Hiába tűnt úgy először, hogy a Volkswagen-botrány legnagyobb nyertese a Tesla lehet. A döntéshozók várható szigora és a valós körülmények között végrehajtott mérési tesztek paradigmaváltást hozhatnak az autóiparban. Ez pedig az elektromosautó-gyártó hosszútávú terveit sértheti leginkább.
Az igaz, hogy az Európai Bizottság nem adhatja oda a pénzt közvetlenül egy magánszemélynek a családi ház energetikai korszerűsítésére, de egy energiahatékonysági alapnak igenis odaadhatja, így tehát Brüsszel egyáltalán nem akadálya annak, hogy a lakossági épületenergetikai pályázatok megjelenjenek Magyarországon - hangsúlyozta Brüsszelben az Európai Bizottság egyik névtelenséget kérő szakértője a Portfolio-nak. A forrás leszögezte: ha egyáltalán nem kerülnek sorra az ilyen korszerűsítések Magyarországon, akkor azzal megsértenénk az Operatív Programban tett vállalásunkat, igaz Brüsszel ezért nem tudna pénzügyi szankciót kivetni ránk.
A Miniszterelnökség közleménye szerint az uniós jogalkotó 2014 áprilisában fogadta el az új dohányirányelvet, amely 2016. május 20-ától kezdődően a dohányzás elleni küzdelem jegyében a dohánytermékekre vonatkozó számos további szigorítást írt elő.
Nincs jogi alapja annak, hogy csökkenjen azon tagország felé az uniós támogatások mértéke, amely visszautasítja a kötelező menekült-áthelyezési mechanizmusban való részvételt - ezt a világos választ küldte csütörtök este a Portfolio kérdésére egy megbízható brüsszeli EU-forrás annak kapcsán, hogy még a legnagyobb EU-tagállamok is pénzügyi szankciókkal fenyegették meg az utóbbi hetekben Magyarországot. Ilyen értelemben tehát nem kell aggódnunk a 2014-2020-as források miatt, de amint egy hétfői brüsszeli anyagunkban már rámutattunk: mindezek mellett is van egy jogi út, amely elvezethet az EU szavazati jog felfüggesztésén keresztül a támogatások felfüggesztéséhez is. Ez ugyanakkor inkább távoli és elméleti út, miközben az rövid távon húsba vágó a magyar államháztartásnak, hogy mikor érkeznek meg a "befagyasztott" uniós támogatások Brüsszelből. A vitás ügyekre is rálátó, névtelenséget kérő forrás érzékeltette: a feloldáshoz a magyar hatóságok térfelén pattog a labda, így feltételezésünk szerint Lázár János jövő heti brüsszeli útja ebből a szempontból is "kapóra jön". Arra a kérdésünkre, hogy fenyegeti-e Magyarországot a 2007-2013-as ciklus kapcsán részleges támogatásvesztés, kitérő választ adott a forrás.
Megkezdték a menekültválságról szóló rendkívüli csúcstalálkozójukat az Európai Unió vezetői. A brüsszeli találkozóra Orbán Viktor hatpontos javaslatcsomaggal érkezett, az újságíróknak pedig a schengeni szabályok betartásának kötelezettségéről beszélt.
A keddi kulcsfontosságú uniós belügyminiszteri csúcson végül nem teljes egyetértéssel, de minősített többséggel megszavazták a menekültek elosztását. Magyarország mellett Csehország, Szlovákia és Románia szavazott nemmel a kérdésben.
Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel kezdett megbeszélést az európai menekültválságról Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtök délután Brüsszelben.
Az Európai Bizottság szóvivője szerdán arra utalt, hogy jövő hétfőn jelenthetik be, mennyi támogatást kap Magyarország az unió menekültügyi alapjából. Előtte holnap, azaz csütörtökön Brüsszelben saját kezdeményezésére találkozik az EU három felső vezetőjével a téma megvitatására.
A magyar kormány tudomásul vette, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette a dohányipari egészségügyi hozzájárulás és az élelmiszerlánc felügyeleti díj beszedését és folyamatosan egyeztet Brüsszellel - mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón. Elárulta azt is, hogy a napokban küldik meg a hivatalos magyar álláspontot az Európai Bizottságnak.
Ha szükséges, az Európai Unió Magyarországon is kész a menedékkérelmek feldolgozásában segítő, úgynevezett hotspotot felállítani - mondta hétfőn a franciaországi Calais-ban Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős biztos.
