Az Európai Parlament fő célja, hogy a nők és a férfiak közötti bérkülönbséget eltüntesse, de minden munkavállaló átláthatóbban dönthet majd új munkahelyéről, valamint jogait is könnyebben érvényesítheti majd. A szabályok Magyarországra is érvényesek lesznek.
A Mastercard fizetési szolgáltató ezentúl minden munkavállalói bónuszt környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kezdeményezésekhez köt, kiterjesztve ezzel egy korábbi programot, amely a felsővezetőkre korlátozódott, jelentette be Michael Miebach vezérigazgató kedden.
Az elmúlt években úgy tűnt, elindult egy pozitív változás a nemek közötti egyenlőtlenség felszámolása terén, ennek azonban a koronavírus-járvány véget vetett. A vírushelyzet miatt elrendelt lezárások csak tovább növelték a nők terheit, ennek következtében pedig még sebezhetőbbek lettek a munkaerőpiaci pozíciójukat tekintve: több nő hagyta ott vagy veszítette el az állását a járvány következtében, mint férfi. Szakemberek segítségével jártunk utána, vajon mi várható a pandémia után, van-e bármilyen pozitív hozadéka az elmúlt másfél évben az életet jelentősen nehezebbé tevő koronavírusnak.
Miközben augusztus 1-től elérhető Magyarországon a koronavírus elleni harmadik védőoltás, a környező országok járványstatisztikai adatai alapján küszöbön a negyedik hullám, amiben jelentős szerepe van a delta variáns erőteljes terjedésének. Azokat, akik átestek a fertőzésen, vagy akik túl vannak az első két oltáson, okkal foglalkoztathatja a kérdés, vajon kialakult-e védettség a szervezetükben, ugyanakkor lehet, hogy sokakat visszatart, hogy a szakemberek sem értenek egyet abban, érdemes-e ellenanyag-szintet nézetni. A Vascular Diagnostics szakértőinek segítségével jártunk utána, hogy pontosan milyen vizsgálati lehetőségek érhetőek el és hogy kinek melyik elvégzése javasolt.
Ugyan a nők bérhátránya folyamatosan csökken, még mindig kevesebbet keresnek, mint a velük megegyező foglalkozású férfiak. Ennek az egyik oka, hogy a nők kevesebbet használják a képességeiket a munkahelyen, mint a férfiak. Ez a különbség ráadásul a párkapcsolatban élő férfiak és nők között a legnagyobb. De mitől függ a munkahelyi képesség használat és miért használják kevesebbet a nők?
Az Európai Szakszervezeti Szövetség elemzése szerint Európában a nemek fizetése közötti különbség nyolcévenként csökken egy százalékkal, vagyis a nők átlagosan 84 év múlva érhetik el, hogy ugyanazért a tevékenységért ugyanazt a javadalmazást kapják, mint a férfiak. Magyarországon 2031-re várható a bérdiszkrimináció megszüntetése - derül ki az InfoRádió összefoglalójából.
Spanyolország elfogadta a nemek közti bérkülönbség betiltásáról szóló rendeletet - írja a Reuters.
Továbbra sincsenek könnyű helyzetben a nők az európai munkaerőpiacon: fizetésük még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól, annak ellenére, hogy már 1975-ben uniós irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést a nemek között. Az is viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy cégnél az első számú pozícióban nő legyen, és jellemző, hogy bizonyos szakmákban jelentősen alulreprezentáltak a nők. Ugyanakkor vannak cégek, amelyek próbálnak a jelenlegi helyzeten változtatni: a Continental például 2020-ra 16%-ra emeli női vezetői arányát.
Világszerte hatalmas szakadék tátong a nők és a férfiak fizetése között. Noha néhány országban már törvény szabályozza, hogy azonos munkaáért azonos bért fizessenek a cégek, Magyarország még nagyon messze van ettől, de azért itthon is vannak már jó példák.
Magyarországon a férfiak és nők nemzetgazdasági szintű átlagos órabére közötti különbség 14%-os, ami bár kisebb a 16,2%-os uniós átlagnál, de úgy is felfogható, mintha a magyar nők még mindig csaknem két hónapig, 51 napig, ingyen dolgoznának a férfiakhoz képest - mutat rá az Egyenlő Díjazás Napja alkalmából kiadott összesítőjében az Európai Bizottság. Az erre a napra időzített Eurobarométer felmérésből továbbá kiderül, hogy a magyarok az egyik leginkább elégedetlen nemzet a munka és a magánélet egyensúlyát tekintve.
Friss híreink a válságról percről percre.
Sokan nem értik az elnök döntését.
Váratlanul borult fel a kényes hatalmi egyensúly.
Musk kilépéssel fenyegetőzött.
Legfeljebb 26 ezer aláírást adtak le.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.