Nem vesz fel több embert az Amazon
Szünetelteti az Amazon az új alkalmazottak felvételét, jelentette be a vállalat csütörtökön - közölte a CNBC.
Szünetelteti az Amazon az új alkalmazottak felvételét, jelentette be a vállalat csütörtökön - közölte a CNBC.
Az elmúlt hetek nem kedveztek az amerikai technológiai óriásoknak, több nagyvállalattal együtt az Amazon részvénye is nagyot esett, a tegnapi lejtmenet következtében pedig a mérföldkőnek számító ezer milliárd dolláros piaci kapitalizációt is átlépte az óriáscég, ezzel kiesve az "elitek klubjából".
Alaposan felpörgött a héten a gyorsjelentési szezon Amerikában, az elmúlt évtizedek tőzsdei menetelését meghatározó technológiai vállalatok is közzétették legfrissebb számaikat. A tech-óriások jelentős része a recessziós félelmeknek köszönhető online hirdetésibevétel-lassulásról számolt be, emellett több esetben is jócskán alulmúlták az elemzői várakozásokat, illetve a negyedik negyedévre vonatkozó várakozások is kétségbe ejtették a befektetőket. Több Big Tech cég részvénye is gyakorlatilag a földbe állt, az Amaon, a Microsoft, az Alphabet és a Meta Platforms együttesen közel félezer milliárd dollárt veszített értékéből a gyorsjeletések másnapján.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója hosszú időn keresztül a világ leggazdagabb embere volt, most viszont jó úton halad afelé, hogy a dollármilliárdosok körében látott egyik legnagyobb vagyoncsökkenést könyvelje el egy nap alatt - írja a Bloomberg.
A Facebook anyavállalat után újabb tech cég papírjai kerültek nyomás alá: az Amazon árfolyama közel 13 százalékot zuhant, miután tegnap a negyedik negyedéves ünnepi szezonra az értékesítés növekedésének lassulását prognosztizálta, csalódást okozva a Wall Streetnek. A cég emellett hangsúlyozta, hogy a magas infláció miatt a fogyasztók és vállalkozások kevesebb pénzt költhetnek.
Az Amazon hétfőn közölte, hogy a következő öt évben több mint 1 milliárd eurót (974,8 millió dollárt) fektet be elektromos furgonokba, teherautókba és alacsony károsanyag-kibocsátású csomagközpontokba Európa-szerte - számolt be a Reuters.
Mintegy 150 ezer dolgozó felvételével készül az Amazon.com a karácsonyi időszakra, hasonlóan a tavaly évvégi bővítéshez, annak ellenére, hogy az értékesítések lassulnak és az előrejelzések szerint az ünnepi vásárlási szezon sem lesz túl erős – írja a Bloomberg.
Egy orosz bíróság több millió rubeles pénzbüntetést szabott ki a TikTok közösségi videomegosztóra, amiért nem távolította el az "LMBT-propagandát" törvényellenesen népszerűsítő tartalmakat, a Twitch pedig a bíróság szerint "hamis információt" tartalmazó interjút osztott meg, mely egy magas rangú ukrán politikussal készült.
MacKenzie Scott, a világ egyik leggazdagabb nője és egyik legbefolyásosabb filantrópja beadta a válókeresetet Dan Jewett természettudományokat oktató tanárral szemben, akihez az Amazon alapítójától, Jeff Bezostól való 2019-es szakítását követően ment feleségül - számol be a hírről a Bloomberg.
Kutatók az amerikai Inflation Reduction Act (inflációcsökkentő törvény) új, 15 százalékos társasági minimumadóját alkalmazták a 2021-es vállalati bevételekre, ami alapján azt állapították meg, hogy a terhet csak mintegy 78 vállalat érezné meg, és Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway, valamint az Amazon fizetné a legtöbbet.
Elon Musk egy amerikai politikus és professzor, Robert Reich szerint olyan családból származik, amelynek smaragdbányája volt Dél-Afrikában az apartheid idején.
Az Európai Központi Bank öt partnert - köztük az Amazont - választotta ki a digitális euró prototípusának kifejlesztésére – számolt be a Finextra.com.
Hirtelen zuhantak nagyot tegnap a tőzsdék, a nagy technológiai vállalatok papírjait is öntötték, 6 nagy tech cég értéke csak tegnap közel 500 milliárd dollárral csökkent.
Az Amazon leállítja az Amazon Care nevű távegészségügyi szolgáltatását, ami jelentős visszalépést jelent a kiskereskedelmi óriásvállalat egészségügyi térbe való betörésére irányuló erőfeszítéseiben.
Oroszország állami hírközlési szabályozó hatósága pénteken közölte, hogy büntetőintézkedéseket foganatosít öt külföldi informatikai cég ellen az online tartalomra vonatkozó törvények megsértése miatt - számolt be a Reuters.
Amazon- és Apple-részvényeket vásárolt Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway a második negyedévben – derül ki a cég frissen közzétett negyedéves portfóliójelentéséből.
A robotporszívóiról ismert iRobot megvásárlásával terjeszkedik tovább a hálózatba kapcsolt háztartási eszközök piacán az Amazon.
Az Amazon árfolyama több mint 12 százalékot ugrott a tegnapi piaczárás utáni kerekedésben, miután a vállalat a vártnál jobb második negyedéves bevételről számolt be. Emellett azt is kedvezően fogadták a befektetők, hogy a cég az elemzői várakozásokhoz képest erős előrejelzést adott a folyó negyedévre vonatkozóan, és a menedzsment optimista üzeneteket fogalmazott meg a fogyasztók költési szokásainak megváltozásáról, amellyel kapcsolatban az elmúlt napokban több figyelmeztetés is érkezett más kiskereskedelmi cégektől.
A Walmart hétfőn csökkentette negyedéves és egész éves profitelőrejelzését, mondván, hogy az infláció miatt a vásárlók többet költenek a létfontosságú árucikkekre, például élelmiszerre, és kevesebbet ruházati és elektronikai cikkekre. A bejelentés után nagyot esett a Walmart árfolyama, de a céghez hasonló kiskereskedőket is hasonlóan megütötték a befektetők.
További 300 munkahelyet, a munkaerő mintegy 4 százalékát tervezi megszüntetni főként az Egyesült Államokban a Netflix, amely májusban már 150 embert elbocsátott.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Japánnak 70 évre elegendő mennyiség.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.