Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A tengerszint-emelkedésből adódó alkalmazkodási, kárenyhítési kérdések megválaszolásához rendkívül összetett társadalmi, gazdasági, közösségi kapcsolatok megfelelő kezelésére van szükség – mutatott rá egy átfogó tanulmány, amely az egyének, az önkormányzati és a kormányzati szereplők jogszabályokon és/vagy gazdasági érdekláncolaton, valamint hagyományokon alapuló kapcsolati hálóját mutatja be.
A tengerszint-emelkedés elleni küzdelemre különböző alkalmazkodási lehetőségek léteznek, amelyek a következők szerint csoportosíthatók:
- előrenyomulás (új földterületek létrehozása a tenger felé),
- hagyományos védelem (az átlagos és szélsőséges tengerszintek szárazföldi terjedésének megakadályozása),
- visszavonulás (földterület feladása és az emberek elvándorlása),
- alkalmazkodás (az árvízzel szembeni sebezhetőség csökkentése, például épületek árvízbiztosítása és korai figyelmeztető rendszerek révén),
- ökoszisztéma-alapú megoldások (az előrenyomulás, védelem és/vagy visszavonulás támogatása a parti ökoszisztémák helyreállításával és fenntartásával).
A tanulmány szerzői kimutatták, hogy a part menti védelem formájában történő alkalmazkodás bizonyos esetekben nagyon hatékony lehet a hatások csökkentésében: a gátak és a tengeri területek feltöltése, az „előrenyomulás” költséghatékony a sűrűn lakott és urbanizált területek esetében, de nem hatékony, azaz pontosabban a helyi GDP-hez viszonyítva nagyon drága a vidéki és kevésbé sűrűn lakott területek esetében.
Az alkalmazkodás különösen hatékony lehet a tengerszint kis mértékű emelkedése esetén, de nagyobb esetén már nagyon nem. Ennek eredményeképpen
a tengerszint magasabb emelkedése a part menti területek visszahúzódását és az ezzel járó elvándorlást idézheti elő,
amely lehetőség egyre nagyobb figyelmet kap a szakirodalomban is.
Egy másik, 650 tanulmányt összegző elemzés elsősorban az európai part menti területek alkalmazkodási lehetőségeivel foglalkozik. Meglepő módon több kritikus ismerethiányt azonosít, amelyeket a jövőbeni kutatásoknak pótolnia kellene:
- az ismeretek egyenlőtlen eloszlása a veszélyeztetett régiók között;
- a kutatások inkább alkalmazkodási szakpolitikai ciklus értékelésével foglalkoznak elhanyagolva a megvalósítás tényezőit;
- az alkalmazkodást elemző kutatások helyi léptékűek, ami a regionális és szélesebb léptékű alkalmazkodási kihívások figyelmen kívül hagyását eredményezi;
- az ágazatközi szemlélet és integráció hiánya;
- a valós meglévő gazdasági és pénzügyi feltételekre való korlátozott összpontosítás.
A természetföldrajzi, de gazdasági és kulturális különbségek is más-más reakciót, választ, felkészülési gyakorlatot hoznak létre a helyi társadalmakban. A tengerszint-emelkedéssel fenyegetett helyek emberi, természeti és pénzügyi erőforrásokhoz való hozzáférésének lehetőségeit, és azok eloszlását, a helyek fizikai tulajdonságait és a kulturális különbségeket próbálta összegezni egy viszonylag friss kutatás. Egyértelművé vált, hogy a kevesebb erőforrással rendelkező helyek sokkal kevésbé fértek hozzá elengedhetetlen ismeretekhez, tudományos adatokhoz és elemzésekhez, és olyan információkhoz, amelyek már a cselekvés irányait jelölik ki.
Érdekes következtetések adódtak a kutatás alapjául szolgáló workshop-sorozaton szerzett tapasztalatokból.
- Megfigyelték, hogy sok résztvevő számára a költség-haszon elemzés kihívást jelentett már a lehetséges intézkedések tervezése során, bár voltak résztvevők, akik jól érzékelték a többgenerációs gondolkodás nehézségét a diszkontráta használatakor.
- Mások, túlnyomórészt alacsony jövedelmű országokból jött résztvevők, csalódottságukat fejezték ki amiatt, hogy ez az analitikus megközelítés olyan körülményeket eredményezett, amikor közösségeik áthelyezése költséghatékonyabb lenne, mint a közösségeik védelmét szolgáló infrastruktúra kiépítése.
- Hasonlóképpen, néhány helyen megjegyezték, hogy a költség-haszon elemzés kizárt olyan erőforrásokhoz, mint például az ősi örökségekhez fűződő nem pénzbeli kapcsolatokat. Például az egyik résztvevő kijelentette: „jogi és erkölcsi kötelességünk a lazac élőhelyeinek helyreállítása. Ehhez természetesebb partvonalra van szükség és ez a tény összetűzést okoz az ingatlantulajdonosokkal, akik gátakat, falakat akarnak az emelkedő tengerszint miatt.”
A holland példa
A fenti elemzésekből az derül ki, hogy sok mindent tudnak már a kutatók, de éppen azon témakutatások elenyészőek, azon ügyek nincsenek kellő mélységben megkutatva és bemutatva az érdekelt és veszélyeztetett társadalmaknak, amelyek a ténylegesen szükséges beavatkozásokat összevetnék a valós lehetőségekkel és azok elmulasztásának emberi, társadalmi-gazdasági, környezeti következményeivel.
