allianz

A régió egyik legnagyobb irodaüzletét kötötték meg Budapesten

A régió egyik legnagyobb irodaüzletét kötötték meg Budapesten

A Kelet-Közép-Európai régió egyik legnagyobb irodapiaci tranzakcióját kötötték meg 2020 második negyedévében Budapesten, melynek során az Allianz-csoport megvásárolta a Nyugati pályaudvar mellett lévő Eiffel Square irodaházat. A tranzakció a JLL közreműködésével valósult meg - derül ki a cég közleményéből.

Mi vár most a hazai részvénypiacra és a forintra? – Elmondták a profi befektetők

Mi vár most a hazai részvénypiacra és a forintra? – Elmondták a profi befektetők

A nagy márciusi esést követően a hazai részvényindex felpattant, majd az erősödés májusban is folytatódott, a legfrissebb alapkezelői felmérésünkből kiderül, hogy a profi befektetők hosszabb távon továbbra is látnak lehetőséget a magyar részvénypiacban. Az általunk megkérdezett alapkezelők kedvenc részvénye ebben a hónapban egy hazai blue chip lett, a Portfolio legfrissebb alapkezelői felméréséből emellett az is kiderül, hogy mire számítanak a profi befektetők a forint kilátásaival kapcsolatban rövid-, és hosszabb távon.

Megérkezett a magyar biztosítók rangsora: profitgyárosok és surranópályások a listán

Megérkezett a magyar biztosítók rangsora: profitgyárosok és surranópályások a listán

Négy nagy biztosító hozta tavaly a magyar biztosítási szektor 76 milliárd forintos nyereségének a kétharmadát, közülük továbbra is az Allianz és az Aegon a legnagyobb profitgyáros – derült ki a 2019-es éves beszámolókból. A biztosítási adó ellenére a nem-életbiztosításokon közel másfélszer annyit keresett a szektor, mint az életbiztosításokon. A díjbevételek szempontjából továbbra is az Allianz a piacvezető, az életbiztosításokban azonban a Posta Biztosító megelőzte tavaly az évtizedek óta piacvezető NN-t. Igaz, csak egy "surranópályán", az egyszeri díjas termékekkel, a korrigált adatok szerint hatalmas a holland tulajdonú biztosító fölénye.

Friss jelentés: baj lesz a magyar nyugdíjrendszerrel, ha nem korlátozzák a korai nyugdíjazást

Friss jelentés: baj lesz a magyar nyugdíjrendszerrel, ha nem korlátozzák a korai nyugdíjazást

Az elkövetkező évtizedekben a második világháború után született „baby boomer” generáció tagjai tömegével fognak nyugdíjba vonulni, ami komolyan megterheli a társadalombiztosítási rendszert.  Eddig csak néhány ország – elsősorban Svédország, Belgium és Dánia – tette ellenállóvá nyugdíjrendszerét a demográfiai hatásokkal szemben – derül ki az Allianz Globális Nyugdíjjelentéséből. Magyarország nyugdíjrendszere a 45. helyen áll a rangsorban, és inkább megfelelőnek, mint fenntarthatónak számít. Stabilabb lehetne a rendszer, ha korai nyugdíjazásra csak csökkentett nyugdíjjal lenne lehetőség, és ami biztos, hogy sokáig már nem lehet eltolni a nyugdíjrendszer reformját – derül ki a tanulmányból.

Koronavírus: erősödik a félelem, hogy a lakosság nem fogja megmenteni a gazdaságokat

Koronavírus: erősödik a félelem, hogy a lakosság nem fogja megmenteni a gazdaságokat

A bankbetétek állománya nagyot ugrott a koronavírus-járvány alatt a legnagyobb európai gazdaságokban, sokak válasza a krízishelyzetre az volt, hogy többet takarítottak meg, mint a járvány kirobbanása előtt. A számok tovább erősítik a közgazdászok azon félelmét, nem a fogyasztók fogják megmenteni a lassuló gazdaságokat.

