Liz Truss brit miniszterelnök szerint a Nyugat az elmúlt években elbizakodottá vált és nem fordított elég pénzt védelmi kiadásokra. Az Egyesült Királyság kormányfője úgy véli, a Nyugat hibát vétett, nem állt időben Oroszország útjába, és az olcsó energiahordozók miatt önkényuralmi rezsimek függésébe került.
Megkapták a használatba vételi engedélyt azok a lakások, amelyeket a Cordia Blackswan alakított ki Birminghamben a The Gothic projekt keretében.
Liz Truss konzervatív miniszterelnök-jelölt, jelenlegi brit külügyminiszter - aki várhatóan Boris Johnson utódja lesz - tegnap este határozottan kijelentette, hogy kormányfőként "kész" atomfegyverek bevetésére, amennyiben szükséges , még akkor is, ha ez "globális megsemmisülést" jelentene.
Bár az elmúlt hónapok tranzakciószámai alapján úgy tűnik, magára talált a lakáspiac, a budapesti értékesítők elmondásai alapján a belvárosban továbbra is kevesebb lakás cserél gazdát, mint a járvány előtti időszakban. Mindez főkét a befektetési célú lakásvásárlók eltűnésével magyarázható, ami nem meglepő annak fényében, hogy Airbnb nélkül, a hosszú távú kiadással elérhető hozamok jelentősen alacsonyabbak, mint néhány évvel ezelőtt. Az újlakáspiac számait nézve ráadásul azt látjuk, hogy a magyar fővároshoz hasonló méretű, angliai Birmingham városában már magasabb hozamok érhetők el lakáskiadással, mint Budapest belvárosában.
Arra figyelmeztetett, hogy az ukrán EU-tagsághoz egyhangú jóváhagyás kell.
A leendő elnök bejelentette területi igényét Grönlandra, a Panama-csatornára és Kanadára.
Amikor utoljára ilyen történt, a részvények nagyon nem szerették.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
A felújított Notre Dame sok titkot rejt.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.