A technológiai cégek megregulázásáért vívott háborúban az Amazon lehet a következő célpont, az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság ugyanis pert készül indítani az internetes kereskedelmi óriás ellen.
Az Európai Unió hamarosan lesújthat kardjával a legnagyobb technológiai cégekre, miután életbe lépett a Digitális Szolgáltatásokról szóló törvény, és azt is megnevezte, hogy mely óriásvállalatokat kötelezi megfelelésre. A Facebook (Meta), a Google, az Amazon, az Apple és a Microsoft is retteghet, mivel kapuőr besorolást kapott Brüsszeltől. Az eddigi tapasztalatok alapján súlyos bírságokra számíthatnak.
Ma hivatalosan is lemondott Ben Wallace brit védelmi miniszter, aki egy Ukrajnával kapcsolatos kijelentése miatt kényszerült távozásra. Utója Grant Shapps korábbi klímaügyi miniszter lesz.
Világszerte közel 300 ezer embert bocsátottak el a nagy technológiai vállalatok (big tech cégek) 2022 vége és 2023 első fele között. A leépítések az EU-tagállamokat sem kerülték el, azonban annak mértéke összességében csekélynek tekinthető ahhoz képest, hogy az uniós IKT-szektorban foglalkoztatottak száma a korábbi években milyen jelentős mértékben nőtt – derül ki az Eurofound tanulmányából. A szociális, foglalkoztatási és munkaügyi kérdésekkel foglalkozó uniós ügynökség elemzése rámutat arra is, hogy az EU IKT-ágazata továbbra is tartós munkaerőhiánnyal küzd, így a big tech cégektől elbocsátott szakemberek nagy valószínűséggel viszonylag könnyen el tudnak helyezkedni a szektor kisebb cégeinél.
Feljuttatta a világűr határára az első turistákat csütörtökön a Virgin Galactic - jelentette be a Richard Branson amerikai milliárdos által alapított űripari vállalat.
Elsősorban a fenntartható fejlődés és az erdőirtás megfékezésének lehetőségeit vitatták meg az Amazonas-országok (ACTO) állam- és kormányfői kedden, a brazíliai Belém városában tartott értekezletükön.
A ChatGPT mögött álló OpenAI szabadalmi kérelmet nyújtott be az Amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatalhoz (USPTO) a GPT-5-re - derül ki a hivatal online nyilvántartó honlapjáról, amelyet a Cybernews vett észre.
A vezető AI-vállalatok, köztük az OpenAI, az Alphabet és a Meta Platforms, ígéretet tettek a Fehér Háznak, hogy biztonsági intézkedéseket vezetnek be, például vízjelekkel látják el az AI által generált tartalmakat. A vállalatok vállalták, hogy a rendszereket a kibocsátás előtt alaposan tesztelik, és megosztják egymással a kockázatcsökkentésre és a kiberbiztonsági beruházásokra vonatkozó információkat - írja a Reuters.
A Meta elindítja nyílt forráskódú mesterséges intelligencia modelljének, a Llamának a kereskedelmi változatát, amely a vállalkozások számára költségmentes alternatívát kínál az OpenAI és a Google által értékesített szabadalmaztatott modellekkel szemben - írja a Reuters.
Ben Wallace brit védelmi miniszter szerint a nyugati szövetségesek "nem az Amazon házhozszállító szolgálat", és Ukrajna helyesen tenné, ha az eddigi nyugati katonai segítségért "hálát tanúsítana".
Az Amazon jogi harcot indított az Európai Unió szigorú online tartalomszabályozása ellen: a technológiai óriás azt szeretné, ha rá nem vonatkoznának az uniós törvények.
Az Amazon hamarosan elindítja a 48 órás "Prime Day" vásárlási eseményét, amelynek részeként különböző árukra és szolgáltatásokra vonatkozó hatalmas kedvezményekkel kívánja az amerikai vásárlókat elcsábítani.
A PwC jelentése szerint két éven belül a streaming forradalom új mérföldkőhöz érkezik, ugyanis számításaik szerint a brit háztartások többet költenek majd olyan szolgáltatásokra, mint a Netflix vay éppen a Disny+, mint magára a tévéelőfizetésre - írja a The Guardian.
Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) azzal vádolta meg az Amazont, hogy fogyasztók millióit a beleegyezésük nélkül vitte bele fizetős előfizetési szolgáltatásába, az Amazon Prime-ba, és megnehezítette annak lemondását. Az FTC polgári jogi bírságokat és állandó tiltó végzést kér a jövőbeni jogsértések megakadályozása érdekében. Ez a per része Joe Biden elnök kormányának a verseny fokozására és a fogyasztók védelmére irányuló törekvéseinek - írja a Reuters.
A Google panaszt nyújtott be az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottsághoz, azzal vádolva a Microsoftot, hogy kihasználja erőfölényét a vállalati szoftverek terén, hogy az ügyfeleket felhőszolgáltatásai felé terelje - írja a Reuters. A panasz szerint a Microsoft az Office 365 szoftverének licencfeltételeit arra használta, hogy az ügyfeleket külön szerződésekkel kösse az Azure felhőszerver-üzletágával. Mindez a két technológiai óriás közötti intenzív rivalizálás közepette történik a gyorsan növekvő, több milliárd dolláros felhőalapú számítástechnikai iparágban, ahol a Google lemaradt a piacvezető Amazon és Microsoft mögött.
Az Amazon felavatta második főhadiszállását, a HQ2-t a virginiai Arlingtonban, miközben az e-kereskedelmi óriáscég a világjárvány utóhatásai és a vállalati munkaerő leépítése által jellemzett kihívásokkal teli időszak elé néz - írja a Reuters.
A Mercedes-Benz csütörtökön bejelentette, hogy június 16-tól tesztprogramot indít az Egyesült Államokban a ChatGPT integrálására néhány luxusautójánál. A Microsoft által fejlesztett AI-alapú chatbot az autógyártó "MBUX" rendszerével felszerelt mintegy 900 000 járművel lesz kompatibilis. A három hónapos teszt célja annak a feltérképezése, hogy a járművezetők hogyan használják a technológiát - az AI-t annak reményével alkalmazza a vállalat, hogy az autórendszerek interakciói természetesebben hangozzanak, és lehetővé tegye a járművezetők számára, hogy úticélra vonatkozó információkat kérjenek vagy más kérdéseket intézzenek a rendszer felé. Ez a lépés a Microsoft belépését jelenti az autóipari hangalapú asszisztenciák piacára, a piacon versenytársként már jelen van az Amazon az Alexával.
Jeff Bezos, a világ harmadik leggazdagabb embere két héttel ezelőtt valami furcsát tett, amit azóta sem tudnak hova tenni az elemzők vagy a piaci szereplők: egyetlen darab Amazon részvényt vásárolt meg 114,77 dollárért - számolt be a Bloomberg. Az időzítés is spekulációkra ad okot.