Meghalt a világ egyik legbefolyásosabb iparmágnása
86 éves korában meghalt Ratan Tata indiai iparmágnás, aki több mint két évtizeden át vezette India egyik legnagyobb konglomerátumát, a Tata Groupot, közölte a vállalat.
86 éves korában meghalt Ratan Tata indiai iparmágnás, aki több mint két évtizeden át vezette India egyik legnagyobb konglomerátumát, a Tata Groupot, közölte a vállalat.
Több mint negyedével nőtt egy év alatt Szlovákiában a szupergazdagok vagyona, megközelítve a 19 milliárd eurót (mintegy 7,6 billió forint) - derült ki a Forbes magazin szlovákiai kiadása által kiadott listából, amelynek számait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség is ismertette szerdán.
Hozzánk eljutott belső levél alapján a - múlt héten felszámolási eljárások kezdeményezése miatt országos hírekbe került - Liberty Dunaújváros nyugtatja dolgozóit: időben, azaz holnap megtörténik a szeptemberi bérek kifizetése.
Az ISD Power energiaszolgáltató felszámolási eljárást kezdeményezett a Liberty Steel tulajdonában álló Dunarolling Dunai Vasmű Kft-vel szemben az illetékes törvényszéknél és ideiglenes vagyonfelügyelő kirendelését kérte a törvényszéktől. Az ügyben a Nemzetgazdasági Minisztérium is megszólalt és kedd este megkeresésünkre a Liberty Dunaújváros is válaszolt. A cég azzal érvel: hanyatlik az acélpiac és bizonytalan az európai acélipar helyzete, valamint ezzel összefüggésben nem sikerült új működőtőkét szereznie a magyar bankoktól. Azt is hangsúlyozza, hogy az ISD Power által indított intézkedés vitatott.
Rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett a Nemzetgazdasági Minisztérium kedd kora délutánra, miután felgyorsulni látszanak a kellemetlen fejlemények a dunaújvárosi vasmű ügyében: az egyik utódcég ellen felszámolási eljárást kezdeményezett a tartozások miatt az ISD Power áramszolgáltató. Közben a tárca korábban azt közölte: az új tulajdonos "mindent megígért, de szinte semmi sem teljesült". Az államtitkárok elmondása szerint az NGM készen áll a beavatkozásra attól függően, hogy milyen forgatókönyv valósul meg a következő napokban, hetekben a cég működését illetően. Időközben kérdéseinkkel megkerestük a vasműt működtető Liberty Dunaújvárost, ahonnan kedd este kaptunk választ.
A walesi Port Talbot acélművében hétfőn leáll a termelés, ezzel több mint 100 év után véget ér a helyi acélgyártás. A bezárás mintegy 3000 munkahely megszűnését jelenti, és egyben a brit acélipar évtizedek óta tartó hanyatlásának csúcspontját jelzi - számolt be a Reuters.
Az európai acélgyártók sürgetik az Európai Bizottság kereskedelmi tisztviselőit, hogy foglalkozzanak a kínai acélexport növekedésével, amely az európai árakat a termelési költségek alá szorította. A gyártók és Európa legfőbb kereskedelmi szerve, az Eurofer új, átfogó vámrendszert sürgetett a globális túlkapacitás leküzdése és a gyenge kereslettel és magas energiaköltségekkel küzdő hazai gyártók védelme érdekében – számolt be a Financial Times.
A Liberty Dunaújváros (Dunaferr) dolgozói tüntettek a vasmű bejáratánál, miután vállalat a napokban tudatta a dolgozókkal, hogy a „folyékony ág”, az acél és a kokszelőállítást végző 1100 dolgozó mellett immár a hengermű mintegy 2000 dolgozóját is állásidőre küldik szeptember végétől - írja a Népszava.
Több mint kétszáz ember munkahelye került veszélybe a nagyatádi cérnagyárban, ahol a dolgozók utoljára júliusban kaptak fizetést – írja a Népszava.
Állásidőre küldte mintegy 2000 dolgozóját a Dunaferr (Liberty Dunaújváros). Egészen pontosan a hengerelt termékek előállítását végző Dunarolling Dunai Vasmű Kft.dolgozóiról van szó - írja a Népszava Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökének tájékoztatása nyomán.
Joe Biden amerikai elnök és Kamala Harris demokrata elnökjelölt hétfőn először kampányoltak együtt a demokrata jelölőgyűlés utáni legelső közös eseményük keretében a nyugat-pennsylvaniai Pittsburghben. Az elnök és lehetséges utódja a munka ünnepéről (Labor Day) emlékeztek meg a város szakszervezeti dolgozói előtt felszólalva - írja a Guardian.
