A Népszava beszámolója szerint a kormányzat ígéretet tett a Greenpeace-nek arra, hogy újratervezik a kritikusai szerint súlyosan környezetromboló és megalomán Fertő tavi turisztikai beruházást.
Miközben a nem lakossági háztartási méretű napelemes kapacitás a korábban benyújtott igények nyomán az idei első fél évben máris nagyobb mértékben bővült, mint a megelőző évek bármelyikében, addig a hálózatba nem betápláló nagyobb, úgynevezett visszwattos naperőművek piacán visszaesés látszik, ami nagy valószínűséggel összefügg a műszaki követelmények tavalyi szigorításával.
Bár egyre több a külföldi munkaerő Magyarországon, a Portfolio által megkérdezett szakértők szerint a vendégmunkások beáramlása még messze nem olyan mértékű, mint amennyit a hazai ipar tervezett felfuttatása indokolhatna. A hazai munkaerőközvetítő cégek szerint a magyarországi dolgozói tartalék 100-150 ezer állás betöltésére lehet még elegendő ideális esetben, miközben a tervek szerint akár 500 ezer új munkavállalóra is szükség lehet. Egyelőre nincs könnyítés abból a 15+2 országból, ahonnan egyszerűsített eljárás keretében jöhetnek be a dolgozók. Sőt, novemberre lehet, hogy inkább szigorítás várható, miután a vendégmunkásokról szóló törvény mégsem lép hatályba.
Megjelent az úgynevezett "lex akkugyár" kormányrendeletre vonatkozó részletes kormányzati magyarázó utasítás a Hivatalos Értesítőben. A kormány azt közölte, hogy a kivételezés lehetőségét kizárólag a Dunaferr megmentése céljából vezették be a környezetszennyezési szabályokat megsértő vállalatok esetében, azonban a most megjelent szöveg alapján mégis több szereplőre vonatkozhat majd a lazább keretrendszer.
Többek között a forgalomalapú ágazati különadók csökkentését, valamint a telefonhívásokra, illetve az sms-ekre kivetett távközlési adó fokozatos kivezetését javasolja a magyar döntéshozók számára a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Going for Growth című jelentésének idei kiadása, amely a fenntartható növekedés biztosítását célzó szakpolitikai intézkedésekre tett javaslatokat a tagállamok számára. Az OECD emellett a helyi vasúthálózatokba történő beruházások növelését is szükségesnek tartaná azon javaslatai keretében, amelyeket négy témakör – termék- és munkaerőpiacok, digitális és zöld átállás, valamint szociális védelem – kapcsán fogalmazott meg a jelentés a Magyarországnak címzett országspecifikus ajánlásaiban. Az szervezet szerint a hazai termelékenység jelentős lemaradást mutat.
A környező országok építési piaca relációs sajátosságokat mutat. Ami az egész térségre azonban egyaránt jellemző, és ebbe a magyarországi helyzet is belesimul, az a szakmunkás és mérnökhiány. Jellemző az építőipari szakmunkások áramlása az EU nyugati országaiba, azzal együtt, hogy ott továbbra is munkaerőhiány mutatkozik. A nyugat-európai építési piac munkaerőelszívó tartós hatásaira hívja fel a figyelmet Koji László, az ÉVOSZ elnöke. A kárpátmedencei építési nagytérségre jellemző, hogy a kereslet-kínálat ingadozása mellett a 2024. évtől nem várható az építési alapanyagok és termékek árainak csökkenése, a legtöbb terméknél enyhe áremelkedés van a várakozások középpontjában.
Feljelentést tett a Közbeszerzési Hatóság versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési vagy koncessziós eljárásban bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.
Olaszország sürgősen lobbizik európai uniós partnereinél rugalmasabb költségvetési szabályokért, mivel a kötvényfelárak növekednek, és egyre nagyobb a félelem, hogy a 2024-es kiadási céloktól való eltérések túlzottdeficit-eljárást váltanak ki Brüsszelből - állítják kormányzati források.
Az elmúlt években számos, a fenntartható működésre és szolgáltatásokra irányuló fejlesztés valósult meg a finanszírozott portfóliókra, és a bankok működésére, üzemeltetésére vonatkozóan. Az Erste saját működéséből fakadó karbonlábnyoma tavaly például mindössze 1700 tonna volt, ami 220 átlagos magyar felnőtt karbonlábnyomának felel meg, ez az érték 70%-kal kevesebb, mint 5 éve. A fenntarthatóság a pénzintézet finanszírozási tevékenységében is kiemelt szempont, 2026-ra a teljes vállalati hitelállomány negyedét környezeti célt szolgáló beruházások fogják adni. Bara Gábor, a bank stratégiai vezetője a Portfolio-nak elmondta: a jövőben kedvezőbb konstrukcióban juthat majd kölcsönhöz, aki képes megfelelően kimutatni a környezeti hatásokat.
