Az amerikai igazságügyi minisztérium egyelőre nem adja áldását a Visa 5,3 milliárd dolláros felvásárlási tervére, amelynek keretében a cég a Plaid nevű fintechet venné meg – számol be a hírről a Financial Times.
Az európai bankok 2018. január 1-je óta alkalmazzák az IFRS 9 sztenderdet a hitelportfólió értékvesztésének meghatározására, melynek során a várható hitelezési veszteségek számszerűsítésekor a múltbeli veszteségekre vonatkozó tapasztalataik mellett az előretekintő várakozásaikat is figyelembe veszik. A jelenlegi járványhelyzetben az értékvesztés-számítások jelentős mértékben függenek a jövőbeli várakozásoktól, kulcsfontosságú, hogy milyen makrogazdasági szcenáriók mentén számolnak a bankok. De milyen várakozások körvonalazódnak a bankok hitelportfolió minőségének alakulásáról a 2020 I. féléves pénzügyi kimutatások alapján? Erre keresi a választ elemzésében Szabolcs Gergely, a KPMG senior menedzsere.
Az EKB október elején kiadta a digitális euróról szóló összefoglaló elemzését, amely iránymutatást ad ahhoz a döntéshez, melyet később hoznak meg az euró új formájának bevezetéséről. Az eurózóna jegybankja egyben azt is közölte, 2021 közepére születhet meg a döntés arról, hogy végül kibocsátják-e a digitális eurót, vagy felhagynak a tervvel. Összefoglaltuk, miről is szól ez az egész projekt.
A koronavírus-válság sem vetette vissza az amerikai bankok befektetési kedvét, a fintechek iránti éreklődésük a járvány alatt sem torpant meg összességében. Megmutatjuk milyen tényezők játszanak szerepet ebben és azt is, hogy mely szegmensek kapósak most igazán a fintech startupok körében, és hol csökkent a bankok érdeklődése.
Közleményt adott ki az MNB a Revolutról: az írásban azt akarják egyértelművé tenni, hogy a Magyarországon igencsak népszerű fintechcég melyik ága milyen szolgáltatást nyújt hazánkban és milyen jogszabályi feltételek vonakoznak a magyar ügyfelekre. A közlemény kiadására valószínűleg a Brexit miatt került sor, de közre játszhatott az is, hogy mostanság a fintechet sok kritika éri az inkumbens szereplők részéről.
Budapesten indult el tavaly a Mastercard Advisors, vagyis a kártyatársaság menedzsment tanácsadással foglalkozó csapatának európai központja, és máris további bővülést terveznek. Azért éppen Budapestre esett a választás, mert a régiós piacok a digitális fizetés világában rendkívül innovatívak: az érintésmentes fizetések arányánál a cseh és a magyar példát emlegetik külföldön, és hasonló a helyzet a mobilfizetés területén is. Ráadásul a fővárosban, "Európa közepén" az egyetemekről érkező friss diplomás tehetségeket is könnyen lehet találni. A Mastercard Advisors igazgatójával, Maklári Istvánnal beszélgettünk.
A Morgan Stanleynél dolgozó két, vezető árupiaci kereskedőnek is az állása bánta, hogy a WhatsAppot használták munkahelyi csevegésre – számol be a hírről a Financial Times. A Wall Street-i vállalatok egyre erőteljesebben lépnek fel az olyan kommunikációs csatornákkal szemben, amelyeket nem tudnak ellenőrizni.
A Revolut, a Transferwise és más külföldi fintechek egyre népszerűbbek Magyarországon, mert jóval olcsóbb számlaszolgáltatásokat nyújtanak, mint a bankok. Ennek a bankok szerint részben az az oka, hogy a külföldi fintechek nem Magyarországon adóznak, és nem kell többek közt tranzakciós illetéket sem fizetniük, egy olyan, 0,3-0,6%-os terhelést, melyet a bankok az ügyfeleken hajtanak be. A pénzintézetek szerint a fennálló helyzet versenyhátrányt eredményez számukra és már tárgyalnak a szabályozókkal a helyzet megoldására, de konkrét javaslat még nem született. A szabályozói álláspont szerint viszont nem okoz lényeges versenyhátrányt a tranzakciós illeték, hiszen csak 20 ezer forintot meghaladó átutalásokra érvényes. Sok szempontból egyébként akkor sem tűnne el a Revolut vagy a Transferwise árazási versenyelőnye, ha sikerülne valahogy rájuk terhelni a tranzakciós illetéket, de kétség kívül csökkenne a fintechek vonzereje.
