Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter csütörtökön amerikai bankvezérekkel folytatott megbeszélésén megerősítette, hogy az ország bankrendszere erős és szilárd - áll az amerikai pénzügyminisztérium Reuters által idézett közleményében.
A Duna Takarék Bank is csatlakozhat a szövetkezeti hitelintézetek integrációjához – derült ki a Gazdasági Versenyhivatal minap közzétett hatósági bizonyítványából. Innen már egyenesnek tűnik az út az MBH Bankba való beolvadás felé.
A Deutsche Bank beleegyezett, hogy 75 millió dollárt fizessen azoknak a nőknek a perében, akik azt állítják, hogy a néhai Jeffrey Epstein pénzember zaklatta őket, és azzal vádolják a német bankot, hogy elősegítette a szexkereskedelmet – írja a Reuters.
A finanszírozott összeg szempontjából 19,5%-os növekedést, a szerződött darabszámot tekintve viszont 12,5%-os visszaesést könyvelt el a magyar lízingpiac az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Előbbi 2008 óta nem látott csúcsot, utóbbi viszont a 2016-os szint alatti mélypontot jelent.
Ismét drágulnak a lakáshitelek Amerikában, és csökken irántuk a kereslet: az előző heti 6,48%-ról 6,57%-ra emelkedett a 30 éves fix kamatozású jelzáloghitelek átlagkamata az USA-ban, a jelzáloghitel-kérelmek összege pedig 26%-kal maradt el az egy évvel korábbitól – írja a CNBC.
A francia hatóságok 2,5 milliárd euró adóhátralékot akarnak behajtani az ország bankjaitól, mivel a gyanú szerint részt vettek a Cum-Cum néven elhíresült osztalékadó-csalási ügyletekben - közölte Gabriel Attal költségvetési miniszter.
A német Commerzbank az első negyedévre csaknem megduplázódó, 580 millió eurós profitról számolt be, ami a vártnál jobb eredmény, többek között az erős kamateredménynek köszönhetően.
A 2022-es rekordnyereség után újabb csúcsra (6,65 milliárd euróra) ért a Magyarországon működő régiós bankcsoportok nyeresége az idei első negyedévben. Tovább tart a bankszektorban a „kegyelmi állapot”: bár a hiteldinamika jócskán visszaesett, az emelkedő kamatkörnyezet és az alacsony kockázati költségek kombinációja erősnek mondható, 13,5 és 24,0 százalék közötti tőkearányos megtérülést (ROE) eredményezett mind a hat, általunk megfigyelt banknál.
Az MBH Bank átadta kedden Miskolcon első, a pénzintézet új arculati elemeit megjelenítő és a változó hazai ügyféligényeknek megfelelően, átfogóan megújított fiókját. Az eseményen beszédet mondott Barna Zsolt elnök-vezérigazgató is.
Az egy évvel korábbi 452 millió eurónak csaknem a duplájára rúgó, 882 millió eurós nettó eredményt ért el az első negyedévben a KBC, többek között a növekvő bevételeknek és a nettó céltartalék-feloldásnak köszönhetően, miközben a biztosítási üzletág meglehetősen hatékonyan működött. A 2022-es évre már kifizetett 4 eurós osztalékon felül a többlettőke felosztását tervezi a pénzügyi csoport, ami részvény-visszavásárlás és rendkívüli osztalék formájában történhet.
Július 1-jétől több ponton is változtat az MNB a természetes személyek eladósodását korlátozó adósságfékszabályokon. A legnagyobb változás csak a hitelfelvevők legfeljebb néhány százalékát fogja érinteni, ugyanis csak a nettó 500 és 600 ezer forint között kereső, ráadásul kifeszített módon eladósodó hitelfelvevőknél effektív. Itt azonban nem kell, hogy megálljon az MNB: a jegybanktörvény év végi módosítása egy harmadik elemmel is kibővítette az adósságfékkel kapcsolatos szabályozási lehetőségeit, ám ezzel egyelőre nem élt a jegybank.
