arany

Felemás zárás Amerikában

Felemás zárás Amerikában

Az elmúlt napokban valamelyest elromlott a hangulat a tőzsdéken, Európában egyrészt a koronavírusos esetszámok emelkedése és az újabb korlátozások nyomják rá a bélyegüket a piaci hangulatra. Eközben az USA-ban az látszik, hogy beindult egy kisebb korrekció, miután például a benchmarknak számító S&P 500 a hosszabb időtávokon már túlvetté vált, illetve az is negatívan hatott a hangulatra, hogy újraválasztották Jerome Powellt az amerikai jegybank élére, ami szigorúbb monetáris politikai irányvonalat vetít előre Lael Brainardhoz képest, ami kedvezőtlen a kockázatos eszközök számára, és erre ugrottak tegnap a kötvényhozamok is. Összességében tehát inkább negatív most a hangulat tőzsdéket, és ez látszott ma reggel Ázsiában is, ahol estek a vezető indexek és Európában is kifejezetten rossz hangulatban indult a keddi kereskedés, majd a nap végére vegyes kép alakult ki. Az amerikai tőzsdék felemásan teljesítettek, a tech-papírokat püfölték, de az S&P és a Dow pluszban zárt.

Szabad kezet adott a kormány, egymás után szigorítanak az iskolák

Szabad kezet adott a kormány, egymás után szigorítanak az iskolák

Gulyás Gergely múlt héten jelentette be, hogy az üzletekbe, a színházakba és mozikba maszk nélkül nem lehet majd bemenni, az iskolai szabályokról azonban az igazgatók dönthetnek. A bejelentés óta egymás után teszik kötelezővé az általános és középiskolák a maszkviselést, van, ahol csak a folyosókon kell viselni, máshol a saját tantermükben sem vehetik le a maszkot a diákok, sok általános és középiskolában lefújták a nyílt napokat és a hagyományos fogadóórákat, és reggelente újra mérik a gyerekek és a felnőttek testhőmérsékletét, írja az eduline.hu.

A végén ébredtek az eladók a Wall Streeten

A végén ébredtek az eladók a Wall Streeten

A hétfői kereskedés pozitív felütéssel indult az európai tőzsdéken, azonban délutánra elkezdtek lefordulni a vezető indexek és inkább vegyes összkép alakult ki. A befektetőket továbbra is az aggasztja, hogy az európai országokban romló járványhelyzet és az új korlátozó intézkedések milyen hatással lehetnek a gazdaságra. A Bloomberg szerint Angela Merkel arról beszélt, hogy Németországban a helyzet "rendkívül drámai", és figyelmeztetett, hogy a kórházak hamarosan túlterheltek lesznek, hacsak nem törik meg a világjárvány negyedik hullámát. Eközben viszont az amerikai tőzsdéken kifejezetten jó a hangulat, miután a múlt héten megütött szektorokat veszik a befektetők, illetve eldőlt az is, hogy a következő négy évben is Jerome Powell fogja vezetni az amerikai jegybankot.

Ismét a járványhelyezet került a fókuszba, lefordulás a tőzsdéken - a tech papírok jól bírták a nyomást

Ismét a járványhelyezet került a fókuszba, lefordulás a tőzsdéken - a tech papírok jól bírták a nyomást

Alaposan elromlott a hangulat péntek délutánra az európai tőzsdéken, miután a kontinens több országában újabb intézkedéseket jelentenek be a romló járványhelyzet miatt. Ausztriában például ma jelentették be a kötelező oltást, és jövő hétfőtől országos lezárás lép életbe. Ausztria bejelentésével szinte egy időben Németország legfőbb egészségügyi tisztviselője azt mondta, hogy Európa legnagyobb gazdaságának is keményebb szigorra lehet szüksége. Angela Merkel kancellár kormánya csütörtökön fokozta a németekre nehezedő nyomást, hogy beoltassák magukat, és bejelentette, hogy számos szabadidős tevékenységet korlátozni kíván a be nem oltottak számára. Ezek után a relatív pozitív hangulatban indult európai kereskedés gyors fordulatot vett és sorra kezdtek el lefordulni a vezető indexek, főleg az osztrák piac teljesített gyengén. A kedvezőtlen nemzetközi hangulattal együtt az amerikai tőzsdék is lefordulak pénteken, egyedül a Nasdaq tartja magát.

Tovább szigorít a jegybank, remekel az OTP

Tovább szigorít a jegybank, remekel az OTP

Európában a tegnap közzétett inflációs adatokat emésztik ma a befektetők: az eurózóna inflációja októberben 4,1 százalékos volt éves szinten, ami több mint kétszerese az Európai Központi Bank által kitűzött célnak. Az ázsiai tőzsdék ma rosszul teljesítettek, bizonytalan hangulatú kereskedést láthatunk ma Európában, kiemelkedik azonban a sorból a magyar tőzsde. A hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban, miután további 40 bázisponttal 2,5 százalékra emelte az irányadó kamatot az MNB – derült ki az egyhetes betéti tender meghirdetéséből. Ezzel a keddi 30 bázispontos emelés helyett a valódi szigorítás 70 bázispont. Egyelőre nem alakult ki határozott irány az amerikai tőzsdéken érkezett a tengerentúlon egy fontos makrohír: az első alkalommal benyújtott munkanélküliségi kérelmek alig nőttek az elmúlt héten.