A kormány lényegében feladta a Brüsszellel vívott "rezsiháborúját", mivel az uniós előírásoknak ellentmondó nyolc pont közül kettőben esély sincs arra, hogy kompromisszumot találjanak - értesült a Figyelő. Azonban itthon nem adják fel a harcot, ami a 2018-as választásokig 100-130 milliárd forintot emészthet fel a költségvetésből - írják a csütörtöki szám lapszemléjében.
Az Európai Bizottság szerdai döntésével részletes vizsgálatot indított két magyarországi különadó miatt és - ahogyan azt a reklámadó esetében is tette - megtiltotta azok alkalmazását. Ezzel a költségvetés - hacsak átmenetileg is, de - tízmilliárdos bevételektől esik el.
Az Európai Bizottság által készített országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlások közül két olyan van, amelyet Magyarország nem tud elfogadni, az egyik a közmunkaprogrammal, a másik a javasolt költségvetési kiigazítással kapcsolatos - közölte pénteken Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját követő nemzetközi sajtótájékoztatón.
Változtatás nélkül hagyta jóvá az EU pénzügyminiszteri tanácsa az Európai Bizottság 2015-ös, hazánkhoz intézett országspecifikus ajánlásait pénteken - írja a Bruxinfo. A lap úgy tudja, hogy a magyar kormány két pontban (a költségvetési kiigazításnál és a közmunkaprogramnál) is belenyúlt volna a Bizottság ajánlásaiba és véleményébe, ezek végül nem változtak a május 13-i állapothoz képest.
Az Európai Unióba érkező menedékkérők tagállamok közötti elosztását szabályozó kvóta bevezetését javasolja az Európai Bizottság (EB) - értesült a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
A Facebookon reagált szerdán késő este a halálbüntetés napirenden tartására és a migrációról a kormány által kezdeményezett nemzeti konzultációra Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, aki többek között az alapjogok kérdéséért is felel. Bejegyzésében az EB-alelnök éles kritikát fogalmazott meg: "egy elfogultságon, sugalmazó, sőt, félrevezető kérdéseken, a bevándorlókkal szembeni előítéleteken alapuló nyilvános konzultációt aligha lehet objektív alapnak tekinteni a megalapozott politika tervezéséhez".
Ha Magyarország visszaállítaná a halálbüntetést, akkor eljárás indulhatna ellene, amely szankciókhoz vezethet, mint például ahhoz, hogy felfüggesztik az ország szavazati jogát az Európai Tanácsban - mondta egy név nélkül nyilatkozó uniós tisztségviselő az AFP-nek, az EU legfőbb döntéshozó testületére, az állam- és kormányfők testületére utalva.
Az Európai Bizottság szakemberei 53 pályázatot vizsgáltak meg a 2007-2013-as ciklus Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának (GOP) ellenőrzése során és ebből 19 projekttel kapcsolatban találtak jellemzően túlárazási problémákat - írja a Világgazdaság a birtokába került dokumentum alapján. A lap szerint ezeket azonban nem szúrták ki a 2010 utáni pályázatok bírálói, így a magas, egyharmados problémás arány miatt gondolja úgy Brüsszel, hogy a projektek kiválasztási gyakorlatával kapcsolatban "jelentős rendszerszintű hiányosságok" vannak, és emiatt függesztette fel a pénzek kifizetését. A közbeszerzési gyakorlatban látható problémák miatt még zajlik a vizsgálat, tehát nem amiatt lépett most Brüsszel.
Egyetlen határidő létezik a görögökkel folytatott tárgyalásokon, és ez június vége, amikor kifut a négyhónapos program-meghosszabbítás - közölték kedden EU-források a Bruxinfo.hu összefoglalója szerint. Ezek a források igyekeztek lehűteni az Eurócsoport pénteki rigai ülésével összefüggő várakozásokat. Ennek oka az is, hogy az április végi határidőig nagy eséllyel nem lesz megállapodás arról a teljes és átfogó reformlistáról, ami az előfeltétele annak, hogy Görögország hozzájusson az újabb pénzügyi támogatáshoz a második programból még fennmaradó 7,2 milliárd eurós keretből.
Az Európai Bizottságnál jelenleg készülő, majd a pénzügyminiszteri tanács elé kerülő úgynevezett országspecifikus ajánlásokról, valamint a tőkepiaci unió létrehozására vonatkozó uniós javaslatról tárgyalt kedden Brüsszelben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.