A Revolut bevezette Magyarországon saját robottanácsadó szolgáltatását. A szolgáltatás az ügyfelek egyéni körülményeit – például a kockázattűrő képességet és a pénzügyi célokat – figyelembe véve állítja össze a portfóliót, mely kiegyensúlyozására a piacmozgások függvényében automatikusan kerül sor - közölte a Revolut.
A sokéves mélypontot jelentő 2022-es évet követően tavaly már az előző évek növekedési pályáját folytatta a magyar megtakarítási piac. A Portfolio számításai szerint még reálértéken is több mint 8%-kal nőtt a háztartások megtakarítása 2023-ban, köszönhetően annak, hogy a lakosság a fogyasztás visszafogásával reagált a magasabb inflációra. Mondani sem kell, hogy az állampapírok és a befektetési alapok lettek a megtakarítási boom nyertesei: 100 forintnyi új megtakarításból 50, illetve 42 forint ezekbe került. Megnéztük a többi pénzügyi eszközt is, hogyan teljesített.
A német vállalatok tavaly soha nem látott mértékben, 12 milliárd euróra növelték közvetlen befektetéseiket Kínában, jelezve, hogy erőteljesen igyekeznek bővíteni jelenlétüket a világ második legnagyobb gazdaságában. A Bundesbank alá tartozó Német Gazdasági Intézet adatait felhasználó jelentéséből kiderül, hogy ez a növekedés dacol az Európai Unió fokozódó szabályozásával, amely az ilyen befektetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt vezettek be.
Berlin és Párizs után a magyar képzőművészetben is fontos szerepet betöltő, az európai nagyvárosok hatását bemutató kiállítássorozat záró darabja február 21-től lesz látható a Virág Judit Galériában, ezúttal a Róma és Budapest közötti művészeti kapcsolatokat vizsgálva. A kiállításon március 28-ig közel 30 alkotó mintegy 100 művét lehet megtekinteni. Mennyire számítanak jó befektetési lehetőségnek manapság a műtárgyak, hogyan alakul a hazai műtárgypiac helyzete? Az igazán jó kvalitású művek akkor is tartják az értéküket, ha éppen gazdasági visszaesés tapasztalható? A Portfolio Kelen Anna művészettörténészt kérdezte.
Hat százalék körül lehet Magyarországon a hosszú távú egyensúlyi lakáshitel-kamatszint - mondja Becsei András, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, aki idén két számjegyű bővülést vár a hitelkihelyezésekben. A hitelpiac aktualitásai mellett a nemrég bejelentett infláció alatti díjemelés hátteréről, a megtakarítási piacról és az ügyfélkiszolgálás csatornáinak a változásairól is kérdeztük a bankszakembert.
Az MNB engedély nélküli tevékenységek gyanújával vizsgálódik az olajkutam.com nevű portált működtető amerikai céggel szemben. A társaság valótlanul állítja honlapján, hogy a pénzügyi felügyelet piacfelügyeleti vizsgálata lezárult volna. Befektetési döntés előtt mindig érdemes áttekinteni az MNB honlapján elérhető legális piaci szereplők lajstromát, illetve a befektetői figyelmeztetések listáját is - hívta fel a figyelmet a felügyelet.
Eseménydúsan teltek az előző napok az OTP háza táján, hiszen alig, hogy a bank komoly pénzhez jutott román bankja eladásával, máris zöld utat kapott az MNB-től arra, hogy év végéig nagy tételben vehesse saját részvényeit. Az OTP grafikonján ráadásul megjelent egy izgalmas technikai alakzat is, amely alapján érik egy nagyobb elmozdulás. Az OTP-vel kiemelten foglalkozunk a Portfolio Investment Day 2024 befektetési konferenciánkon, ahol a bank vezérigazgató-helyettese, Bencsik László beszél majd a bankcsoport helyzetéről, kilátásairól.
A mesterséges intelligencia által hajtott tőzsdei menetelés hallatán kétségkívül a legtöbb befektetőnek az Nvidia ugrik be, nem is véletlenül, hiszen csak idén több mint 45 százalékot emelkedett a papír. Vannak akik szerint a ralit már inkább a FOMO (Fear of Missing Out) hajtja, éppen ezért mutatunk most egy olyan részvényt, ami megfelelő lehet azoknak, akik lemaradtak az Nvidiáról.