Új értékesítési vezetőt kapott az Allianz

2020 májusától az Allianz Hungária értékesítési és hálózatirányítás divíziójának élére Vámos Levente került, aki a Magyar Nemzeti Bank hatósági engedélyét követően, a biztosító igazgatóságának a tagjává is válik.

A koronavírus elintézte, ami évtizedekig nem ment: áttörés az életbiztosításoknál Magyarországon

A koronavírus elintézte, ami évtizedekig nem ment: áttörés az életbiztosításoknál Magyarországon

Néhány hónapja még elképzelhetetlen lett volna, hogy tömegesen adjanak el Magyarországon online csatornákon életbiztosításokat, a koronavírus miatti bezárkózás leple alatt viszont szinte az összes nagyobb biztosító gőzerővel digitalizálni kezdett és pár hét alatt az internetre költöztették a teljes értékesítési rendszerüket. Bár most, hogy újranyit a világ, valószínűleg a személyes találkozók is visszatérnek, a sosem látott ütemben felgyorsult digitalizáció által megnyitott kapuk teljesen új eladási módszereket, termékeket hozhatnak a magyar biztosítói piacra. Megkérdeztük a nagyobb, Magyarországon is működő biztosítókat, milyen fejlesztések történtek náluk a koronavírus hatására.

Kiderült, miért szervezi ki egyre több bank a kártyás fizetéseit Magyarországon

Kiderült, miért szervezi ki egyre több bank a kártyás fizetéseit Magyarországon

A banki informatikában évtizedes trend, hogy a bonyolult és rendkívül szigorúan szabályozott tevékenységük IT-támogatását külső cégek veszik át a belső csapatoktól. Az egyik ilyen fontos terület a bankok illetve a kártyatársaságok és a POS-hálózat összekötése, amelyet úgynevezett payment processor cégek végeznek el. A feladat kiszervezésével jelentős költségmegtakarítást érhetnek el a pénzintézetek, illetve, mivel válságidőszakokban egyre több bank fotolhatja meg, hogy erre az útra lép, a banki konszolidációk is felgyorsulhatnak.

Az Allianzot is utolérte a koronavírus-válság

Ahogy várható volt, az Allianz nyeresége is nagyot esett a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt az első negyedévben a német biztosítóóriás ma reggelre közzétett gyorsjelentése szerint. A biztosító visszavonta korábbi nyereség-előrejelzését, új tervszámok kiadásával pedig megvárja, amikor már jobban mérhető lesz a pandémia hatása.

Mi vár a tőzsdére és a forintra a viharok után? - Megkérdeztük a profi befektetőket

Mi vár a tőzsdére és a forintra a viharok után? - Megkérdeztük a profi befektetőket

A márciusi esést követően április végén a magyar tőzsde felpattant, a felmérésünkben résztvevő hazai alapkezelők hosszabb távon pedig továbbra is látnak fantáziát a magyar részvénypiacban. A profi befektetők új kedvenc részvénye egy hazai blue chip volt ebben a hónapban, emellett a Portfolio legfrissebb alapkezelői felméréséből kiderült, hogy az általunk megkérdezett profik hogyan vélekednek a forint kilátásairól.

Nagyok a károk a mezőgazdaságban, de kedvező változások jönnek a biztosításoknál

Már megnyílt az egységes kérelem (EK) kitöltési felülete az agrárium szereplői számára, ezzel lehetővé vált a biztosítási díjtámogatás igénylése is. Az eddigi 30% helyett idén már a 20%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést eredményező kedvezőtlen éghajlati jelenségek esetén is segít a díjtámogatott biztosítás, illetve a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 65%-a helyett annak 70%-ára nőtt, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Drámai visszaesés a magyar alapoknál – A 2008-as válságnál is nagyobb sokkot okozott a koronavírus

Drámai visszaesés a magyar alapoknál – A 2008-as válságnál is nagyobb sokkot okozott a koronavírus

15 év alatt, tehát amióta gyűjtjük a befektetési alapok havi adatait, nem láttunk olyan vagyonvisszaesést havi szinten, mint most márciusban. A befektetési alapok kezelt vagyona több mint 456 milliárd forinttal esett vissza, ezzel közel három év munkáját törölte ki a szektornak a koronavírus miatti befektetési veszteség és az azzal összefüggő jelentős tőkekivonás.

