bankok

Nagy újítással készül az Erste a hitelezésben

A jelzáloghitelezésben a piaci átlag fölött, a személyi kölcsönöknél pedig az átlagnak megfelelő mértékben nőtt tavaly az Erste kihelyezése - hangzott el a bank mai sajtóeseményén. Idén a személyi kölcsönöknél, jövőre a jelzáloghiteleknél jelentkeznek új, teljesen digitalizált front-end rendszerrel. A lakás-takarékpénztáruk megtakarítási állománya átlépte a 10%-os piaci részesedést, a jelzálogbank pedig az államnál olcsóbban jutott forráshoz nemrég.

Soha nem látott nyereség a magyar Raiffeisennél

Történetének legjobb eredményét érte el 2017-ben a magyar Raiffeisen - jelentették be a társaság mai sajtótájékoztatóján. A 28,5 milliárd forintos adózás utáni eredmény több mint a fele a céltartalék-visszaírásoknak köszönhető, de eközben a hitelezés is szépen bővül a banknál, ezen belül a korábbinál erősebben a lakossági növekedésre fókuszálnak a jövőben.

Nagyhatalmi játszma miatt nem vehet bankot az OTP?

A múlt héten sokak meglepetésére nem hagyta jóvá az OTP romániai bankvásárlását a román jegybank. Indoklás nem volt, ezért is indultak el a találgatások arról, mi állhat a furcsa döntés mögött. A bankvásárlás meghiúsulását először megíró román lap most egy elég meredek elmélettel állt elő, szerintük az OTP nagytulajdonosa, Megdet Rahimkulov miatt nem vehetett bankot Romániában az OTP.

Nagy a versenyfutás az uniós ingyenhitelekért

Magyarország éllovas a régióban a visszatérítendő EU-források terítése szempontjából - mondja Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója. Interjúnkban a Budapest Bank eladásáról, a lakossági energiahatékonysági pályázatokról, az MFB Pontok jövőbeni sorsáról és egy közép-európai régiós fejlesztési bank létrehozásának tervéről is kérdeztük az állami tulajdonú pénzintézet vezérét. Április 18-ai Hitelezés 2018 konferenciánkon élőben is hallhatjuk Bernáth Tamást, valamint öt nagy kereskedelmi bank vezérigazgatóját.

Megvan, ki kerül a kínai felügyeleti monstrum élére

Összeolvasztotta a kínai kormány a bankfelügyeleti hatóságot (CBRC) és a biztosítófelügyeleti hatóságot (CIRC), az így keletkezett szervezet élére pedig a CBRC szigoráról ismert vezetőjét, Guo Shiquinget nevezték ki - írja a Reuters a Caixin értesülései alapján.

Gyilkosság és pénzmosás: egyre súlyosabb a máltai bankbotrány

Gyilkosság és pénzmosás: egyre súlyosabb a máltai bankbotrány

Azzal vádolják egy máltai privátbank vezetőjét, hogy mintegy 115 millió dollárt segített Venezuelából Iránba juttatni nyugati bankokon keresztül, megkerülve az Egyesült Államok szankcióit. Bankját, a Pilatus Bankot korábban egy újságíró megölésével is összefüggésbe hozták - írja a Financial Times.

Fáj az erős euró a Deutsche Banknak

Az euró erősödése a dollárral szemben és a magasabb finanszírozási költségek mintegy 450 millió euróval csökkentik a Deutsche Bank értékpapír üzletágának árbevételét 2018 első negyedévében - mondta James van Moltke, a társaság pénzügyi vezérigazgatója szerdán egy londoni befektetői konferencián.

Egyszerűen lerohanták az emberek a Fundamentát

Egyszerűen lerohanták az emberek a Fundamentát

Töretlenül növekszik a Fundamenta: tavaly 25%-kal több lakásszámlát értékesítettek, és 13%-kal több lakáshitelt helyeztek ki, mint egy évvel korábban. Mindkettő új rekordot jelent. A társaság a következő években nagy előrelépésre készül a digitalizáció területén. Tátrai Bernadett elnök-vezérigazgató a Portfolio kérdésére elmondta: nincs konkrét információjuk az állami támogatás csökkentésére vonatkozó kormányzati szándékról, és nem számítanak idén erre.

Nem kaphatnak haladékot a Brexit elől menekülő bankok

A Bundesbank felügyeleti ágának vezére arra figyelmeztette a Brexit elől menekülő bankokat, hogy nem kapnak haladékot az EKB-tól EU-s licenckérelmük benyújtására, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság és az EU megállapodott arról, hogy a szigetország kilépését késleltetik 2020 decemberéig - írja a Financial Times.

Kiderült, hogy egy EU-s ország lényegében pénzmosodaként üzemel

Kiderült, hogy egy EU-s ország lényegében pénzmosodaként üzemel

Kiderült, hogy Lettországban nemcsak egy, hanem összesen hat bank segített Észak-Koreának pénzt mosni, az Egyesült Államok azért szállt rá csak az ABLV-re, mert az ország pénzügyi felügyelete nem bírságolta meg a pénzintézetet, míg a maradék ötöt szimbolikus bírsággal sújtotta. Mivel rendszerszintű problémáról van szó, a "volt-szovjet Svájc" most nekiáll, hogy felszámolja tetemes offshore bankszektorát - írja a Financial Times.

Állampapírra cserélték lekötött betéteiket az önkormányzatok

Ebben az évezredben még nem látott szintre, 30 milliárd forint alá süllyedt az önkormányzatok lekötött betét állománya, ugyanis ennek jó részét állampapírra cserélték - hívja fel a figyelmet a Világgazdaság mai cikke.

Itt a bejelentés: nem vehet román bankot az OTP

Elutasította a Banca Romaneasca felvásárlásának jóváhagyását a román jegybank csütörtökön, így az OTP nem veheti meg a pénzintézetet - jelentették be. A Reuters szerint nem indokolták a döntést, de az OTP menedzsmentje már számított a kedvezőtlen lépésre.

Megemelte OTP-célárát az UBS

A vételi ajánlásának megerősítése mellett 11 100-ról 13 150 forintra emelte meg az OTP célárát az UBS.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.