Az Európai Központi Bank kamatemelései már a célegyenesben vannak - mondta Luis de Guindos, az EKB alelnöke egy olasz lapnak, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a magasabb hitelfelvételi költségek stresszt okozhatnak a bankok eszközminőségében, még akkor is, ha a mutatók eddig egészségesek maradtak, és egyelőre a magasabb kamatmarzs bőven kompenzálja a bankokat a nemteljesítő hitelek kezdeti emelkedéséért.
A jelzáloghitelek 45%-át hitelközvetítőknél veszik fel a magyar családok, nem véletlen tehát, hogy ezek a cégek most a lakáshitelezés hatalmas esésének a legnagyobb vesztesei. Már tavaly is csak 2%-kal nőtt a független hitelközvetítők jutalékbevétele Magyarországon (21,0 milliárd forintra), a Portfolio múlt heti Hitelezés 2023 konferenciáján azonban kiderült, hogyan alkalmazkodnak a hitelközvetítők az idén várható visszaeséshez.
Az OTP Bank "teljességgel méltatlannak" tartja, hogy az ukrán Antikorrupciós Ügynökség (NAZK) a háború nemzetközi szponzorai közé sorolta, és arra fog törekedni, hogy erről meggyőzze az ukrán illetékeseket is. A magyar bank úgy véli, a NAZK téves döntésének feltehetően az volt az alapja, hogy összekeverték az Oroszországban is van Donyeck nevű település,
Nincs vége a regionális bankok válságának Amerikában, a politikai döntéshozóknak és a befektetőknek is fel kell készülniük a szektorban a tartós stresszre – jelentette ki Randal Quarles, a Federal Reserve bankfelügyeletért felelős korábbi alelnöke.
A Magyar Nemzeti Bank és a Pénziránytű Alapítvány egy közös innovatív kezdeményezéssel, a megújult Diákszéf mobilapplikációval kívánja erősíteni a 8-14 éves korosztály pénzügyi tudatosságát a digitális világban. Az MNB által üzemeltetett, kereskedelmi banki partnereket is bevonó Diákszéf mobilapplikáció megújult verziója már valódi pénz kezelésére is képes. Így az Európai Unióban a Diákszéf kezdeményezés az első, lakossági ügyfelek számára is elérhető digitális jegybankpénz pilot projekt.
Már elérthető a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy döntött a kormány a kamatstop meghosszabbításáról. Ezzel párhuzamosan azt is bejelentették, hogy meddig maradhat biztosan érvényben az intézkedés. Vendégünk volt Palkó István, a Portflolio vezető pénzügyi elemzője. A második részben az OTP Bankkal foglalkoztunk, amely az elmúlt 10 évben több mint egy tucat pénzintézetet felvásárolt és sokszor a könyv szerinti értéknél alacsonyabb vételárat fizetett. Hogy ez hogy lehetséges, arról Nagy Viktort, lapunk vezető részvényelemzőjét kérdeztük.
Friss adatokat osztott meg a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a kamatstopban lévőkről és az általuk elért megtakarítás összegéről. A közlemény alapján 2023 közepéig 220-225 milliárd forintot mozgat át az intézkedés a bankoktól a hiteladósok zsebébe, ezt a második félévben pedig további 100-105 (a Portfolio becslése alapján is legalább 70) milliárd forinttal fejelheti meg az intézkedés bejelentett meghosszabbítása.
2023. december 31-ig meghosszabbította a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020, az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020 és az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 igénybevételi lehetőségét - közölte a bank.
Fennmarad a kamatstop, amíg nem csökken 10% alá az alapkamat, és legalább részben megmaradhatnak jövőre is az extraprofitadók – derült ki a mai Kormányinfón. A kamatstopos döntés becslésünk szerint még legalább 70 milliárdjába, az adóügyi pedig jövőre akár több mint 200 milliárdjába is kerülhet a bankszektornak. Bár a kamatstopos ügyfelek számára jó hír a kamatstop meghosszabbítása, ezzel együtt szinte biztossá vált, hogy jelentősen emelkedni fognak a törlesztőrészletek akkor, amikor tényleg kivezeti majd a kormány az intézkedést, hiszen nem azon a kamatszinten vezetik ki, ahol bevezették. Sőt, lehetnek olyanok, akik akár 20%-ot megközelítő lakáshitelkamatot fognak fizetni még a kamatstop kivezetése utáni hónapokban is. Mutatjuk, miért.