De nem így van ez Hollandiában! Ők már évszázadok óta küzdenek a tengerrel. És már akkor, amikor az ember által okozott jelenkori éghajlatváltozással még más országok egyáltalán nem foglalkoztak, ők már készültek a tengerszint-emelkedésre.
Ahogy a tengerszint emelkedik, Rotterdam a legjobb példa arra, hogyan kell együtt élni a vízzel, állapítja meg az ENSZ természeti katasztrófákkal foglalkozó intézménye. A rotterdami Maeslant-gát a mérnöki munka egyik csodája és Hollandia árvízvédelem iránti elkötelezettségének erős bizonyítéka – a világon egyetlen más árvízvédelmi gát sem rendelkezik nagyobb mozgó részekkel. A gátat úgy építették, hogy annak egy 10 ezer évenként egyszer előforduló viharral szemben is meg kell védenie a várost.
A gátak és egyéb, a tengerszint-emelkedésből adódó műtárgyak építése nagyon fontos és hosszú évtizedes feladat. De a szakterület elismert holland kutatója, Annet Nieuwhof úgy véli, hogy Hollandiában túlságosan is csak a töltésekben bíznak. Szerinte ki kell próbálni más dolgokat és kísérleteket is, akár alacsonyabb töltésekkel az áradásokat is lehetővé lehetne tenni.
Egyre nagyobb károk lehetnek
A tengerszint-emelkedésről 1993 óta állnak rendelkezésre rendszeres műholdas mérések. Előtte az ár/apály szint mérésekből levezetve lehetett becsléseket adni a konkrét tengerszint-emelkedésre. A NASA által végzett kutatás nyomán készült ábrán látható egy egyértelmű növekvő tendencia. A grafikon vége azt mutatja, hogy 118 év alatt több mint 20 cm-t emelkedtek a tengerszintek.
A Nemzetközi Krioszféra Klíma Kezdeményezés (ICCI) a krioszféra helyzetéről szóló 2024. évi jelentésében több mint 50 vezető krioszféra-tudós figyelmeztetett a globális gazdaságra gyakorolt sokkal nagyobb hatásokra és költségekre, tekintettel a világ hó- és jégrégióinak gyorsuló veszteségeire.
A jelenlegi éghajlatváltozással összefüggő szakpolitikai kötelezettségvállalások nem akadályozzák meg, hogy
jóval több mint 2°C-os felmelegedési szakaszba érjen a Föld éghajlata, ami katasztrofális és visszafordíthatatlan következményekkel járna emberek milliárdjai számára a globális jégveszteség miatt.
A legfrissebb, 2024-es krioszféra-tudományos ismeretek alapján a szerzők hangsúlyozzák, hogy a veszteségek és károk költségei még szélsőségesebbek lesznek, és sok régióban a tengerszint emelkedése vagy a vízkészletek csökkenése jóval meghaladja az alkalmazkodási határokat ebben az évszázadban, ha a jelenlegi kibocsátási szint folytatódik, ami 3°C-os vagy annál magasabb hőmérséklet-emelkedéshez vezethet. Az éghajlatváltozás mérséklése egyre költségesebbé válik a permafroszt (örök fagy) olvadásából és a tengeri jég elvesztéséből származó visszacsatolások miatt is.
Ezt okozza a jégtakaró olvadása
A jelentés első alkalommal említi meg azt a növekvő tudományos konszenzust is, hogy a grönlandi és antarktiszi jégtakarók olvadása, többek között, mindkét póluson lelassíthat fontos óceáni áramlatokat, ami potenciálisan súlyos következményekkel járhat, azaz
sokkal hidegebb Észak-Európára és az Egyesült Államok keleti partja mentén nagyobb tengerszint-emelkedésre lehet számítani.
A jelentés is utal arra, hogy 2024 októberében 50 klímatudós írt levelet az Északi Miniszterek Tanácsának, amelyben sürgették a kibocsátáscsökkentés intenzívebbé tételét, hogy csökkentsék az észak-atlanti tengeráramlat (AMOC) összeomlásának kockázatát.
Az AMOC összeomlásának következményeivel kapcsolatban azonban az ismereteink még nem kellő mélységűek. Hiszen, ha hidegebb Észak-Európára kell számítani, és ez a Golf-áramlat lassulásával és/vagy összeomlásával jár, akkor logikus feltételezés, hogy ezeken a területeken (pl. Hollandiában) az eddigi földtörténeti tapasztalatok szerint valószínűleg a tengerszint további növekedésének a leállásával, vagy csökkenésével kellene számolni. Ez jelentősen átírhatja a most készülő alkalmazkodási forgatókönyveket, módszereket, döntési pontokat.
Ilyenkor nehéz helyzetben van a tudós közösség Európában, hiszen biztos tanácsot nem tud adni a tengerszint-emelkedéshez való alkalmazkodást illetően, és nincs könnyű helyzetben a politikai döntéshozó sem. Ha még a tudósok sem biztosak abban, hogy meddig fog emelkedni a tengervíz szintje Észak-Európában, akkor csak a döntések elhalasztása a valószínűnek tűnő válasz, még akkor is, ha ez tétlenkedésnek tűnik.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
