Magyarország az európai autóipar egyik zászlóshajója, így továbbra is nagy számban érkeznek mind a nagy autóipari vállalatok, mind az őket kiszolgáló beszállító cégek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az Erste bank elemzője frissítette a Gloster elemzésére alkalmazott modellt, ennek eredményeként ajánlását a korábbi vételről eladásra változtatta. A májusi elemzés óta a legjelentősebb változás, hogy a modellbe beépítésre került az októberben bejelentett autóipari beszállító vállalat felvásárlása. Az elemző kiemeli, hogy a Gloster által áprilisban bemutatott, 2022-ig szóló stratégia tervszámai a Minero-tranzakcióval egy csapásra teljesültek, ebből adódóan a stratégiát már nem tekinti iránymutatónak.
A Lucid Group piaci értéke kedden 91,4 milliárd dollárra emelkedett, miután az EV start-up vállalat részvényeinek árfolyama 24 százalékot ralizott azt követően, hogy a vezetők közölték, hogy az első járművekre történő foglalások száma jelentősen megugrott, és hogy a 2022-es gyártási tervek továbbra is sínen vannak. Mindeközben tovább folytatódott a Rivian ralija is, amely csak múlt héten ment tőzsdére, de máris többet ér, mint a Volkswagen.
A fenntartható fejlődés kulcsfontosságú eleme az e-mobilitás, az elektromos közlekedési megoldások, valamint a g-mobilitás, a sűrített földgázzal (CNG), a hidrogénnel, illetve a cseppfolyósított földgázzal kapcsolatos technológiák fejlesztése. Ezzel is lehet segíteni a hazai és az európai uniós klíma- és környezetvédelmi célok elérését – vélik az MVM Csoporthoz tartozó Mobiliti szakértői. A cég tíz éve támogatja az alternatív közlekedés hazai elterjesztését, az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kiépítését és a szükséges szolgáltatások fejlesztését.
A korábbi válságokkal szemben jelenleg nem a keresleti, hanem a kínálati oldallal van gond a német feldolgozóiparban – mutat rá az Unicredit Bank elemzője. A szakember szerint jelenleg mintegy 20 százalék a különbség az új megrendelések és a termelés között.
A Continental technológiai vállalat munkatársai közül teljesítették a legtöbben a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció kihívását, amely célja a kompetenciafejlesztés és szemléletformálás. A cég képviseletében Lóránd Balázs, a Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központjának vezetője vette át a hazai vállalatcsoport munkatársainak kiemelkedő teljesítményéért járó díszoklevelet Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkártól (ITM).
Csökkent a cseh ipari termelés szeptemberben havi és éves összevetésben, elsősorban a járműgyártás jelentős visszaesése miatt, amit bizonyos alkatrészek, elsősorban chipek hiánya okozott.
A globális chiphiány az autóipar legégetőbb problémájává nőtte ki magát, a világban gyakorivá váltak a rövidebb-hosszabb ideig tartó ideiglenes gyárleállások, amelyek jelentős kiesést eredményeznek a vezető autógyártók termelésében. Az iparágnak ráadásul más kihívásokkal is meg kell küzdenie: az alapanyag-ellátási problémák, a szállítmányozási költségek megugrása, az acél, a műanyag és a magnézium szűkülő kínálata, a nyersanyagárak növekedés egyaránt jelentősen megemelte a gyártás költségeit. Mindezek együttes hatására jelentősen drágultak az új autók a világban és látványosan megnövekedett a megrendelés és átadás közötti várakozási idő. A kialakult helyzetben sokan a használt autók felé fordulnak, amelyek árában szintén kétszámjegyű drágulás következett be néhány hónap leforgása alatt. A közeljövőben enyhülés aligha várható, az előrejelzések szerint a globális chiphiány még 2022-ben is súlyos károkat okoz majd az iparági szereplőknek, a vásárlók pedig még magasabb árakkal találkozhatnak az új- és a használt autók piacán.
Több változtatásról is döntött a szlovák parlament a napokban: az egyik legfontosabb ezek közül, hogy a megengedett maximális sebességet 130 km/h-ra emelték a Pozsonyon áthaladó autópályán - írja az Új Szó.
