Az orosz hadvezetés vasárnap jelentette be azt, hogy erőik elfoglalták a donyecki Szoledár városától közvetlenül nyugatra fekvő Blahodatne falut. A település fontos utánpótlási útvonalnak számított a szorult helyzetben lévő bahmuti ukrán védők számára.
Lényegében bekerítette az orosz haderő Bahmutot (oroszul Artemovszk), szinte teljesen elvágva a város utánpótlási vonalait - írja az orosz TASzSZ hírügynökség az "Ahmat" különleges műveleti csoport és a "Luhanszki Népköztársaság" milíciáinak közlésére hivatkozva.
Mind Ukrajna, mind nyugati hírszerzési szervezetek és elemzők úgy látják, hogy nagy esélye van annak, hogy az orosz haderő újabb átfogó támadási hullámot indít Ukrajna ellen a következő napokban, hetekben, esetleg hónapokban. Úgy tűnik, az aggodalmakat az orosz csapatmozgások alá is támasztják, olyannyira, hogy elképzelhető, hogy a támadást előkészítő műveletek már meg is kezdődtek. Akárhogy is nézzük, a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére logikus lépés lenne egy újabb orosz összevont művelet, hiszen azzal, hogy 4-6 héten belül újabb, igencsak jelentős méretű NATO-fegyvercsomag érkezik Ukrajnába, rá lesz kényszerítve Oroszország arra, hogy rövid időn belül, jelentős műveleti sikereket érjen el a "különleges műveleti zónában."
Egy CNN-nek adott telefonos interjúban Szerhi Cserevatji, az ukrán fegyveres erők szóvivője elismerte, hogy csapataik elhagyták a Bahmuttól északra fekvő Szoledár városát, melyet az orosz erők az év eleje óta ostromolnak.
Amerikai és nyugati tisztviselők arra próbálják rábírni Ukrajnát, hogy erőfeszítéseit ne a stratégiailag jelentéktelen Bahmut körüli felőrlő harcokra összpontosítsa, hanem inkább egy lehetséges déli offenzívában gondolkodjon. Egy ilyen, más stílusú harcban az ukránok jobban ki tudnák használni az elmúlt időkben kapott, több milliárd dollár értékű nyugati fegyvereket – írja a CNN.
A kijevi vezetés további nemzetközi fegyveres támogatását sürgette az amerikai szövetségi törvényhozás Ukrajnában járt küldöttségét vezető Lindsey Graham republikánus szenátor keddi sajtótájékoztatóján. Graham Ukrajna támogatása kapcsán kijelentette: "Nem cél amerikai katonákat küldeni Ukrajnába, és nem cél a harmadik világháború kirobbantása sem, hanem az a cél, hogy megállítsák a támadást, és kiszorítsák Oroszországot Ukrajnából, és felelősségre vonják."
Evgenyij Prigozsin, az orosz Wagner-csoport vezetője múlt héten jelentette be azt, hogy csapatai elfoglalták a Bahmuttól délre fekvő Kliscsijivka falut. Bár az ukrán vezérkar akkor még cáfolta a hírt, egyre több jel utal arra, hogy mostanra tényleg az oroszok kezére került a település.
Továbbra is a Donyeck megyei Bahmut a leghevesebb harcok színtere, de jelentések szerint az oroszok Zaporizzsja megyében is támadást indítottak. Ukrajnában egy újabb, tavaszi orosz offenzívára készülnek, a védekezéshez a megtámadott az országnak nagyszámú nyugati harckocsira lenne szüksége. Németország egyelőre nem döntött az Ukrajnának szánt Leopard 2-es harckocsik ügyében, amiért éles kritikákat kapott szövetségeseitől. Arról viszont már sikerült döntést hozni, hogy Lengyelországban megkezdődik az ukrán katonák kiképzése a Leopard 2-es harckocsik kezelésére. Franciaország nem zárja ki, hogy Leclerc típusú harckocsikat szállít Ukrajnának támogatásul az Oroszország elleni háborúban – mondta vasárnap Emmanuel Macron francia államfő Olaf Scholz német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban.
Hétfőn elterjedt a hír, hogy a korábban Norvégiában őrizetbe vett orosz Wagner zsoldoscsoport egykori parancsnokát kitoloncolhatják Oroszországba, ahol valószínűleg a biztos halál vár rá az "árulásáért". Az őt védő ügyvéd cáfolta az állításokat - írta meg a Reuters.
Egy közel 500 ezer követővel rendelkező orosz nyelvű, ukrajnai háborúval foglalkozó Telegram-csatorna ma kirakott egy posztot arról, hogy Bahmut térségében megsemmisítette az orosz haderő az első M1A1 Abrams-harckocsit. A bejelentéssel csak egy baj van: az Egyesült Államok egyetlen Abramst sem küldött az ukránoknak és úgy néz ki, egyelőre nem is fog.
Németország hírszerzése aggasztónak tartja az ukrán hadsereg veszteségeit az orosz erők elleni harcokban a kelet-ukrajnai Bahmut városában – írta meg a Reuters a német Spiegel információi alapján.
Az Artemivszk (Bahmut) közvetlen peremkörzetéhez tartozó Kliscsijivka község teljes elfoglalásáról tett bejelentést csütörtöki Telegram-bejegyzésében Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magáncég alapítója.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerdán is elkészítette szokásos, orosz-ukrán háborúval foglalkozó napi jelentését, melyben ezúttal Szoledár orosz kézre kerüléséről, valamint a bahmuti ukrán csapatok helyzetéről értekeztek.
A Donyeck melletti Verhne Vodjane község teljes területének és Marjinka város összes magasabb épületének elfoglalásáról, valamint a Szoledarhoz közeli Szil vasútállomás bevételéről tett bejelentést médianyilatkozataiban kedden Gyenyisz Pusilin, az Ukrajnától elcsatolt Donyecki Népköztársaság Moszkva által megbízott vezetője.
Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök, aki pár napja hivatalosan is az Ukrajna elleni invázió főparacsnoka, parancsot kapott arra Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, hogy 2023 márciusáig foglalja el a Donbaszt – állítja az ukrán hírszerzés információira hivatkozva a Kyiv Independent.
Több helyi forrás szerint is nagyszabású támadást kezdett az orosz Wagner zsoldosbrigád a Bahmuttól délre található Kliscsijivka (orosz forrásokban Kliscsevka) település ellen azután, hogy Szoledárt szinte teljesen elfoglalták.
Az amerikai kormány becslései szerint 4000 Wagner-zsoldos elesett és még 10 ezer megsérült a Bahmut és Szoledar körüli harcokban, ezzel a formáció közel 30%-a harcképtelenné vált – írja a Financial Times.
Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem szabad csak Szoledarra figyelni, mert a bahmuti front déli része is fontos. Kiemelte: Bahmuttól délre jó eséllyel beszakadt a front, és ha itt az oroszok tovább tudnak menni, akkor elvághatják a H-32-es utat, ami Bahmut egyik fő utánpótlási vonala.
Folyatódnak a harcok a Donyeck megyében lévő Szoledar városért - közölte az ukrán vezérkar péntek esti harctéri helyzetjelentésében, szembehelyezkedve ezzel az orosz védelmi minisztérium bejelentésével, miszerint az orosz erők elfoglalták a települést. Korábban beszámoltunk arról, hogy helyi források alapján úgy tűnik, hogy ha nem is tisztították még meg az oroszok teljesen a várost, a településen csupán elszórtan vannak harcok.