Kijöttek a Bank of America harmadik negyedéves számai, ezekből kiderült, hogy a nagybank harmadik negyedévben elért 20,3 milliárd dolláros bevétele elmard az elemzők által várttól, az egy részvényre jutó 51 centes nyeresége azonban valamennyivel meghaladja a 49 centes várakozást. A befektetők egyelőre negatívan értékelik a számokat, a bank részvényárfolyama a nyitás előtti kereskedésben 1,84%-os mínuszban tartózkodik.
Ha Joe Biden nyeri az elnökválasztás, a bankoknak valószínűleg búcsút kell inteniük a 11 milliárd dolláros túlköltési bevételeiknek – állítják elemzők a CNN-nek.
Az MNB fontos klímabarát döntésnek tartja, hogy az első hazai kereskedelmi bank csatlakozott az energiahatékony ingatlanvásárlások és az ingatlanokon elvégzett energiahatékonyság-növelő beruházások kedvezményes hitelekkel történő ösztönzését célul kitűző nemzetközi kezdeményezéshez - olvasható az MNB közleményében.
London nagybankjai elkezdték visszarendelni azon alkalmazottaikat, akik eddig mediterrán nyaralójukból vagy szülőföldjükről dolgoztak távmunka keretében, ugyanis jelentős adóvonzata lehet annak, ha egy alkalmazott huzamosabb ideig külföldön tartózkodik – számol be a hírről a Financial Times.
A történelem legnagyobb gazdasági összeomlását jósolja David Hunter, a Contrarian Macro Advisors stratégája, melyre egy rövid, hurráoptimista rali után kerül majd sor – írja a Business Insider. A szakember elsősorban amiatt aggódik, hogy a gazdaságok túlzott eladósodása találkozik majd a koronavírus miatti csődhullámmal, a jegybankok stimulációs intézkedései pedig csak rontják a helyzetet.
Az évek óta alacsony kamatkörnyezet csak megnehezíti a mostani válságot – mondta Eric Rosengren, a bostoni Fed elnöke a CNBC-nek. Rosengren úgy véli, igazán láthatták volna előre a Fed döntéshozói, hogy ez lesz.
Hamarosan legfeljebb 20 perc alatt, a Revolutnál megszokott szelfis azonosítással és az új személyi igazolvány chipjének beolvasásával, teljesen digitálisan igényelhetünk hitelt, nyithatunk számlát a hazai bankoknál. A jogszabályi hátteret ehhez egy októberben élesedő MNB-rendelet teremtette meg, a technikai megvalósítás pedig már el is készült. Már nem kell sokat várnunk, hogy a bankok használatba vegyék a megoldást – ígéri a Lippert, egy hazai fintech cég. Bemutatjuk, hogyan is néz ki az általuk fejlesztett rendszer.
A JP Morgan 5 éves 30 milliárd dolláros programot hirdetett, amely a bank szerint segít felszámolni a rendszerszintű rasszizmust az Egyesült Államokban – írja a CNBC.
Az MNB azt szeretné, ha már az idei karácsonyi vásárlásnál használható lenne a január 1-jétől kötelezően életbe lépő erős ügyfélhitelesítési rendszer. A magyar bankok a szabályozó elvárásának megfelelően szeptember 14-ig lefejlesztették a háttérrendszereket, így technikailag gördülékeny lesz az átállás. Az MNB mai sajtótájékoztatóján arról is szó volt, hogy lehet elkerülni a leggyakoribb elektronikus fizetési megoldásokkal történt csalásokat.
A készpénz volt a koronavírus-járvány első napjainak nagy nyertese, de a félelem miatt felhalmozott készpénz nem sokáig maradt „king”: a készpénzhasználat csökkenésének mértéke idén nagyjából ötszörösére gyorsult az elmúlt években látotthoz képest. A bankok hatalmasat buktak az év első felében a pénzforgalmi bevételeikből, de év végéig sokat ledolgozhatnak ebből a McKinsey friss globális elemzése szerint. Az is kiderült, a világjárvány brutálisan felgyorsította a fizikai bankolásról való áttérést a virtuálisra, rengeteg fiókot zárnak be, és még több ATM-et szüntetnek meg a bankok.
Az NHP Hajrá konstrukció legfrissebb számairól tartott ma sajtótájékoztatót az MNB, ebben többek között elhangzott a jegybank azon titkos célja is, hogy idén év végéig 1000 milliárd forintos kihelyezést szeretnének látni.