bankok

Tolja a pénzt a demokrata politikusok alá a bankszektor

Elkezdték finanszírozni Amerika bankjai azokat a demokrata szenátorokat, akik olyan államokból jöttek, melyeknek lakossága többségében Donald Trumpra szavazott a 2016-os választásokon.

Intesa-elnök: izgalmas lehetőségeket látunk Magyarországon

A nyereségesség növelése jelenti a legnagyobb kihívást az európai bankok számára, nehézséget okoz nekik még a tőkeköltségek fedezése is. A stratégiaváltási hullámhoz csatlakozó Intesa Sanpaolo számára azonban ez kiváló alkalom a piac túlteljesítésére - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Gian Maria Gros‐Pietro, az Intesa Sanpaolo igazgatóságának elnöke, aki egy kiállítás megnyitójára érkezett Budapestre. Szavaiból kitűnik: nagyon erősen bízik magyar leánybankjukban, a CIB Bankban, amely előtt a következő négy év során szerves növekedési pályát lát. Egyik céljuk, hogy a bankot piacvezetővé tegyék a digitális megoldások és szolgáltatások terén.

Lemond a pénzmosási botrány miatt a legnagyobb dán bank vezére

Lemondott a legnagyobb dán bank, a Danske Bank vezérigazgatója a társaság észt fióktelepét sújtó pénzmosási botrány miatt. Egyes becslések szerint 2007 és 2015 között 9,1 milliárd dollárt moshattak itt tisztára, többek között Vlagyimir Putyin orosz elnök családja és az orosz titkosszolgálatok is használhatták a számlákat.

Csányiék már nagy tételben veszik az OTP-t - Érdemes beszállni melléjük?

2016 után idén ismét nagy tételben veszi az OTP részvényeit Csányi Sándor szingapúri alapja, a Sertorius Global Fund. Ha a korábbi vételeket visszanézzük, a Sertorius nem hibázott, nagy nyerő van a pozikon, és már rövid távon is jól időzítettek. Az év elején elért csúcsról már 18 százalékot esett az OTP árfolyama, ez alapján is jó ötletnek tűnik együtt úszni most a Sertoriusszal, azonban egyrészt divat lett kerülni mostanában az olyan eszközöket, mint az OTP részvényei, másrészt nagyon távolról nézve nem szép a technikai kép, ezek óvatosságra intenek.

Egy óriásbankot raknak össze három bankból Indiában

Bejelentette tegnap az indiai kormány, hogy összeolvaszt három állami bankot: a Dena Bankot, a Vijaya Bankot és a Bank of Barodát. Ezzel egy 190 milliárd dollárnyi eszközállománnyal rendelkező pénzintézet jönne létre, amely az ország harmadik legnagyobb bankja lenne - írja a Quartz.

A válság óta nem kerestek ennyit a sztárbrókerek

A Wall Street-en dolgozó brókerek fizetése tavaly átlagosan 13 százalékkal emelkedett, ezzel a 2008-as pénzügyi válság beütése óta a legmagasabb fizetéseket vihették haza.

Vége a nagy magyar banki trükknek? Közeleg az igazság pillanata

Vége a nagy magyar banki trükknek? Közeleg az igazság pillanata

Az utóbbi 2,5 évben akkora nyereséget ért el a magyar bankszektor, amekkorára a válság előtti boom idején még 4 évre volt szüksége. Mégsem mondhatjuk, hogy ma jobban megy a magyar bankoknak, mint valaha. Egy tipikusan válság utáni, ma már kifulladóban lévő jelenség nélkül nem 14-15%, inkább 8-9% lenne a szektor tőkearányos megtérülése.

Új vezérigazgató-helyettes az Eximbanknál

Szeptember 14-től új vezérigazgató-helyettest nevezett ki az Eximbank élére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - derül ki a társaság közleményéből.

Jelentős profitemelkedésre számít a svájci nagybank

Éves szinten 5-6 milliárd svájci franknyi profitot vár a következő két évben Tidjane Thiam, a Credit Suisse vezére, erről a svájci NZZ újságnak adott interjúban beszélt - írja a Reuters.

