A hét elején tette közzé gyorsjelentését az AutoWallis, a friss számok közzététele után a Concorde is értékelte a vállalat eredményét, az elemzőház tartja korábban megfogalmazott ajánlását és célárát.
Augusztusban 10 924 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 30 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a DataHouse Kft. adatai alapján.
A kedvezőtlen működési környezet ellenére az AutoWallis bevétele nagyjából stagnált az idei első félévben, azonban a koronavírus negatív hatásai miatt veszteséges lett a vállalat, az eredmény visszaesésének elsődleges oka a koronavírus okozta repülőtéri forgalom teljes leállása miatt visszaesett autóipari szolgáltatások, valamint a nemzetközi disztribúciós üzletágban a korábban legnagyobb fedezettermelő modellek (Ssangyong Korando, JLR Discovery) kifutása, és a pótlásra érkezett új modellek késedelme miatt átmenetileg visszaeső fedezettermelő képesség volt.
A koronavírus-járvány okozta sokk után kezdenek magukhoz térni az autópiacok, a visszaépülés dinamikája viszont kontinensenként, országonként eltérő. A piaci kereslet volatilitása, az ebből eredő kiszámíthatatlanság pedig hatalmas kihívást jelent az iparági szereplők számára. A kialakult helyzetet tovább nehezíti a biztonságos munkakörülmények biztosítása, az új technológiákra történő átállás. Jó hír viszont, hogy a járvány hatására a hazai vállalatok pozíciója tovább erősödött az egyes cégcsoportokon belül, amely hatalmas lehetőséget jelent Magyarország számára. Ahhoz viszont, hogy ezt meg tudják ragadni az iparági szereplők, az állam további támogatására is szükség van. Többek között ezek derültek ki abból az exkluzív körinterjúból, amelyet a jövő szerdán megrendezésre kerülő Járműipar 2020 online konferencia résztvevőivel, Győri Imrével, Kis Istvánnal, Lőre Péterrel, Mesics Olíviával, Salgó Andrással és Urbán Lászlóval készített a Portfolio.
Az egyik legforróbb téma most a tőzsdéken az elektromosautó-gyártó szegmens, így kiemelt figyelem övezte az Xpeng Motors részvényeinek csütörtöki első kereskedési napját. A papírforma teljesült, hiszen a jegyzési árhoz képest több mint 50 százalékos pluszban nyitott a részvény.
Egy újabb elektromos autó gyártó érkezik az amerikai tőzsdére, az Xpeng Motors igyekszik kihasználni, hogy a részvénypiacokon az egyik legforróbb téma most az EV (electric vehicle) szegmens. A cég részvényei iránti befektetői érdeklődés miatt a korábban tervezettnél több részvényt fog kibocsátani a társaság, emellett az eredeti jegyzési árat is felemelték, így lényegében a tervezettnél másfélszer több tőkét vonhat be a cég, amely még soha nem ért el profitot, ez azonban hidegen hagyja a befektetőket.
A Volkswagen csoport bejelentette, önvezető rendszerét a kínai Hofej városában fogja tesztelni. A pilot projekt keretében elektromos meghajtású Audi e-tron modelleket szerelnek majd fel a rendszerükkel és vizsgálják annak működését.
Az amerikai iSeeCars.com adatai alapján a Tesla Model 3 a használtautó-piac sztárja, az amerikai elektromosautó-gyártó legkisebb modellje ugyanis gyorsabban talál új gazdára az oldalon, mint bármelyik másik gyártóé.
Arra kéri a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall a tagintézményeit, hogy csökkentsék munkanapjaik számát heti négy napra annak érdekében, hogy ne legyen szükség tömeges elbocsátásokra – számol be a World Economic Forum. A német munkaügyi miniszter nyitott a javaslatra, de sokan ellenzik.
Vizsgálatot indított a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) a Porsche autógyártó társaság ellen benzinüzemű motorok manipulációjának gyanúja miatt - írták kedden német lapok.
Hatalmas üzlet az autógyártás, az iparág meghatározó szereplői óriási árbevételeket értek el az utóbbi években. Igaz volt ez 2019-re is, amely során a sokasodó kihívások ellenére rengeteg új járművet adtak el szerte a világon. A Visual Capitalist most elkészített egy rendkívül izgalmas ábrát, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy a világ autógyártói mekkora árbevételt vágtak zsebre minden egyes másodpercben tavaly.
Bár a világ nagy autógyártói is egymás után rukkolnak elő elektromos modellekkel, ebben a témában egyértelműen a Tesla jut elsőként eszünkbe, róla szólnak a hírek, vele van tele a sajtó, ami nem kis részben Elon Musknak, a mémeknek és botrányoknak is köszönhető, ráadásul a cég részvényárfolyama is rakétaszerűen emelkedik, az idei ralival a Tesla lett a világ legnagyobb piaci értékű autógyártója. Pedig, ha csak a tőzsdei jelenlétet nézzük, akkor már nincs egyedül a Tesla, egymás után érkeznek a trónkövetelők, egyre több a tőzsdén jegyzett elektromosautós cég, amelyek többsége azért eddig inkább csak az ígéretekkel és lehetőségekkel csábította a befektetőket, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetett volna a részvényeikkel pénzt keresni, sőt. Megnéztük, milyen vállalatok részvényein keresztül szállhatnak be a befektetők az elektromobilitás forradalmába.
A Covid-19 járvány nem kímélte a luxus fogyasztási cikkek piacát, és ez alól az autógyártók sem voltak kivételek. Jóllehet, kockázatok nyilván most is akadnak, a gépjármű-eladások látványosan magukhoz tértek, a cégek vezetői gyorsan léptek, hogy csökkentsék a költségeket, és a szabad pénzáramlás fokozatosan pozitívba fordul. A Fidelity International szakértői úgy vélik, hogy az ágazat most jó befektetési lehetőséget kínál.
Mennyire állunk készen az önvezető autók közforgalomba való tömeges bevezetésére? A KPMG elemzői 30 országot találtak arra alkalmasnak, hogy érdemben vizsgálják az önvezetési technológia befogadására való felkészültségét. Magyarországnak az összesített ranglistán elért 25. helye azt jelenti, hogy a tempót ugyan nem mi diktáljuk, de fent vagyunk a térképen.
Emelkedik a Tesla árfolyama pénteken a nyitás előtti kereskedésben, miután két elemzőház is frissített az ajánlását a cégre. A mai emelkedéssel a Tesla megdöntheti a korábbi zárócsúcsát.
A Volkswagen konszern júliusban már csaknem annyi járművet szállított értékesítőinek, mint egy éve, ez világszerte 885,7 ezer járművet jelentett, csak 0,2 százalékkal kevesebbet, mint tavaly júniusban - derült ki a cég pénteken kiadott tájékoztatásából.
Látványos megtérülésre számíthatnak a gazdasági krízisre gyors portfólió-felülvizsgálattal reagáló vállalkozások – mutat rá az EY nemzetközi tanulmánya. A globális válságból való kilábalás során a tőkebefektetések kulcsfontosságúvá válnak a cégek átalakulása és jövőbeni növekedése szempontjából.
Egyre inkább kiéleződik a fogyasztókért folyó verseny az elektromos autók piacán, ami abból is látszik, hogy a Tesla piaci részesedése Németország elektromos autó piacán a júliusig tartó időszakban a tavalyi 18,4 százalékról 8,7 százalékra esett vissza idén.