bankok

Döntött a szenátus: nekimennek a gyűlölt bankszabályoknak

Megszavazta az amerikai szenátus a válság után hozott Dodd-Frank banktörvényt átszabó törvényjavaslat tárgyalásának megkezdését. A törvénycsomag felülvizsgálatát kezdeményező javaslat mellett kiálltak a republikánusokkal karöltve mérsékeltebb demokrata szenátorok is, a végső döntés jövő héten várható. A benyújtott törvényjavaslat könnyítené a közepes méretű bankokra nehezedő szabályozói terheket.

Sokat tehet még a bankrendszer a versenyképességért

Az MNB Bankrendszeri versenyképességi index és további mutatók elemzésével a jegybank Versenyképességi jelentésében is értékeltük a hazai bankrendszer versenyképességét. Bár a magyar bankrendszer számos területen előrehaladást mutatott az elmúlt években, a hatékonyabb forrásallokáció eléréséhez további jelentős strukturális lépésekre van szükség. A bankokkal szembeni bizalom növelése és a lakossági felárak csökkenése a hitelek szélesebb körű elérhetőségével és a működési költségek csökkentésével érhető el, amelyben a bankrendszer digitalizációjának és az új háztartási hitelezési ciklus prudens felfutásának is fontos szerepe lesz.

Új marketingvezető a magyar Raiffeisennél

Yalcinkaya Veronika február vége óta irányítja az osztrák tulajdonú leánybank teljes marketing-kommunikációját, egyik fő célja a bank digitális értékesítési csatornáinak megerősítése.

Üzent a bankszövetség az MNB-nek

Üdvözli a Magyar Bankszövetség azt a három ajánlást, amelyet az ingatlan-értékbecsléssel, a nem teljesítő hitelekkel és a projekthitelek értékelésével kapcsolatban adott ki a Magyar Nemzeti Bank a múlt héten. Ugyanakkor diplomatikusan jelezték a bankok: túl rövidnek tartják a július 1-jéig tartó felkészülési időt.

Fontos döntés előtt Amerika: szétszedhetik Obama gyűlölt bankszabályait

Várhatóan hamarosan elfogad az amerikai szenátus egy olyan törvényjavaslatot, amely a 2008 után hozott banki szabályozási csomagot, a Dodd-Frank törvényt jelentősen lazítja. A politikusok ma főleg arról döntenek majd, hogy kiveszik-e az 50 és 250 milliárd dolláros eszközállománnyal rendelkező bankokat a pénzügyi rendszer stabilitása szempontjából fontos pénzügyi intézmények kategóriájából. A döntés lazább tőkekövetelményeket, a stressztesztek eltörlését és a végrendeletek szükségességének megszüntetését hozná majd a közepes pénzintézeteknek.

A botránybank kitalálta a nagy okosságot, elkezdte lehúzni a gazdag ügyfeleit

Pár hónapja még amiatt robbant ki botrány a Wells Fargo körül, hogy kiderült, több millió hamis bankszámlát nyitottak ügyfeleik nevére, hogy felhúzzák az értékesítési számaikat. Legújabban pedig amiatt vágta ki a biztosítékot a botránybank, hogy elismerte: többletdíjat számlázott ki privátbanki ügyfeleinek - számol be a hírről a Financial Times.

Izgalmas bankvásárlásokról beszélt Csányi Sándor

Ma hajnalban tette közzé tavalyi negyedik negyedéves és egész éves számait az OTP. A ma reggeli sajtótájékoztatón Csányi Sándor, és Bencsik László értékelte a bank eredményeit.

Nekimennek Trump emberei a bankok nagy mumusának

Azt fontolgatják az amerikai felügyeleti szervek, hogy megváltoztatják a Volcker-szabályt, ami megtiltja a bankoknak, hogy hedge fundokba fektessenek saját tőkét - állítják a Reuters bennfentes forrásai. A bankszektor évek óta lobbizik a könnyítésért.

Bomba hír a lakossági állampapíroknál - Ennyi volt a könnyű pénzszerzés a bankoknak?

Évek óta kritizálják az ÁKK-t, amiért hallgatólagosan beleegyezett abba, hogy a bankok is lakossági állampapírokhoz jussanak. Ez olyan méreteket öltött, hogy tavaly már több állampapírt vettek az intézményi szereplők, mint a magyar lakosság. És bár a lakossági állampapírok sikersztorijának köszönhetően érdemben nőni tudott a belföldi szereplők kezében lévő államadósság aránya, a lakossági állampapírok ilyen mértékű felfutása jelentős kamatfizetési terhet ró az államra és ezzel együtt az adófizetőkre. Itt azonban a fordulat: úgy értesültünk, nem hivatalos visszavásárlásba kezdett az ÁKK a bankoknál lévő lakossági állampapírokból, ezt végül az ÁKK is megerősítette.

Dőlnek a rekordok az OTP-nél - Ilyen hangulatban ez is kevés lehet

Sorra dőltek a rekordok tavaly az OTP-nél, soha nem volt még olyan magas a bank profitja a negyedik negyedévben, és egész évben sem, mint tavaly, ráadásul a várakozásoknál valamivel magasabbak lettek a tavalyi számok, az OTP menedzsmentje pedig már idén újabb bankvásárlással számol. Tényleg jól megy a banknak, ha csak ezt nézzük, pénteken emelkednie kellene az árfolyamnak, csakhogy eléggé elromlott a hangulat a tőzsdéken, most hajnalban úgy tűnik, hogy a csütörtöki szakadás után további esés jön az európai tőzsdéken. Ilyen szembeszélben nehéz lesz emelkedni.

Az összefoglalónkat most rendhagyó módon egy listára építettük fel, adunk egy checklistet az olvasóknak azokkal a pontokkal, amiket szerintünk érdemes figyelni az OTP-nél:

1. Marzserózió és volumenbővülés - Melyik az erősebb?
2. Sikerül megfogni a költségeket?
3. Mikor és miért emelkedik a céltartalékolás?
4. Még mindig a magyar OTP a király?
5. A külföldi bankok hoznak is, vagy csak visznek?
6. Erős a tőkehelyzet?
7. Eddig minden szép és jó, de milyen lesz a folytatás?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.