A magasabb árak és az elektromos járművek erős eladásai segítettek a német BMW-nek, hogy szerdán az elemzői előrejelzéseket felülmúlva 42,4 százalékkal, 2,6 milliárd euróra növelje a harmadik negyedéves nettó nyereségét.
A globális csiphiány a magyarországi autógyártóknál is termelésingadozást okozott, az alkatrészek beérkezésének kiszámíthatatlansága tarthatatlanná tette a rendelések teljesítésének korábban megszokott rendjét. Az MTI-nek nyilatkozó cégek arról számoltak be, hogy a piac elemzésével és rugalmas termelésszervezéssel próbálnak úrrá lenni a helyzeten, törekszenek a dolgozói állomány megtartására, ugyanakkor arra számítanak, hogy a félvezető-ellátás problémája még hónapokig sújtani fogja az autóipart.
A Daimler pénteken emelkedő negyedéves nyereségről számolt be annak ellenére, hogy a Mercedes-Benz eladásai 30 százalékkal csökkentek a globális félvezető chiphiány miatt. A cég az elmúlt időszakban a nyereségesebben legyártható autókra összpontosított és csökkentette a költségeket, valamint közölte azt is, hogy várhatóan képest lehet teljesíteni 2021-es célokat.
A Ford Motor majdnem dupláját jelentette a Wall Street által várt profitnak, és a cég bevétele is kissé felülmúlta az elemzői várakozásokat a harmadik negyedévben. Mindemellett az autógyártó, idén már másodszor módosította felfelé az éves előrejelzését, amelyet kedvezően fogadtak a befektetők, a részvény árfolyama szárnyra kapott a csütörtöki kereskedésben.
Ahogy arra számítani lehetett, az ellátási lánc problémái és a chiphiány továbbra is jelentős kihívások elé álltja a Volkswagent, amely ennek hatására csökkentette az idei szállításokra vonatkozó kilátásait, mérsékelte az értékesítésről szóló előrejelzését, ráadásul a harmadik negyedévre szinte minden fontosabb soron visszaesést jelentett. Mindeközben persze folyik a verseny az elektromosautó-piac meghódításáért, amelyre szólóan ambíciózus tervei vannak a német autógyártónak, de az kérdéses, képes lesz-e tartani a lépést a Teslával, amelynek első európai gyárában - amely VW vezére szerint új benchmarkot fog jelenteni többek között a termelékenységben és a gyorsaságban - még idén elindulhat a gyártás.
A Hertz bejelentette, hogy százezer Teslát vásárol, ami szép bevételnövekedést hozhat az amerikai autógyártónak, de nem csak az autókölcsönző megrendelése segít, a Bloomberg arról ír, hogy a Tesla bevételeit idén év végén megtolhatja az is, hogy a Jaguar Land Rovernek (JLR) is segít a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó uniós szabályoknak való megfelelésben.
A legnagyobb dél-koreai vegyipari konszern, az LG Chem és a japán Toray Industries közös vállalkozásban akkumulátor szeparátort gyárt majd Magyarországon - jelentette be szerdán sajtóközleményben a dél-koreai konszern. A friss megállapodás értelmében a közel 267 milliárdos beruházás eredményeként a magyar operáció éves gyártókapacitása elérheti a 800 millió négyzetméter akkumulátor szeparátort éves szinten.
Az infláció felgyorsult, az alapkamat pedig emelkedő pályára került, ami a befektetések piacát is érinti – derült ki a K&H befektetői klubjának rendezvényén. A K&H szakértői szerint kulcskérdés, hogy milyen stratégiát választanak most a megtakarítással rendelkezők.
A Teslát talán senkinek sem kell bemutatni, és a név hallatán feltehetően mindekinek a cég elektromos autói jutnak eszébe, amik még önvezetésre is képesek (egy bizonyos fokig), arról már nem is beszélve, hogy a világ egyik leggazdagabb és legismertebb embere, Elon Musk áll a cég élén. A világ legértékesebb autógyártója úgy jutott el erre az ismertségi szintre, hogy egy centet sem költ marketingre, pedig ha belegondolunk, azért az autógyártóktól egyáltalán nem idegenek a reklámok. Kétségtelen, hogy a Tesla valamint nagyon is jól csinál, hiszen marketingkiadások nélkül közel négyszeresére nőtt a cég brandértéke tavaly óta, amivel a Kantar BrandZ szerint a leggyorsabban növekvő márka volt a világon.