Augusztusban, az idén már a hatodik alkalommal csökkent a német ipari termelés az előző havihoz képest, elsősorban az energiatermelés visszaesése miatt - jelentette hétfőn a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Jelentős mennyiségű hitelt helyezett ki az Eximbank 2023 első félévében, sokkal többet, mint egy évvel korábban. Ebben a növekedésben nagy szerepe volt a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramnak. A bővülés várhatóan folytatódik a banknál idén és jövőre is. Ennek támogatása érdekében több, forintban és dollárban denominált kötvényt is kibocsátottak. A pénzintézet elmúlt időszakáról és jövőbeli terveiről Hoffmann Mihállyal az Eximbank pénzügyi vezérigazgató-helyettesével beszélgettük.
A villamosenergia-termelési és fogyasztási szokások megváltozása miatt a jövő a diszpécserek részéről már csak minimális beavatkozást igénylő autonóm hálózatoké, amelyben a mesterséges intelligencia is szerepet kap. Az erőforrás-, költség és időtakarékos adatalapú megoldások - mint például a Siemens Microgrid technológiája - már ma rendelkezésre állnak, és érdemes mielőtt elkezdeni a fejlesztések alkalmazását. A hazai elosztók, valamint az átvitelirendszer-irányító már belevágtak a digitalizációs átalakulásba, de a kihívás óriási és a cél még meglehetősen messzinek tűnik - derült ki a Portfolio Energy Investment Forum a villamosenergia-hálózat innovációs és digitalizációs lehetőségeit a jó gyakorlatok, nemzetközi tapasztalatok alapján körüljáró szekciójában.
Saját mesterséges intelligencia chipet fejlesztene ki a ChatGPT mögött álló OpenAI, sőt, már más chipgyártó cégeket is felvásárolna a hiány leküzdése érdekében.
A költségvetési hiánycél idei elvétése miatt a Fitch szerint bizonytalanná vált a jövő évi büdzsé deficitcélja. A hitelminősítő friss elemzése alapján Magyarország idén recesszióba csúszik, míg korábban stagnálásra számítottak.
A Portfolio által idén is megrendezett Energy Investment Forumon az energiahatékonyság, az ellátásbiztonság és a dekarbonizáció együttes magyarországi kihívásairól beszélgettek az iparág fontos szereplői. Kiderült többek között, hogy az energetikai trilemma melyik ágát tartják a legfontosabbnak a vezetők, de az aktuális nehézségek és kihívások is terítékre kerültek.
A Portfolio Energy Investment Forum 2023 konferenciáján iparági szakemberek, vezetők és kutatók gyűltek össze, hogy a jelenlegi, a zöldátállás és az ukrajnai háború által meghatározott energiapiaci környezetben megvitassák az aktuális kihívásokat és lehetőségeket. A piacon ugyanis kettős nyomás nehezedik a szereplőkre: a volatilis és a historikusan az átlagoknál magasabb energiaárak mellett kellene a karbonsemleges beruházásokat végrehajtaniuk. Érdekes módon erre sikeres megoldásokat a háború sújtotta Ukrajnából leshetnek el a magyar szereplők, még akár a nukleáris termelés esetében is: például az országban a Paksi Atomerőműben használt VVER-440-es reaktorok fütőanyagánál is sikerült már leválni az orosz forrásokról, helyette amerikai üzemanyagot használni.
Tegnap jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Portfolio Energy Investment Forum 2023 konferenciáján, hogy 2024. január elsejétől egyes, 2022. november 1-től zárolt körzetekben ismét lehetőség nyílik a HMKE hálózati betáplálására. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által most bejelentett honlap azon felhasználók részére készült, akik 2022. október 31-ét követően adták be, illetve tervezik beadni kérelmüket, és háztartási méretű kiserőművet (HMKE) szeretnének létesíteni, vagy a meglévőt bővítenék.
A német statisztikai hivatal, a Destatis pénteken azt közölte, hogy a feldolgozóipari ágazatban az új rendelések szezonális és naptári kiigazítással 3,9 százalékkal meghaladták a júliusiakat, amikor erőteljes, 11,3 százalékos csökkenést jegyeztek fel. Elemzői várakozások átlagában szerényebb, 1,8 százalékos növekedés szerepelt augusztusra.
A Nestlé Hungária Kft. kapacitásbővítő beruházásának nyomán 280 új munkahely jön létre Bükön, ez a fejlesztés is hozzájárul ahhoz, hogy idén is megdőljön a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja Magyarországon - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.
Csányi Sándorék a volt modell Tomán Szabinával együtt vágnak milliárdos üzletbe: Törökbálinton építenek szállodákat, lakásokat és irodákat - írja a hvg360.