Bizakodó a BHP - ausztrál acélipari és bányászati társaság - vezérigazgatója a kínai ingatlanpiac jövőjét illetően - írta meg a CNBC. Mike Henry optimistán nyilatkozott a kínai ingatlanpiac kilátásairól. Bár elismerte, hogy jelenleg ez a szektor az acélkereslet gyenge pontja, úgy véli, a közelmúltban bevezetett kormányzati intézkedések pozitív változást hozhatnak.
A bérmegállapodásban rögzített 150 ezer forintos bónuszt még mindig nem kapták meg a Liberty Dunaújváros dolgozói, holott ezt július közepéig utalniuk kellett volna – írja a Népszava.
A világ legnagyobb acélgyártója, a China Baowu Steel Group arra figyelmeztetett, hogy a kínai acélgyártókra súlyos és elhúzódó válság vár Ázsia legnagyobb gazdaságában, az ingatlanpiac többéves visszaesése miatt. Az elemzők szerint komoly gondok vannak a húzóágazatban.
Az európai fémkeresletet meghatározó ágazatok teljesítménye idén várhatóan csökken, közben pedig az elmúlt években kialakult nemzetközi trendek pedig tovább súlyosbítják az európai acélipar helyzetét. Amerikai védővámok, Európába áramló acélimport a harmadik országokból, túlkínálat a globális termelésben, többletkapacitás, megemelkedett energia- és más termelési költségek - sorolhatóak az okok. A kilábalás egyelőre elmaradt, ez pedig jelentős kockázatot jelent a hazai Dunai Vasmű számára is.
Szerda délután egyeztetést tartottak a dunaújvárosi vasműben: a cég vezetői az érdekképviseletekkel közölték, hogy átszervezik a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. munkavállalóinak munkarendjét. A döntés értelmében számos kollégát szakaszos (ideális esetben kétműszakos) munkarendbe helyeznek át és/vagy állásidőre küldenek. Ezzel kijelenthető: a dunaújvárosi acélgyártás leépülésének keserű, de gyakorlati, a dolgozókat is közvetlenül érintő folyamata beindult. Az új tulajdonos viszont azt hirdeti: ez csak átmeneti állapot.
A Moody's szerint az állandóvá váló és egyre súlyosbodó vízhiány foghatja vissza India gazdasági növekedését. Az idei évben ez a jelenség a nyári hőhullámokkal párosulva több szektort is a termelés csökkentésére kényszeríthet.
A Liberty Dunaújváros megkezdi két kokszoló kemencéjének leállítási folyamatát, amelyek egyre hatékonytalanabbá, nehezen karbantarthatóvá váltak, és veszteséget termeltek a piaci túltermelési kapacitások miatt - jelentette be hétfő délben megjelent közleményében a társaság. A bejelentés időzítése rendkívül érdekes, ugyanis fél nappal az önkormányzati választások (ahol az ellenzéki összefogás jelöltje maradt a polgármester) után érkezett a térség szempontjából rendkívül negatív hír, ami szakértők szerint elkerülhetetlennek tűnt az elmúlt hónapokban. Ezzel az egykori Dunaferr megmentése újabb fordulatot vett, és megmentésről csak részben beszélhetünk. Hétfő délután az ügyben megszólalt az iparfejlesztésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium is.
A Dunaferr eszközei és dolgozói ugyan megmenekültek, hiszen az indiai Liberty Steelhez kerültek, de a vas- és acélgyártás gyakorlatilag megszűnt Dunaújvárosban. Az új tulajdonos fő bevétele a szén-dioxid-kvóták eladásából származik, míg a termelés jelentősen csökkent - írta meg a társaságok beszámolói alapján a G7.
A Lindab már korábban bejelentette, hogy közel nulla CO₂-kibocsátású acélt vásárol az H2 Green Steel-től. A két vállalat azóta a korábbi megállapodást egy 7 éves szállítási szerződéssé alakította, amelynek szállításai 2026-ban kezdődnek. A szerződés által lefedett teljes mennyiség 159 000 tonna ’nullkibocsátású’ acél.
Intenzív szakaszában van a háború.
Pedig nemsokára abba kell hagyni a vásárlást.
2 éven belül meg is érkezhetnek az első példányok.
Szökevényként tartották számon Rijádban.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?