Indul a

Indul a "bankártinder"

A Tinderhez hasonló alkalmazást dob piaca egy kis oregoni bank, mellyel fiókjainak forgalmát akarja növelni. Az ügyfelek végigpörgethetik a bank alkalmazottjainak adatlapjait, majd ha találnak egy olyan ügyintézőt, aki szimpatikus, egyből időpontot is egyeztethetnek vele.

Óriási költözést fontolgat a Deutsche Bank

Azt fontolgatja a Deutsche Bank, hogy eszközei nagy részét Frankfurtba helyezi át Londonból, hogy a Brexit után is megfeleljen az EU-s szabályozói igényeknek - írja a Reuters.

Ki kellett volna menteni a kapzsi bankárokat, hogy ne égjen le a világ

Bankcsőd, pánik és tűzoltás dollárbilliókkal - többek között erről szólt 10 évvel ezelőtt a globális pénzügyi válság legforróbb időszaka, amikor a Lehman Brothers becsődölt. Ez a történet sokkal többről szól, mint kapzsi bankárokról, akik tönkrevágták a világgazdaságot. Sőt, ez a közvélekedés valójában téves. Ma már tudjuk, hogy a pénzügyi válság egy soktényezős, bonyolult folyamat eredménye volt, amelyben éppúgy előkerülnek az alacsony kamatok, mint a rossz szabályozás és az általános nyereségvágy. Az alábbiakban közérthetően elmeséljük, mi is történt pontosan az évszázadunk legsúlyosabb gazdasági felfordulásában.

600 milliárd dollár égett el egy pillanat alatt, a befektetők bottal üthetik a nyomát

Tíz éve dőlt össze a Lehman Brothers, kirobbantva ezzel az emberiség történelmének második legnagyobb pénzügyi válságát. A pénzintézet rengeteg hitelt vett fel ahhoz, hogy eszetlen növekedését finanszírozni tudja, majd likviditáshiány miatt több mint 600 milliárd dollárnyi adóságot maga mögött hagyva bedobta a törölközőt. Miközben a hitelezők a mai napig harcolnak azért, hogy legalább tőkéjük 30-40%-át visszaszerezzék, a Lehman részvényesei és lakossági befektetők tömkelege az összes pénzét elbukta - sokan az utóbbiak közül ráadásul 100% tőkegarantált, állítólag teljesen kockázatmentes termékeket vásároltak meg. A Lehman vezetői nemhogy börtönt, de még pénzbírságot sem kaptak, a bankcsoport alkalmazottai közül pedig sokan már saját hedge fundot üzemeltetnek, a volt vezérigazgató például egy privátbanki tanácsadócég vezérigazgatója.

Csak ezen a héten több mint egymilliárd forintért vett OTP-t Csányi szingapúri alapja

OTP-részvényeket vásárolt a Csányi Sándorral szoros kapcsolatban álló szingapúri alap, a Sertorius Global Opportunities Fund csütörtökön 63 000 darab OTP-részvényt vásárolt, 628,23 millió forint értékben. A szingapúri alap szerdán 430,74 millió forint értékben vette az OTP-t, a Sertorius szerdán és csütörtökön összesen 1,058 milliárd forint értékben vásárolt OTP-részvényeket.

Évekig folyó csalás, személyes bosszú: ennyin múlt a világ összeomlása?

Szombaton lesz tíz éve, hogy a Lehman Brothers csődöt jelentett, ami a 2008-as pénzügyi válság ikonikus pillanata volt. A folyamat elindítója az ingatlanpiaci buborék kipukkadása volt, de menet közben volt több olyan pillanat, amikor még enyhíteni lehetett volna a károkat, de nem akarták vagy nem ismerték fel a veszélyt. A válság kitörésének tanulságait sokan megírják a napokban, mi most néhány olyan apró mozzanatot idézünk fel, melyek akár meg is fordíthatták volna a dolgok menetét. Ezekből látszik, milyen apróságokon múlt a Lehman csődje, ezekre az apró momentumokra vélhetőleg sokkal kevesebben emlékeznek tíz év távlatából.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.