Biztosítás munkanélküliségre, hiteltörlesztésre? Így segítenek a bajban a magyar biztosítók

Biztosítás munkanélküliségre, hiteltörlesztésre? Így segítenek a bajban a magyar biztosítók

Megkérdeztük a legnagyobb hazai biztosítókat, rendelkeznek-e biztosítási termékekkel állásvesztésből fakadó jövedelemkiesésre, illetve hiteltörlesztés átvállalására, hiszen minél beljebb megyünk a válságban, annál nagyobb lehet ezekre az igény a lakosság részéről. Volt olyan biztosító, amely a kereslet jelentős növekedéséről és a kárigények várható felfutásáról számolt be, de a többségnél egyelőre nem tapasztalják ezt. Bemutatjuk a biztosítók válaszait és egyes termékek jellemzőit.

Elszabadult a bika, rég nem látott jó hangulat a tőzsdéken

Elszabadult a bika, rég nem látott jó hangulat a tőzsdéken

Amilyen heves volt az esés, olyan heves most az emelkedés is a tőzsdéken. A nagy kérdés az, hogy láttuk-e már a piac alját, ha a történelem bármit taníthat nekünk, akkor az az lenne, hogy inkább az lenne a meglepőbb, ha most már csak egyre magasabb csúcsokat ütnének a tőzsdék, és nem lenne folytatása a lejtmenetnek. Most viszont jó a hangulat, rég nem látott emelkedés zajlik a részvénypiacokon.

15 éve nem voltak ennyire optimisták az alapkezelők a magyar tőzsdén

15 éve nem voltak ennyire optimisták az alapkezelők a magyar tőzsdén

A koronavírus terjedése és a járvány gazdasági hatásaival kapcsolatos félelmek erősödése után márciusban rég nem látott zuhanás következett a részvénypiacokon. A Portfolio legfrissebb alapkezelői felméréséből kiderül, hogy az általunk megkérdezett profi befektetők többsége a következő 12 hónap folyamán nagyobb emelkedést vár a magyar tőzsdén, az alapkezelői válaszokból képzett 12 hónapos mutató 15 éves új csúcsra emelkedett. Az alapkezelők a 4 hazai blue chip mellett a midcap-ek közül a Graphisoft Park és az ANY Biztonsági Nyomda papírjait kedvelték a leginkább ebben a hónapban.

Meggyengült állapotban érte Európa bankrendszerét a koronavírus

Meggyengült állapotban érte Európa bankrendszerét a koronavírus

Három év után először csökkent 2019-ben az eurózóna bankrendszerének profitabilitása az Európai Központi Bank adatai szerint, a felügyelt 113 bank átlagos tőkearányos megtérülése az előző évi 6,2%-ról 5,2%-ra csökkent.

Digitalizál az Allianz: bővíti az online kárstátuszkövetőt

A biztosító március végén a gépjármű-felelősségbiztosítási károk esetében is elérhetővé tette ügyfelei és a hozzá forduló károsultak számára az eddig csak Cascokárügyintézésben használt, azon a téren már közkedvelt Online Kárstátuszkövető alkalmazását - írja a biztosító közleményében.

Koronavírus: zuhanás a tőzsdéken, életünk nagy lehetősége vagy csak csapda?

Koronavírus: zuhanás a tőzsdéken, életünk nagy lehetősége vagy csak csapda?

Rég nem látott esés söpört végig a világ tőzsdéin a koronavírus-járvány miatt, a zuhanás után a nagy befektetőházak stratégái, elemzői, a guruk rendkívül megosztottak azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e már beszállni a tőzsdéken, vagy éppen ellenkezőleg, érdemes még fedezékbe vonulni, mert folytatódik még az esés. Összegyűjtöttük, milyen vélemények ütköznek most egymással.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újjáalakul az Európai Unió, Magyarország a nagy vesztesek közé kerülhet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.