Támad az infláció! Milyen befektetésekkel tudod megvédeni pénzed vásárlóértékét az inflációtól, avagy elnyűhetetlen befektetések infláció idején

Támad az infláció! Milyen befektetésekkel tudod megvédeni pénzed vásárlóértékét az inflációtól, avagy elnyűhetetlen befektetések infláció idején

Az inflációt, vagyis az árak emelkedését és a pénz vásárlóerejének romlását minden egyes vásárláskor érezhetjük saját pénztárcánkon. Cikkünkben tisztázzuk, mi az infláció, miért baj az infláció, hogyan tudunk védekezni az inflációval szemben, melyek a legjobb befektetések infláció ellen, amelyekkel hosszú távon felvehetjük a harcot a pénzromlással szemben. Érdemes felvérteznünk magunkat, mert a 2022-es inflációs előrejelzések szerint nem rövid csata, hanem hosszú hadjárat áll előttünk. Csapjunk is a lovak közé, először is tisztázzuk, hogy mi az infláció?

Lefordultak az amerikai tőzsdék, az inflációs adatokra figyelnek a befektetők

Lefordultak az amerikai tőzsdék, az inflációs adatokra figyelnek a befektetők

Alapvetően továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin, kedden a vezető amerikai és európai részvényindexek is mérsékelten emelkedtek. Ma reggel az ázsiai tőzsdéken minimális volt a hangulatromlás, a vezető európai tőzsdék mérsékelten emelkedtek, az amerikaiak viszont kissé lefordultak. A befektetők továbbra is az infláció alakulásával kapcsolatos adatokra és a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek.

Emelkedtek az amerikai tőzsdék

Emelkedtek az amerikai tőzsdék

Az ázsiai tőzsdéken kedden vegyes kép alakult ki annak ellenére, hogy érkeztek pozitív hírek az amerikai és a kínai elnök virtuális csúcstalálkozójáról. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt szintén csak mérsékelt elmozdulások voltak láthatók, viszont a magyar tőzsdére ma nem csak a nemzetközi hangulat volt hatással, hiszen kamatdöntő ülést tartott ma az MNB, ahol az eddigi 15 bázispont helyett 30 bázisponttal emelte az alapkamatot a jegybank, valamint bejelentette azt is, hogy újra bevezeti a kettős kamatrendszerét, tehát az irányadónak számító egyhetes betét kamatát felfelé eltéríti az irányadó kamattól, méghozzá már most csütörtöktől.

Nagyot esett hétfőn az OTP, oldalaztak az amerikai indexek

Nagyot esett hétfőn az OTP, oldalaztak az amerikai indexek

Iránykeresés jellemezte a hétfő kereskedésben az európai tőzsdéket és az amerikai részvénypiacokon is felemás elmozdulásokat mutatnak az irányadó indexek. A magyar tőzsdén nagyot ment ma a 4iG és jelentősebb pluszban jártak napközben a Mol részvényei is, az OTP viszont komolyabb esést mutatott. A hétfői nap makrofronton még csendes volt itthon, hamarosan azonban jön a friss GDP-adat és MNB-kamatdöntésre is sor kerül.

Fontos minősítést kapott egy Váci úti irodaház

Fontos minősítést kapott egy Váci úti irodaház

Újabb aranyat kapott a Nordic Light Trio. A Váci úti irodafolyosó központi részében található fejlesztés az első Skanska által épített irodaház Magyarországon, amely megkapta a WELL v1 Core & Shell Gold minősítést.

Pluszban zárt Amerika, de ez sem mentette meg a hetet

Pluszban zárt Amerika, de ez sem mentette meg a hetet

Miközben a világ vezető tőzsdéin a befektetők a friss vállalati gyorsjelentési, valamint az inflációs adatokat emésztik, és ezért mérsékeltek az elmozdulások index-szinten, addig a magyar tőzsdén nagy izgalmak voltak: az üzemanyagárak befagyasztása miatt csütörtökön nagyot esett a Mol árfolyama, az OTP kurzusa viszont nagyot emelkedett. Ma a Mol tovább esett, a tengerentúlon pedig vállalatok feldarabolása, és Elon Musk részvényeladása volt a téma, a jó öreg inflációs aggodalom mellett.

Effie  2021 - Értékelt a 120 fős szakmai zsűri: 59 pályamű került a döntőbe

Effie 2021 - Értékelt a 120 fős szakmai zsűri: 59 pályamű került a döntőbe

A Reklám Világszövetség (IAA) Magyarországi Tagozata és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) szervezésében – 20. alkalommal valósult meg idén a hatékony kampányok seregszemléje. A nemzetközi Effie standard szerinti kétfordulós, idén is online zsűrizés eredményeként ebben az évben 59 sikeres pályamű került döntőbe és küzd meg 29 kategóriában a Bronz, Ezüst, Arany Effie díjakért. Az Effie Finalist díjasok, azaz a döntőbe jutottak már biztos pontszerzők a nemzetközi Effie Index hatékonysági világranglistán.