Az amerikaiakat 2023-ban több mint 10 milliárd dollárral rövidítették meg a csalók, ami új rekordnak számít, a veszteségek közel felét befektetési csalások tették ki - derül ki a hivatalos amerikai adatokból.
Japán vállalatok mintegy 5348 milliárd jent (csaknem 36 milliárd dollárt) költöttek cégek felvásárlására az Egyesült Államokban 2023-ban, ami 30 százalékkal több a 2022. évinél - áll a vállalati felvásárlásokkal és egyesülésekkel foglalkozó tokiói Recof tanácsadó központ jelentésében.
Nagyot robbant a hír pénteken, miszerint ingyenes nyugdíj-előtakarékossági számlát (NYESZ) nyit a Magyar Államkincstár, amely, mint ismert, 20%-os befizetésarányos adójóváírás igénybevételére jogosít fel évente legfeljebb 100 ezer forint összegben. Két szempontból lehet a lépésnek hozzáadott értéke a befektetők számára: 1. más szolgáltatókkal ellentétben a kincstár díjmentes NYESZ-t kínál, 2. a legalább tízéves időtávban gondolkodó állampapír-befektetők jelentősen, akár 3 százalékponttal emelhetik meg ezzel várható éves hozamukat. A Portfolio számításai szerint húsz év alatt akár 3 millió forinttal többet kereshet az, aki az új NYESZ-en takarékoskodik, mint ha azon kívül vásárol állampapírt a kincstárnál.
Utoljára ma kapható a PMÁP kezdeti időszakban 9,9%-os kamatot fizető sorozata, holnaptól már csak a 7,9%-on induló új sorozatot vásárolhatják meg a befektetők. A hír múlt hét szerdai napvilágra kerülésének köszönhetően a múlt héten értékesítési csúcsot döntött a kifutó sorozat.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében az új Prémium Magyar Állampapírról (PMÁP) volt szó, amely keddtől már csak a korábbinál alacsonyabb kamattal érhető el az első kamatperiódusban. Vajon megőrizte még versenyképességét a PMÁP, vagy érdemes körülnézni más papírok között is? Erről kérdeztük Árgyelán Ágnest, a Portfolio pénzügyi elemzőjét. A második blokkban annak jártunk utána, hogy az elmúlt bő 20 évben az a befektető járt jobban, aki magyarországi ingatlanba fektette a pénztét, vagy az aki akár a magyar akár a tengerentúli tőzsdén fialtatta a vagyonát? Erről Futó Pétert, a Portfolio ingatlanpiaci elemzőjét kérdeztük.
Jön a Portfolio következő lakossági befektetési eseménye, a Portfolio Investment Day 2024. Február 22-én újra minden a pénz körül forog, várjuk azokat, akik idén is a legtöbbet szeretnék kihozni megtakarításaikból! A rendezvényre itt lehet regisztrálni.
Napokon belül új Prémium Magyar Állampapír érkezik, de csökkentett kamattal: az eddigi 9,9% helyett már csak 7,9%-os fix hozamot kínál az első kamatperiódusra. Az már most kijelenthető: annak, aki az infláció elleni küzdelem sikerében hisz, a FixMÁP, annak pedig, aki az infláció elleni harc kudarcát várja, a PMÁP lehet a jobb választás a következő 3 évre. Kiszámoltuk azt is, mennyit hoznak ezen az időtávon más állampapírok, de ebben a versenyben egyértelmű a győztes.
Meglepően magas a nyitottság a kriptoeszközökbe való befektetés iránt Magyarországon, derül ki a Portfolio és a Dorsum közös kriptopiaci felméréséből. A Portfolio olvasóinak körében végzett felmérés közel 1500 válaszadójának 74 százaléka már rendelkezik kriptoeszközökkel, ráadásul a többiek jelentős része sem zárkózik el a későbbi befektetéstől. A befektetők többsége fiatal, diplomás férfi, akik vállalhatónak látják a befektetéssel járó magas kockázatokat.
A bitcoint követő amerikai tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) elindítása elmélyíti a kriptovaluták volatilis világa és a hagyományos pénzügyi rendszer közötti kapcsolatokat, ami egyes szakértők szerint előre nem látható új kockázatokat hozhat létre - írja a Reuters.