A Fed döntése értelében idén már nem fizethetnek osztalékot az amerikai bankok és részvény-visszavásárlást sem tarthatnak. Az amerikai jegybank azt szeretné elérni, hogy a bankok kellő tőkével rendelkezzenek a koronavírus miatti gazdasági visszaesésben – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
A Moody’s ma öt magyar bank esetében vizsgálta felül korábbi minősítését, és bár a besorolásuk nem változott, a besorolás kilátását javítottá - derül ki a Moody's által közzétett közleményből.
Miközben a Facebook Libra virtuális devizáját (átmenetileg) elkaszálták a felügyeleti szervek, a nyugati jegybankok pedig többnyire még hallani sem akarnak arról, hogy digitális jegybankpénzt bocsássanak ki, Kína szép lassan építgeti a saját digitális devizáját. Az e-renminbi / digitális jüan néven ismert, hivatalosan digitális elektronikus devizaalapú fizetési rendszer (DC/EP) néven projektet már élesben tesztelik, a széles körű bevezetésre hamarosan sor kerülhet. Az e-jüan annyiban sajátos lehet, hogy inkább hasonlít majd egy mobilfizetési rendszerre, mint bármilyen működő virtuális devizára és ahelyett, hogy decentralizál, inkább még jobban elmélyíti a kínai államapparátus félelmetes megfigyelőrendszerét.
Argentína újabb szigorításokat lengetett be a tőkekontrollal kapcsolatban, ennek hírére sok argentin elkezdte kivenni a bankban tartott dollármegtakarítását – számol be a hírről a Bloomberg.
Több ezer, az Európai Unióban élő brit állampolgár bankszámláját zárják be év végével a brit bankok, mivel a Brexit miatt, ha addig nem lesz erről megállapodás, nem tudnak már határon átnyúló szolgáltatást adni a pénzintézetek – számol be a hírről a Bloomberg.
Több mint 2000 darab olyan jelentés szivárgott ki a nemzetközi médiában, melyben bankok ügyfeleik potenciális pénzmosási tevékenységeiről számolnak be az egyik amerikai pénzügyi felügyeleti szervnek, a Fincennek. A papírokból kiderül, hogy nagy, nemzetközi amerikai és brit bankok akarva-akaratlanul mostak pénzt a táliboknak, ex-szovjet oligarcháknak, drogcsempészeknek, piramisjátákosoknak, Észak-Koreának és Iránnak, a bankokon keresztül átfolyt, potenciálisan korrupcióhoz köthető összeg a jelentések szerint mintegy 2000 milliárd dollár, de valójában ez mindössze töredéke lehet a tényleges összegnek.
15 milliárd forintnyi kötvényt sikerült kibocsátania a Nemzetközi Beruházási Banknak (NBB) a Középlejáratú Banki Kötvény (KBK) programon belül - derül ki az NBB közleményéből.
A koronavírus-krízis kapcsán jelentősen megnőtt ismét a kriptodevizák iránti érdeklődés, hiszen a bitcoin az egyik legjobban teljesítő eszköz volt a világon a válság alatt. A lakossági befektetők és a profi hedge fundosok mellett a csalók is visszatértek a piacra: újabb és újabb átverésekkel szórják tele az internetet, melyek virtuális pénzekhez köthetők. Néhány régi klasszikus, mint a "titkos kriptobánya" vagy a "verhetetlen kereskedőrobot" mellett most újfajta csalások is megjelentek a piacon; megnéztük, melyek most a legveszélyesebb kriptopénzes átverések.
Megállapodott a CaixaBank kisebb riválisával, a Bankiával, a két pénzintézet fúziójából a legnagyobb, hazai piacon operáló bank jön létre – számol be a hírről a Bloomberg.
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsának döntése alapján a járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt a jegybank felszólítja a hitelintézeteket, hogy 2021. január 1-jéig hosszabbítsák meg az osztalékfizetés felfüggesztését, korlátozzák a nem javadalmazási célú részvény-visszavásárlásokat, illetve a változó javadalmazású kifizetéseket a javadalmazási politikájuk hatálya alá tartozó munkatársaiknak. A bankoknak fel kell készülniük a személyes helyett az esetleges újbóli írásbeli panaszügyintézésre és a jelzáloghitelekhez kötődő igazolások, dokumentumok ilyen módon való befogadására is - derül ki az MNB közleményéből.
Zajlik a Portfolio Sustainable World 2020 konferenciája, ahol a második szekcióban a fenntartható befektetések és zöld finanszírozás jövője került előtérbe. Az MNB szakértője elmondta, hogy 2021-től több újítással is találkozhatnak a piaci szereplők, a bankok kedvezményeket is kaphatnak, ha több zöld jelzáloglevelet bocsátanak ki.
Alacsony kamatok, pénzbőség, egymástól elváló árfolyamok és gazdaság – úgy tűnik, mintha ez lenne az új norma a világban. Zsiday Viktor, a Citadella alap portfóliómenedzsere szerint a koronavírus óriási változást hozott a makrogazdasági politikában, átléptük a Rubicont és új drogot talált magának a piac.
Spanyolország legnagyobb hazai piacra fókuszáló bankja jöhet létre, miután kiderült, hogy a CaixaBank és a Bankia fúzióról tárgyalnak – számol be a hírről a Financial Times.
A Fed tegnap bejelentette, hogy hibás számítás miatt tévesen írt elő magasabb tőkeképzést a Goldman Sachsnak és a Morgan Stanleynek az idei stressztesztek során – számol be a hírről a Financial Times.
A lengyel bankok nyeresége a nullára eshet az idén a koronavírus-járvány által kiváltott gazdasági válság, az ultraalacsony kamatszint és a bankadó hatására - jelentette ki a lengyel bankszövetség elnöke pénteken.
A Fitch Ratings szerint a kínai bankok nagyobb profitvisszaesést fognak elszenvedni az év második felében, mivel a koronavírus-válság miatt egyre több lesz a nemteljesítő hitel – számol be a hírről a CNBC.
Kína öt legnagyobb bankja legalább egy évtizede nem tapasztalt ekkora profit-visszesést, ahogy készülnek a pandémia miatt megugró nem teljesítő hitelállomány kezelésére – írja a CNBC.
Újfajta azonosítási módot engedélyezett és a szelfis azonosítás terjedését segítő szabálymódosítást hajtott végre az MNB a pénzmosásról és terrorizmusfinanszírozásról szóló rendelet frissítésével. Mostantól a jogszabályi háttere már megvan annak, hogy akár az új e-személyi chipjét egy mobiltelefonnal beolvasva nyissunk számlát, de persze ennek az azonosításnak a gyakorlati alkalmazásához még a technikai feltételek megteremtésére is szükség lesz. A rendelet szakszerű értelmezésében az MNB munkatársa segített lapunknak.
Figyelmeztetett az amerikai kiberbiztonsági hivatal (CISA) és az FBI: az Észak-Korea BeagleBoyz névre hallgató hackercsoport ismét aktív és az amerikai pénzintézeteket támadják – számol be a Forbes.