Az inflációs adat után mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Az inflációs adat után mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Ázsiában negatív hangulat uralkodott szerdén, miután a friss adatok szerint a termelői árak emelkedésének üteme Kínában októberben megdöntötte a szeptemberben felállított rekordot a termelőeszközök további drágulása, valamint az energia- és nyersanyagellátási problémák hatásaira. Az európai piacokat tekintve, a nemzetközi hangulattal összhangban inkább negatívak voltak az elmozdulások. Megérkezett közben a várva várt amerikai inflációs adat is, a várt 5,8 százalék helyett 6 százalék fölé gyorsult az éves áremelkedés, ilyen áremelkedésre több mint harminc éve nem volt példa. Az adat megjelenését követően lefordultak az amerikai tőzsdék, a vezető indexek közül a Nasdaq teljesített a leggyengébben.

Ez a részvényesek napja volt: történelmi csúcson a BUX és az S&P

Ez a részvényesek napja volt: történelmi csúcson a BUX és az S&P

Mindhárom vezető amerikai index tegnap új történelmi csúcsra emelkedett a Fed kamatdöntését követően, melynek keretében a jegybank bejelentette az eszközvásárlási programjának visszavágását, azonban közölte, hogy a kamatemelés addig nem lesz terítéken, amíg foglalkoztatottság nem éri el a kívánt szintet. Ezek után az ázsiai tőzsdéken is többnyire pozitív hangulat uralkodott csütörtökön, és Európában is emelkedés látszik, a DAX és a BUX is új történelmi csúcsot döntött ma. Mindemellett úgy tűnik, hogy a kamatdöntés utáni eufória elillant csütörtökre az USA-ban, hiszen nincsen határozott irány a tőzsdéken.

A nap végére sem tudott elrugaszkodni Amerika

A nap végére sem tudott elrugaszkodni Amerika

Tegnap a vállalati gyorsjelentések által fűtött ralival új csúcsra emelkedett az S&P 500 és a Nasdaq is, azonban a zárás után lefordultak a határidős indexek, miután az Apple és az Amazon is a vártnál gyengébb negyedéves számokat közölt, amelyek a pénteki kereskedésben is rányomják a bélyegüket a kereskedés hangulatára. Európában emellett szintén rossz volt a hangulat pénteken, viszont a magyar tőzsde emelkedéssel tudott zárni, részben a Richter jó teljesítményének köszönhetően.

Ingatlan, állampapír, részvény, nyersanyag – Mibe fektessünk és mi alapján döntsünk?

Ingatlan, állampapír, részvény, nyersanyag – Mibe fektessünk és mi alapján döntsünk?

Temérdek befektetési lehetőség áll rendelkezésre manapság azoknak, akik szeretnének megtakarítani, de a bőség zavarában sokaknak problémát okozhat annak eldöntése, melyik befektetés lehet a megfelelő. A magyar befektetési alapokkal például rengeteg lehetőség van a befektetési világ különböző szegmenseibe beszállni, de nem árt tisztában lenni az előnyökkel és hátrányokkal. Ehhez szeretnénk mankót nyújtani alábbi írásunkkal.

Ilyen is rég volt, a JP Morgan hirtelen optimista lett a bitcoinra

Ilyen is rég volt, a JP Morgan hirtelen optimista lett a bitcoinra

A kriptovilág szereplői hosszú évek óta várták már, hogy elindulhasson az első amerikai bitcoin ETF, amire végül múlt héten sor is került. Persze tudjuk, hogy ez határidős ETF és az igazi nagy dobás egy spot bitcoin alapú ETF lenne, de egyelőre arra még várni kell. Mindenesetre a bitcoin árfolyama a hype közepette új történelmi csúcsra került, pont az ETF indulásának napján, azonban nem mindenki van arról teljesen meggyőződve, hogy a rali az ETF indulásának hatására történt. A JP Morgan például amellett érvelt, hogy amit a bitcoin piacán láttunk az elmúlt hetekben-hónapokban, az sokkal inkább a kriptovaluta inflációs fedezeti eszközkénti mivoltából ered, sem mint az első amerikai ETF indulásából.

Hulladékból bányásznak aranyat egy új találmánnyal

Hulladékból bányásznak aranyat egy új találmánnyal

A Royal Mint, angol királyi pénzverde, egy kanadai clean tech startup, az Excir technológiáját fogja használni, hogy kivonja az értékes nemesfémeket az eldobott laptopokból és mobiltelefonokból.

Hogyan védekezz az infláció ellen?

Hogyan védekezz az infláció ellen?

Az infláció réme az ajtónkon kopogtat, sőt már igazából itt is van, az árak emelkedését a pénz vásárlóerejének romlását saját bőrünkön is érezhetjük. A pár hónapja még az inflációs jelenséget teljesen átmenetinek tartó jegybankárok is egyre inkább arrafelé hajlanak, hogy bizony az infláció egy része ragadós lesz, és folyamatosan emelkednek az inflációs várakozások az idei és a 2022-es évre egyaránt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.